Természetművészet mint életforma – Tóth-Szunyog Júlia művészetéről Balla Rita írása olvasható a friss Kortársban

Tudják, van az urbánus nő, rövidre vágott, festett szőke haj, csillámporos szemhéj, magabiztos jelenség, látszatra a 21. század női archetípusa. Ez volt az, amit először láttam meg belőle. Beszélgetni kezdtünk, és ennek az urbánus nőnek megmutatkozott egy másik arca is, a mélyebb, ősibb nő, aki a vidéki életben érzi igazán otthon magát. Eleinte még kerestem az összhangot a benyomásaim között, de idővel minden a helyére került. Tóth-Szunyog Júlia négy éve Tállya lankái között él. Nem kirándul a természetben, hanem benne létezik, figyeli a fény változását, az évszakok ritmusát, a föld textúráját. Művészete ebből a kettősségből születik,

a modern nő látványos jelenléte és az „ősi nő” ösztönös, földközeli tudása találkozik benne.

A nő, „aki mindig is harmóniában volt az őt körülvevő anyatermészettel. Ez az alázattal teli belső kapcsolat az, ami meghatározza jelenkori alkotói formanyelvét. Szemlélete nem egy kívülről felvett műfaji pozíció, hanem alkotói identitásának legmélyebb szervezőelve, ami következetesen érvényesül művei formai és tartalmi
rétegeiben.”

[…] Ha időrendben végigtekintünk Tóth-Szunyog munkáin, első pillantásra akár úgy is tűnhet, mintha egyik napról a másikra éles váltás következett volna be az anyaghasználatában és a megfogalmazási módjában. A hagyományos kőszobrászati gondolkodásmódtól való eltávolodás azonban korántsem hirtelen fordulat eredménye, a szemléletváltás már korai munkáiban is kitapintható. Ennek előzményei már az egyetemi évei alatt megmutatkoztak a Zalaszentgróton készült Foghegy című művében. Itt válik először tetten érhetővé, hogy a hely nem pusztán háttér vagy inspiráció a művész számára. Kiindulópontja egy Zalaszentgrót környéki természetben talált fog formája, egyúttal az anyaggal folytatott kísérletezés első markáns jele. Tóth-Szunyog itt kezdi tudatosan feszegetni az anyag határait, a hagyományos kőszobrászati gyakorlat tömbszerű, zárt formáival szemben a követ a tűréshatáráig elvékonyítja. A kő, amelyet a klasszikus szobrászat általában a súly, a stabilitás és a monumentalitás anyagaként kezel, nála finom, szinte törékeny, nőies karaktert ölt. Ebben a gesztusban már egy későbbi elmozdulás iránya is felsejlik, a kő fizikai ellenállásával való szembesülés, annak súlya és keménysége nem csupán technikai kihívásként jelenik meg, hanem az alkotói pozíció testi tapasztalataként is. Itt egy nőművész áll a kővel szemben, egy olyan, hagyományosan férfiasnak kódolt szobrászati közegben, ahol a nehéz anyag megmunkálása sokáig az erő demonstrációjához
kapcsolódott.

A Foghegy című mű után ennek a szemléletnek a következő fontos állomása a Torda íze című alkotás, ami a művész kolozsvári Erasmus-ösztöndíjas féléve során született, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen folytatott tanulmányai idején. A művész természetjárásai során a Torda környéki tájban szétszórva talált báránycsontokra figyelt fel. Ezek a helyben talált maradványok inspirációs forrásként szolgáltak művéhez, és a természetjárás mint alkotás előtti cselekvés beépült a művész alkotói munkafolyamatába. Itt már határozottan megmutatkozott, hogy

az alkotás nem leválasztható a konkrét helyről és annak anyagi valóságáról.

A helyi természetben fellelhető anyagokkal való dolgozás, az ott talált elemek konceptuális és formai integrálása a munkákba tudatos művészi stratégiává vált számára, azzal egyidejűleg, hogy saját testi adottságait és tapasztalatát is figyelembe véve fokozatosan könnyebb, fizikailag kevésbé domináns médiumok felé fordult, és végül a követ elhagyva új (de még mindig természetes) anyagokat – elhalt gyökereket, magokat, ágakat, virágokat, különböző terméseket – választott objektumai
számára.

[…] Számára az, ahogyan él, és az, ahogyan alkot, ugyanabból a tapasztalati és értékrendi alapból táplálkozik, tehát a természetművészet egyben életformája is. Számára ez nem szerep és nem program, hanem ez a valóságos és hiteles létezésmódja a mindennapokban, aminek kézzelfogható bizonyítéka a megalkotott mű. A természethez való közelség Tóth-Szunyog számára nem ér véget a mű létrehozásával vagy a művésztelep utolsó napjával. Mezőgazdasági udvarban, vadvirágos közegben él, tyúkokkal, gyógynövényekkel, az állattartó lét ritmusában. Ez a magyar paraszti hagyományokból táplálkozó életmód nem romantikus háttér. A műhelye is ebben a környezetben működik. A táj, az évszakok, az állatok jelenléte számára a mindennapok része, olykor magának a kész alkotásnak is közvetlen forrása. Erre radikális példa a poloska-grafikája, Had címmel. A mű egy olyan év tapasztalatából született, amikor a felmelegedés következtében invazív poloskafajok lepték el a kertjét, ellehetetlenítve a paradicsomtermést. A mindennapokat meghatározó invázió, amely egyszerre ökológiai jelenség és a háborús tapasztalatokra is áthallásos metafora, közvetlenül épült be a műbe.

A művész a kertben összegyűjtött, elpusztult poloskákat grafikai préssel nyomtatta a papírra.

A képen nincs hozzáadott külső festék vagy színezék, a lenyomatot a rovarok saját belső anyagai, testnedvei adják. A préselés során a lábak, csápok struktúrája domborulatként rögzül a felületen. A száradt testeket a nyomtatás után a művész eltávolította, „leszedegette” a papírról. A poloska-grafika közvetlen reakció arra, ami a művész életterében történik, a beavatkozás mértéke mindig etikai kérdés is számára. Ebben a szemléletben meghatározó szerepe volt mesterének, Gálhidy Péternek. Tóth-Szunyog fontos élményként említi, amikor diákként a tihanyi művésztelepen gesztenyékből készített természetinstallációját a fába szerette volna rögzíteni, és mestere rászólt, hogy ne szögelje. Ez az egyszerű mondat alapelvvé vált számára: ne sértse azt a közeget, amelyből a mű megszületik.

A cikk teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat friss lapszámában a 27. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, a Magyar Napló Könyvesboltban és a Ludwig Múzeum shopjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.