×

Kalocsai minta és világító banner
Beszélgetés Aranyos Sándorral
Jónás Ágnes
2016 // 05. 04

Ideje leszámolni a sztereo­típiával, misze­rint a muzeo­lógus a régi tár­gyak között mo­lyoló csoda­bogár. Aranyos Sándor nép­rajz­kutató-muzeo­lógus szerint a hagyo­mányos kul­túra egyes ele­meit csak úgy lehet a társa­dalom szá­mára befo­gad­ha­tóvá tenni, ha azo­kat nap­jaink digi­tális-info­grafi­kus vilá­gába ültetjük át.
Ideje leszámolni a sztereotípiával, miszerint a muzeológus egyet jelent a régi tárgyak között molyoló csodabogárral, aki az átlagember számára kevésbé érthető publikációk írásával múlatja az időt. Aranyos Sándor néprajzkutató-muzeológus célja, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményi struktúráját alapjaiban reformálja át, és bebizonyítsa: a hagyományos kultúra egyes elemeit csak úgy lehet a társadalom számára befogadhatóvá tenni, ha azokat napjaink digitális-infografikus világába ültetjük át.



A Debreceni Egyetem Néprajz Tanszékén néprajz–muzeológia szakon végeztél. Mi vonzott e két tudományterületben?

Általános iskolás korom óta néptáncoltam, és szintén már igen fiatalon érdekelt a történelem, a kultúrtörténet. Nagymamám gyakran meséli, hogy mindig temetőben akartam sétálni vele, és amikor bementünk, folyamatosan kérdezgettem, hogy milyen nevek vannak a sírkövekre írva, kik voltak ők. Sajnos kicsit csalódtam a néptáncban, a történelmi érdeklődés pedig átalakult egy művelődéstörténeti, kultúrtörténeti, jelenkortörténeti szimpátiává. Meglehetősen nehezen találtam rá az utamra. Olyan feladatra vágytam, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni.

Jelenleg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ismertebb nevén a Skanzenben dolgozol. Pontosan milyen feladatokra terjed ki az itteni szerepvállalásod?

2007-ben kezdtem ismerkedni a szakmával a Sóstói Múzeumfaluban gyakornokként, azóta folyamatosan munkakapcsolatban állok különböző szabadtéri és termes múzeumokkal. 2011-ben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központ disszeminációs referenseként, kommunikációs munkatársaként dolgoztam, az ország számos kisebb-nagyobb múzeuma és a Skanzen közötti kapcsolatot erősítettem. 2012-től a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő Szennai Skanzen szakmai vezetői feladatait láttam el, és fejlesztési stratégiáját dolgoztam ki két éven keresztül, jelenleg a Skanzen Gyűjteményi osztályának vagyok a vezetője.

Tagintézményetek fejlesztési koncepcióját te állítottad össze.

A koncepció megfogalmazásához először meg kellett ismerjem a szabadtéri múzeum társadalmi és gazdasági környezetét, adottságait. Az adott régió kulturális-gazdasági-társadalmi helyzetét átgondolva vizsgáltam meg azt, hogy milyen szerepe lehet a múzeumnak a kulturális és turisztikai piacon. Vallottam, hogy a mai kor múzeumainak szerepet kell vállalniuk a kulturális alapellátásban, a társadalmi felzárkóztatásban, a halmozottan hátrányos települések és társadalmi rétegek fejlesztésében. E két irányból közelítve fogalmaztam meg a szabadtéri néprajzi múzeum ökomúzeumi permakulturális fejlesztési lehetőségét, amelynek lényege, hogy a múzeumnak kulturális gócpontként kell funkcionálnia – olyannak, ahonnan az ökofejlesztés elindulhat.



A Magyar Múzeumi Egyesület ifjúsági tagozatának munkafolyamataiban is aktív szerepet vállalsz, ahol ugyancsak a múzeumok 21. századi megújulásának gondolata vezérel benneteket.

Valóban így van, mi több, a disszertációmat is múzeumi modernizációból írom. A közeljövőben kérdőíves kutatást szeretnénk készíteni arról, hogy a látogatók hogyan viszonyulnak a múzeumokhoz, mit szeretnének leginkább látni ezekben a kulturális intézményekben, hogyan képzelnek el egy muzeológust vagy egy restaurátort. Megpróbáljuk lefejteni a kialakult sztereotípiákat a teljes magyar múzeumi szféráról, a társadalmi múzeumi koncepciót pedig infografikák segítségével igyekszünk bemutatni.

Szerinted mi a feladata a ma néprajzi múzeumainak, és milyen üzenetet kell hordozniuk a fiatalság számára?

Úgy gondolom, hogy ez a terület csak akkor lehet befogadható, ha aktualizáljuk. Minden klasszikusnak nevezhető témát kortárs módszerekkel kell feldolgozni. Ha belegondolunk abba, hogy a vezető beosztásban lévő emberek hetvenöt százaléka az Y generációból kerül ki 2025-re, joggal merül fel a kérdés: milyen sors vár a néprajzi múzeumokra? Az Y generáció nem a klasszikus tudásra vágyik – élménydús, rövid idő alatt befogadható, aktívan használható, adaptálható ismeretekre kíván szert tenni. Fontos tehát, hogy mi, muzeológusok kihasználjuk a social media által nyújtott lehetőségeket, hogy kortárs eszközök segítségével kínáljunk interaktív élményeket a múzeumi látogatók számára.

Két évvel ezelőtt egy európai örökséget feldolgozó uniós projektben (CANEPAL nemzetközi projekt) volt szerencsém részt venni a Skanzen muzeológusaként, amelynek keretében Arcvonások címmel a magyar pásztorkodást és annak hagyományait fókuszba állító kiállítást kellett tető alá hozzam a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Sokat töprengetem azon, hogyan lehetne érdekessé, befogadhatóbbá tenni ezt a rendkívül klasszikus és nyers témát, majd végül az interaktív forma mellett döntöttem. Animációs filmek forgatásával sikerült megnyernünk a közönséget, növelnünk a látogatottságot. Ez is alátámasztja a hitvallásom, miszerint a ma emberét mai eszközök segítségével lehet a néprajzi muzeológia iránt fogékonnyá és érdekeltté tenni.



Szerinted hogyan kapcsolódik a modernizációs törekvésekhez a kortárs esztétika, a művészet?

A kortárs művészetben engem leginkább a digitalizálás, a múzeumi menedzsment, illetve az installációk érdekelnek, ezen belül is az, hogy hogyan lehetséges a klasszikus hagyományokat kortárs köntösbe öltöztetni, adaptálni. Az adaptációra jó példa napjaink táplálkozás-, zene- és divatkultúrája.

Mai táplálékszerzési és fogyasztási szokásainkat vizsgálva észrevehetjük, hogy sokan kezdenek visszatérni az önellátáshoz, a közösségi kertgondozáshoz. Egyre több ember törekszik arra, hogy azt fogyassza, amit önmaga termel meg. A közösségi kertgondozás – a szentendrei Szabadtéri Néprajz Múzeumban régóta zajlik ilyen jellegű tevékenység – elengedhetetlen feltétele a közösségi kohézió, a hagyományos kertművelési szokások ismerete. A hagyomány és a modern kor útjai ekképpen kapcsolódnak.

Említettem a divatot. Nos, a népi motívumok újra virágkorukat élik, melyet a divattervezők nagyon okosan fordítanak saját hasznukra. Gondoljunk csak a McLaren Forma 1-es pilótájára, Jenson Buttonre, aki a Magyar és a Brazil Nagydíjon kalocsai mintás overallban jelent meg! Mit bizonyít mindez? Hogy a népművészet tárgyi emlékei nem ősmaradványok, melyeket elzártan, üvegfal mögött kell őrizni. Maivá kell transzformálni, konkrét marketinget mögéjük rakva kell átültetni őket a köztudatba.

Mi történne, ha a Converse olyan cipők gyártásába kezdene, amelyen matyó motívumok vannak? A mai divattrendnek megfelelő terméket kapnánk, amely magában rejtené a hagyományos tudást is. Bevallom, engem sem tud lekötni egy klasszikus népi motívum, azonban ha azt az Ankert homlokzatán látnám meg egy világító banner formájában, nyomban felkeltené az érdeklődésem. A zenéi szcénában ott van például a Kerekes Band, amelynek tagjai magyar népzenei alapokat ötvöznek dzsessz, rock és elektronikus műfaji elemekkel, vagyis hagyományos hangszerekkel populáris zenei produktumot hoznak létre.



Tavaly novemberben nyerted el a Junior Prima Díjat, melyet a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok érdemelnek ki. Mit jelent számodra ez az elismerés?

Az elmúlt öt-tízéves munkám gyümölcse ért be azzal, hogy e díjat a magaménak tudhatom. A magyar muzeológia területén eddig még senki nem kapott önállóan Junior Prima díjat, az elismerés mindig inkább a nagyobb intézményekhez kötődött, nem pedig az intézményekben dolgozó magánszemélyekhez. Boldog voltam, amikor megkerestek, és rendkívül örültem annak is, hogy nem a szimpátia vezette a zsűrit – kizárólag azt a munkát értékelték, amit az évek során leraktam az asztalra, amit a szentendrei Skanzen munkatársaként érhettem el.

Ha egy év múlva beszélgetnénk, mivel lennél elégedett?

Foglalkoztat az a merész gondolat, hogy milyen lenne, ha 2017 januárjától a hazai szabadtéri néprajzi múzeumok nem rendeznének több állandó kiállítást, helyettük az aktuális társadalmi és gazdasági történésekre próbálnának reflektálni időszaki kiállítások formájában. A migráció problematikájára múzeumpedagógiai foglalkozásokat, szakmai beszélgetéseket, közönségszolgálati programokat fűznénk fel. Elégedett lennék azzal is, ha új alapokra tudnám helyezni a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményi struktúráját, és ezt alapjaiban lehetne megreformálni. Nem vagyok merev, nem ragaszkodom mindenáron ahhoz, hogy digitális platformon nyilvánuljunk meg, de erősen hiszek abban, hogy a digitális tartalmak előállítása (például az archivált animációs gifek készítése megfelelő tartalommal megfűszerezve) pozitív változásokat hozhat a múzeumok interpretációjában. Nagyon fontos emelett természetesen az analóg kulturális javak bemutatása is. Úgy gondolom, hogy nem szabad megállnunk a hagyományok őrzésénél és halmozásánál, hiszen a hétköznapjainkat átszövő kortárs kultúra is tartalmaz olyan vonásokat, amelyek gyűjtése a múzeumok javára válhat. Iszonyatosan izgalmas a kortárs és a diaszpórában élő magyarság tárgyi eszközeinek, szellemi termékeinek gyűjtése, rendszerezése, interpretációja.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben