Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Apakomplexus a hideg űrben – Ad Astra – Út a csillagokba

    2019.09.23 — Szerző: Szabó G. Ádám

    Intimitást és nagyszabású sci-fit házasít össze a szerzői érzékenységű James Gray: a fesztiválkedvenc, mindig a saját útját járó amerikai rendező a legjobb filmjét tette le az asztalra a Két szerető rendhagyó melodrámája óta.

  • Apakomplexus a hideg űrben – Ad Astra – Út a csillagokba

    Öntörvényű szerző és hollywoodi gigasztár találkozásából általában nem születik gyümölcsöző együttműködés, ám ha jobban átfésüljük az Ad Astra rendezőjének és sztárjának pályaképét, a kivétel erősíteni látszik a szabályt: Gray a hollywoodi reneszánsz anakronisztikus képviselőjeként definiálja magát, míg Brad Pitt egyre többször villantja oroszlánkörmeit rizikós zsánertörésekben(Ölni kíméletesen) és elmélyült mentális utazásokban (Az élet fája).

    Mennyben köttetett a frigyük, ugyanis az Ad Astra a rendező – nem mellesleg éppen Pitt által producerként támogatott – előző műve, a hagyományos kalandfilm-narratívát ziláló, paneljeit a belső utazás és a megszállottság témáira cserélő The Lost City of Z leszármazottja: a Lem és Clarke téziseit mímelő aktuális dobás karaktercentrikus dráma, nem akciódús látványfilm.

    Ridegség kontra szeretet ellentétére épít a mozi, és bár adná magát a szentimentalizmus, a rendező sosem erőlteti a pátoszt: a giccs indokolt pillanatokban érkezik, Gray nem esik túlzásokba, és könnyfakasztó-betétjeit a főhős lelki metamorfózisának szolgálatába állítja.

    Ad Astra

    A férfi melodráma centrumában az űrmérnök Roy McBride áll. Jéghideg profizmussal csillapítja a benne dúló érzelmi viharokat, munkájában eredményes, privát élete azonban gyászos. Rideg tekintetére önmarcangoló, kérdésfelvető, Terrence Malicket idéző belső narráció felel: az Ad Astra űrembere a csillagok közé vágyik, ugyanis a lenti, földhözragadt problémák egyre terhesebbek számára – vagyis menekül, nem akar sérülékenynek tűnni, így inkább odébb löki az őt béklyózó embertársait. Tudományhívőként és emberektől távolodó mizantrópként kiiktatja őket, akár egy matematikai egyenlet változóit. Skizofrén figura, aki a formális hivatás letisztult-uralható és a kötetlen élet rögös-kiismerhetetlen világa között rekedt. Gray eleinte – Roy érzelmeihez hűen – objektíven, a csillagközi küldetés pontjait és menetét ismertetve görgeti a cselekményt, majd egyre biztosabban vált egy meditatív, egzisztencialista űrdrámába.

    Apakomplexus a hideg űrben – Ad Astra – Út a csillagokba

    Tönkrement házasság, harminc évvel korábban eltűnt apa, betegeskedő anya. Az Ad Astra a család mikrointézményét rokonítja a kozmosz áthatolhatatlanságával, egyúttal az örök James Gray-témát, a családi viszonyokat dolgozza át a gengszterfilm (Kis Odessza, A bűn állomásai) vagy a kalandtörténet után egy újabb zsáner destrukciójaként. Gray antihősei őket hátrahagyó, esetleg bántalmazó családfőknek fordítottak hátat (még az Idegen földönben a Marion Cotillard által játszott lengyel emigránsnő is az őt prostinak nevező, durva apa segítsége nélkül kénytelen megvetni lábát az új hazában), és a karaktertablóból a Pitt-főhős sem rí ki. Roy űrhajóra száll, hogy végre szembenézzen a bajával, plusz megtalálja a róla lemondó apját – vagyis azt a személyt, akinek hiánya miatt antiszociális lett: az Ad Astrában az idősebb generáció kötelességtudata gyilkos megszállottsággá fajult, Roy pedig egyre jobban sodródik ugyanebbe az irányba, miközben épp ezt a sorsot szeretné elkerülni. Apa és fia csaknem jin és jangként olvad egymásba, ám Gray szerint a túlságosan szigorú munkaetika kigyomlálja belőlünk a humanizmust – az Ad Astra szívben, pszichében játszódó galopp.

    Ad Astra

    Noha az író-rendező párszor megbicsaklik, és amikor azt hinnénk, lassan unalomba fojtja grandiózus morfondírozását, vagy képtelen megfelelő dózisban mérni a sírásra késztető pillanatokat, új trükkel lep meg. Lassú tempóval ékel be újabb emocionális téteket, még több kontemplációt, lemondást, örömöt és melankóliát. Roy és apja, Clifford szkafanderre applikált kötéllel/köldökzsinórral összenőve, egymással egyet nem értve, mégis eltéphetetlen kötelékekkel, traumáik és magányuk által összeláncolva lebegnek az űr sötétjében. Gyönyörű metafora, itt látszik valójában – Adam Cook esztéta szerint az operákért és az európai, amerikai szerzői filmekért is rajongó – James Gray vénája.

    Roy kvázi shakespeare-i alakként nem a királydrámák gonosz sarja lesz, hanem lemond az apa kezdeményezte Lima-projekt bolygópusztító örökségéről.

    Apakomplexus a hideg űrben – Ad Astra – Út a csillagokba

    Felnő, egyedül hoz döntéseket, többé már nem menekül a múlt démonát szimbolizáló felmenője elől. Beavatási rítuson esik át: leszámol a legfenyegetőbb erővel, így már szabadon élhet. Korántsem véletlen, hogy a rendező A sötétség mélyén című Conrad-kisregényt és a belőle készült Coppola-interpretációt (Apokalipszis, most!) nevezte ihletadónak a létfilozófiai 2001: Űrodüsszeia mellett: az Ad Astra főhősét csatangolása végén nem a horror befogadása, hanem a gyötrő magány továbbengedése várja. Roy a film címét adó latin kifejezés („per aspera ad astra”) szellemében göröngyös utat bejárva részesül megváltásban, és alakul Joseph Campbell archetipikus, de érzelmi síkon helytálló vitézévé.

    Apakomplexus a hideg űrben – Ad Astra – Út a csillagokba

    Panaszkodhatnánk az olyan abszurd ötletek láttán, mint a Tobe Hooper-féle Életerőből arcunkba robbanó gyilkos űrmajmok támadása, ám James Gray képes összefogni a nagyot a kicsivel, az Ember pusztító természetét kozmikussá növesztő űrbéli imperializmus és kalózkodás felvetéseit a leheletfinom, kisebb léptékű, hiteles karakterrajzzal. A több mint nyolcvanmilliós, eredeti forgatókönyvön nyugvó, stúdiónál gyártott szerzői műfajfilmje hiánycikknek minősülő szellemi táplálék korunk brand -birodalmában.

    Ad Astra – Út a csillagokba (Ad Astra) Színes, szinkronizált kínai-brazil-amerikai sci-fi, 122 perc, 2019

    Rendező: James Gray

    Operatőr: Hoyte Van Hoytema

    Szereplők: Brad Pitt (Roy McBride), Tommy Lee Jones (Clifford McBride), Ruth Negga (Helen Lantos), Liv Tyler (Eve McBride), Donald Sutherland (Pruitt ezredes)

    Bemutató dátuma: 2019. szeptember 19. (Forgalmazó: Fórum Hungary)

    Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

    Ad Astra – Út a csillagokba (Ad Astra)

  • További cikkek