×

Lujza mindent vitt
Verdi Luisa Miller című operájának márciusi előadásáról
Péter Zoltán
2015 // 03. 19

A Verdi emlékév alkalmából a Magyar Állami Operaház a mester több ritkán játszott darabját is műsorra tűzte. Sajnos azonban ezek az előadások csak néhány alkalom erejéig adtak lehetőséget arr, hogy a budapesti közönség színpadon találkozhasson velük. A Luisa Millert azonban ebben az évben is megnézhettük az Erkel Színházban, igaz csak két alkalommal.
Verdi a Luisa Millerben alkalmazta először azt a kompozíciós technikát, amelynek lényege, hogy a zenekari kíséret egy sorsszerűen tragikus jelenetet táncritmussal fest alá. Emellett a cselekményszövésben is változás történt: a történet már nem a történelem nagy alakjait vagy eseményeit mutatja be (mint a mester korábbi operái), hanem egy polgári környezetbe helyezett szerelmi tragédiát mesél el. A darab tehát több szempontból is jelentős fordulópont a komponista életművében. Sajnos azonban Salvadore Cammarano Schiller Ármány és szerelmét alapul vevő szövegkönyve az operai kliséknek megfelelően alakította át a történetet. Ennek következtében a szereplők jellemrajzai felületesebbek, a történet hiteltelenebb lett. A vérszegény cselekmény áriák, kettősök és nagyobb együttesek láncolatából bontakozik ki, ezért egy jó rendezés és kimagasló szereposztás nélkül az előadás könnyen unalomba fulladhat. Sajnos e tekintetben a Luisa Miller a Kolozsvári Állami Magyar Operával közösen megvalósított budapesti előadása hagyott némi kívánnivalót maga után.



Szőcs Artúr rendezése 2013-ban egy háromestés sorozat utolsó előadásaként került bemutatásra. A három produkciót azonos díszletekkel, de különböző rendezők által színpadra állítva láthatta a közönség. Sajnos a készen kapott díszlettel a rendező nem tudott mit kezdeni: az egyszer geológiai monstrumokkal határolt sziklás vidéket megjelenítő színpadképnek, másszor pedig az üres és lecsupaszított játéktérnek különösebb funkciója nem volt. A színpadi tér sajnos nem illeszkedett a rendezői koncepcióba, ráadásul ellehetetlenítette a hatásosabb tömegmozgatást is. Kétségtelen azonban, hogy minden esetlegessége ellenére Szőcs Artúr minimalista rendezése tartalmazott ötletes megoldásokat is. Hatásos volt a kifeszített vásznon megjelenített árnyjáték, amely szép aláfestést biztosított az egyes jeleneteknek. Az elmúlt szép napok emlékét őrző könyv ötlete pedig – amely később a szerelmesek pusztulásának forrása lett – kétségtelenül hatásos volt, de önmagában véve sajnos kevésnek bizonyult. Szőcsnek nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetnie a színészvezetésre, jobban ki kellett volna dolgoznia a szereplők egymáshoz való viszonyát. A rendezés minden következetlensége ellenére a zenei megvalósítás elvihette volna a hátán az előadásokat, de az előadás ezen része is egyenetlenre sikerült.



Az est fénypontja kétségtelenül a címszerepet alakító Kolonits Klára volt. Luisa szólama nem jelentett számára különösebb technikai kihívást, ezért több energiája maradt a szerepformálásra. Finom dinamikai árnyaltsággal és hatásosan adagolt fokozásokkal énekelte végig az estét. Szopránja a magasabb regiszterekben valósággal szárnyalt, de a mélyebb hangokat is szépen megoldotta. Éneklésében a koloratúrák nem a biztos énektechnika virtuozitásának üres csillogtatására szolgáltak, hanem a drámai kifejezés eszközei voltak. Sajnos a férfi főszerepben színpadra lépő Pataki Adorjánról már kevesebb pozitívum mondható el. Szép színű tenor hangon énekelt, de Rodolfo szólama kifogott rajta. Magasságai behatároltak, amin úgy próbált segíteni, hogy a magasabb regiszterekben vékonyította hangját, amely egy esetben látványos gikszert eredményezett.  A drámai kitöréseket nem sikerült hatásosan megoldania, az előadás végére pedig hangja érezhetően elfáradt. Busa Tamás öreg Millerként adós maradt a szép dallamívek megformálásával, miközben színtelen, fáradt énekhangon abszolválta szólamát. Szilágyi Jánost durva hangja és magabiztos énektechnikája alkalmassá tette Wurm szerepére, de énekesi produkciója minden színt nélkülözött. Károlyi Katalin Színpadi megjelenésében és hangilag is törékeny, sebezhető özvegynek mutatta a hercegnő alakját. Vokálisan szépen megbirkózott szerepével: biztos technikával, érzelmileg finoman árnyalva adta elő szólamát. Kovács István Walter gróf szerepében lépett színpadra. Színészileg jó alakítást nyújtott, de hangilag nem volt képes kellő súlyt kölcsönözni a figurának. Kétségtelen azonban, hogy magabiztos és kulturált énektechnikával énekelt. A Selmeczi György vezényelte zenekar a vonósok apróbb durvaságaitól eltekintve tisztességesen helytállt. A karmester azonban nem volt képes a maga teljességében kibontakoztatni a Verdi zenéjében rejlő drámai sodrást. Az énekkar színvonalas, de nem kiemelkedő teljesítményt nyújtott.



Minden hiányossága ellenére azonban érdemes volt megismertetnie a Magyar Állami Operaháznak a közönséget ezzel a Verdi-operával is. A Luisa Miller zenei értékei miatt kétségtelenül egy jobb sorsra érdemes mű, a csillagok szerencsés együttállása folytán pedig rendelkezésünkre áll egy nagyszerű címszereplő Kolonits Klára személyében, így mindenképpen érdemes lett volna hosszabb távon számolni a darabbal és a repertoáron tartani azt a következő évadokban is.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben