×

„Tíz-húsz lemez van még ebben”
Interjú Horváth Boldizsárral
Szarka Károly
2016 // 04. 21

Korábban a Riddim Colony tagja volt, Sze­re­csen­király néven egye­dül is zenél, de leg­inkább a Kele­men Kabát­ban front­embe­reként ismert. Horváth Boldi­zsárral beszél­gettünk.
Korábban a Riddim Colony tagja volt, Szerecsenkirály néven egyedül is zenél, de leginkább a Kelemen Kabátban frontembereként ismert. A zenekar a bemutatkozó Dallamok télen-nyáron, valamint a címadó dal révén országos sikert hozó Maradjatok gyerekek után nemrég harmadik, Szívdöglesztő című albumával jelentkezett, és most az új dalokkal kibővített műsorral koncertezik. Horváth Boldizsárral beszélgettünk.



A Kelemen Kabátban tagjai közül JumoDaddy, vagyis Horváth Gáspár a testvéred, M-Papát, azaz Pápay Mihályt pedig a suliból ismered. Több interjúban elmondtad, hogy a zenekar neve egy Kelemen nevű osztálytársatokra utal, aki télen-nyáron kabátban ült, ezért én már sajnos nem kérdezhetem meg, hogy honnan a név. Azt is nyilatkoztad, hogy a saját szórakoztatásotokra kezdtetek zenélni, most viszont menedzseretek van, egymást érik a fellépéseitek, egy órán belül két interjút adsz. Szerinted még mindig magatoknak zenéltek?

Az, hogy a magunk szórakoztatására kezdtünk zenélni, nem jelent mást, mint hogy olyan dalokat akartunk írni, ami elsősorban nekünk tetszik. Az, hogy másnak tetszik-e, nem szempont. Ez a mai napig így van. Épp most futottunk bele egy olyan helyzetbe, hogy az egyik rádió csak akkor játszaná le egy dalunkat, ha változtatnánk egy kicsit a szövegen. Teljesen kizárt dolog, hogy ez megtörténjen. Az önmagunkhoz való hűség ugyanolyan fontos, mint a kezdeti szakaszban volt. A szervezeti dolgokban természetesen fejlődtünk, vannak elengedhetetlen munkakörök, ilyen a sajtós és a koncertszervező is, de az alapvető dalszerzési mechanizmusba nem szól bele senki. Érettebbek lettünk, idősödünk, ez érezhető a dalokon, de nem a marketingszempontok érvényesülnek. Harminchoz közeledve egyszerűen nem olyan dalokat ír az ember, mint huszonkét évesen.

A Riddim Colony zenekarból többek között azért léptél ki, mert szűknek találtad azt a zenei spektrumot, a testvéred viszont a mai napig tagja a műfajilag heterogénebb Irie Maffiának is. Ezek szerint közel állt hozzátok a reggae, az első albumon mégis a techno dominált, és annak idején hakniztatok is, noha azóta kizárólag élőben léptek fel. Eleinte parodisztikus jelleggel használtátok a techno eszközeit?

A Nyári dallam esetében, ami annak a korszaknak talán a legmarkánsabb dala, nyilván tudatosan parodizáltunk. Ha annak a dalnak az ironikus vetületét domborítjuk ki, úgy fogalmazhatunk, hogy megmutatja, mitől volt nagyon rossz a magyar könnyűzene a kilencvenes években. Ez a fajta lakossági house vagy techno még visszaköszön más dalainkban is, de már abban a korszakban is ott volt Az élet dala vagy a Bogárember, és ezek az akkori legmodernebb elektronikus zenék voltak. A paraszt-techno inkább csak eszköz volt. A hangszerelésben csapongunk, mivel megpróbálunk mindig olyat választani, ami leginkább illik a dalhoz. A későbbi dalokban feltűnnek a klasszikus hangszerelések is, és egyre inkább visszatérünk a beat rock gyökerekhez, a Keszthelyi kikötőben pedig egy zongorás kuplé. Kicsit „lakosságibbá” kezd válni a zenekar. A modern elektronikus zene igazából rétegzene, a slágerek viszont mindenkihez szólnak. Nem fogjuk vissza magunkat ebben a tekintetben, amihez kedvünk van, olyan hangszerelést választunk, inspirálódunk mindenhonnan. Azt valljuk, hogy a harmónia és dalszöveg mellett akkor működik egy dal, ha egyetlen zongorával, egy szál gitárral is el lehet játszani. Ebből indul ki az egész. Mi nem a hangszerelést töltjük meg tartalommal, ahogy néhányan ezt teszik, hanem pont fordítva.

Más zenekaroknál könnyebb belőni, hogy alternatív akar lenni, slágereket játszik, esetleg vicc vagy társadalomkritika az egész, mint például a Bëlga. A ti zenétek popzene, eljut nagyobb tömegekhez is, az átlagosnál mégis sokkal több benne az irónia. Nehéz eldönteniük az embereknek, hogy mi is ez valójában?

Az ösztönösségnek is megvannak a maga hátulütői. Ez tényleg nem egy semmitmondó, egysíkú, tömegigényt kielégítő popzene, mint amit sokan sikeresen csinálnak. A Kelemen Kabátban megértéséhez szükségeltetik egyfajta intelligencia és humorérzék. Sajnos ilyen emberből kevesebb van egy társadalomban. Ha valaki nagy tömegeket akar elérni, érdemesebb tudatosan, közérthetően kommunikálnia, hogy ő pontosan kicsoda és mit akar elmondani a zenéjével. Mi ezt az elmúlt pár évben eléggé leszartuk, ami jött, azt megmutattuk a világnak. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy kompromisszumokat kössünk a zenénkben. Időközben persze közérthetőbbek lettünk. Nálunk a legfontosabb találkozási pont a közönséggel a koncert. Van egy egységes hangszerelésünk, ami ezt az egész zenei masszát összefogja. Hosszútávon hiszünk ebben a koncepcióban, és szép lassan át fog menni az embereknek is.



A tömegigényt kielégíteni nem feltétlenül rossz, és néha szerencse kérdése is. Előfordul, hogy a közönség ízlése néha találkozik egy-egy jól megírt slágerrel – ilyen volt szerintem az utóbbi évekből a Maradjatok gyerekek című számotok, de akár a Punnany Massif, a WellHello vagy a Halott Pénz dalait is említhetném, még ha eltérő is a stílusotok. A szakmától milyen visszajelzéseket kaptok?

A szakmának az a része, amit ismerünk, általában érti, tiszteli és szereti, amit csinálunk. Jó viszonyt ápolunk a meghatározó szakemberekkel, de természetesen van olyan is, aki nem szeret minket. Ők általában meg is szokták ezt mondani. Az eredményeinket viszont ők is ismerik, nincsenek nagy ellenségeink. Aki a szakmában van, érti a dalszövegeket, általában értékeli a hangzást, ami nálunk nagyon jó, a közönség szempontjából viszont teljesen mindegy, hogy szól egy lemez vagy egy koncert. Alapvetően persze egy piaci alapon működő zenekarnál a közönség véleménye a legfontosabb. A közönséggel sem állunk rosszul, de úgy érezzük, néhány éven belül sokkal nagyobb tömegekhez juthatunk el. Ahogy már beszéltünk is róla, a nehezen elhelyezhető arculatunk egy csomó embert visszatart attól, hogy ezt felvállalja. Az emberek nem szeretik a többértelmű dolgokat. Olyan márkákkal vagy személyekkel szeretnek azonosulni, akiket értenek. Meghallgatják, tetszik is nekik, de elkezdenek gondolkodni, hogy ciki lenne szeretni.

Van tehát a zenekar megítélésében egy ilyen ambivalencia. De azt hiszem, ezt idővel ki fogjuk egyenlíteni, és kiaknázatlan közönségsikerek állnak még előttünk. Ha csak a hangszerelést nézzük, mai zenéket csinálunk. Magyarországnak van egy öt-tíz éves lemaradása. Amikor Katy Perry trap zenei alapokra énekelt, nálunk körülbelül sem tudták, hogy az micsoda. A magyar zenekarok nem is nagyon szeretnek ilyesmivel kísérletezgetni, mert az mindig kockázatos. De eljön az idő, amikor az emberek felismerik, hogy a Kelemen Kabátban egy modern dolog, és ez találkozik majd azzal a szép, lassú közönségépítéssel, ami most zajlik. Én egy nagy robbanást jósolok a zenekarnak. De hozzátenném, hogy jelenleg is olyan jó helyzetben vagyunk, annyi a fellépésünk, olyan gázsit kapunk, ami az összes magyar zenekart nézve bőven a felső tíz százalékba tartozik, amiért már most nagyon hálásak vagyunk.

Mondhatjuk, hogy a zenélésből éltek?

Igen, mondhatjuk, ez a főállásunk.

Egy interjúban említeted, hogy nem szeretsz demokratikusan működő zenekarban – és ilyen volt a Riddim Colony – játszani. Ezt továbbra is tartod?

Tartom. Alapvetően is rossz dolognak tartom a demokráciát, de nem lenne jó irány, ha ebbe most belemennék…

Erre mondják, hogy nem találtak még ki jobbat.

Igen. Úgy értem egyébként, hogy én mint egy zenekar tagja nem tudok így működni, nem tartom hatékonynak. Ha mindenki elmondja a véleményét, az rengeteg időt felemészt. Születik egy megoldás, de az nem egy vízió vagy stratégia mentén fog megvalósulni. Az egész egy töredezett, szétszórt, szakadozott valami lesz. A dal olyan, amilyet a gitáros szeretne, a lemezborító olyan, amit a dobos akar. Az, hogy van egyetlen ember, aki meghatározza, milyen irányba menjenek a dolgok, a hatékonyság a legnagyobb előnye. Feltéve, ha ez az ember nem teljesen elmebeteg, fontos neki, hogy a többiek is jól érezzék magukat, és ne olyan dolgokat erőltessenek rájuk, ami nem tetszik nekik. Akkor rossz lesz a hangulat, és előbb-utóbb otthagyják a zenekart. Fontosnak tartom a zenészek véleményét, és adott esetben bele is szólhatnak dolgokba. Most például van fellépőruhánk, meghatároztuk, hogy milyen legyen, de nem aprólékosan. Mindenki bement a tervezőhöz, és megbeszélte vele a részleteket. Alapvetően hasonló gondolkodású emberek szoktak csoporttá összeállni. Aki belép egy zenekarba, azért teszi, mert azonosulni tud azzal, amit képvisel. Szerintem ez a leghatékonyabb zenekarmodell, és a magyar popzenében is ez a leggyakoribb. Kevés olyan zenekar működik jól, ahol mindenki egyenrangú, és a jó nevű zenekaroknál, amik feloszlanak, szerintem ez a probléma.

Ellenpéldák is vannak, két dudás is megférhet egy csárdában.

Nincs jó és rossz megoldás, az embernek fel kell ismernie, milyen rendszerben tud jól működni. Nálunk ez jól alakult. A zenei kérdésekben Gazsi rendelkezik vétójoggal, a dalszövegekben én, de az egész akkor működik jól, ha ez a két ember közösen tud gondolkodni. Általában egyetértünk, vannak néha vitáink, de nagyon ritkán fordul elő, hogy ne alakuljon ki konszenzus.

Úgy vettem észre, apolitikus a zenekar, a Fainul a buli című dalotokat mégis Barack Obamának címeztétek. Miért?

Ez egy alapvetően vicces dolog, de van komoly oldala is. A dal jól leírja a jelenlegi állapotokat, benne van a magyar néplélek. Van egy mulatós refrénje, ami nagyon felszabadult, és van egy sötétebb, keményebb, trap-zenével megtámogatott, gettó rap-es verzéje, és ez a kettősség megfogalmazza a hazai viszonyokat. Egyrészt borzasztóan korrupt, lecsúszott, szegény és ostoba ország vagyunk, a magyar nép saját maga ellensége évszázadok óta, ugyanakkor ez itt a világ legjobb helye, szépek a nők, jókat bulizunk, sírva vigadunk. Gondoltuk, hogy elküldjük ezt a dalt valakinek, aki kívülről szemléli mindezt. A modell, amire a bevezető szöveg épít, a mulatós felvételek elején hallható szöveg, hogy „küldeném Balogh Robikának, a családjának és a gyönyörű szép feleségének”, és utána kezdődik a dal. Ezt idéztük meg.

Niki Lauda nevét is dalba foglaltátok, az ő személye a munkát és a kitartást jelképezi. Miért éppen a Forma-1?

Azt a fajta attitűdöt, amit Niki Lauda képvisel, egyébként is a sport prezentálja a legkézenfekvőbben. A küzdelmet, a kitartást, a nem feladást legmarkánsabban a sportolók jelenítik meg. Láttuk az életéről szóló filmet, olvastunk róla, elkezdtünk beszélgetni, és megszületett a dal. Ráadásul a nevének is jó csengése van.

Elsőre nehéz megmondani, milyen zenekarok hatottak rátok, kik inspiráltak az alkotásban. Tudsz ilyeneket mondani?

Közhelyesnek tűnhet, de bármi inspirálhat, egy érdekes beszélgetés, egy véletlen találkozás, egy jó buli, egy finom étel. Az inspiráció közvetetten hat. Ezek az élmények ösztönösen feltörnek dalszerzés közben. Nem tudnám megmondani, hogy például Niki Laudát leszámítva kik inspirálnak egyes dalokat. Szövegírói szempontból figyelem a korai slágerszerzőket és előadókat, szoktam elemezni, hogy mitől működik vagy nem működik egy dal. Szeretem Máté Péter, Demjén, az Edda és a Republic dalait, még ha nem is tudok teljes mértékben azonosulni velük. Zenészként is figyelem, hogy milyen életutat jártak be. A hangszerelés szempontjából a tengerentúli, modernebb zenék érdekelnek, a tesóm pedig Skandináviára, Hollandiába, Nagy-Britanniára is figyel, ahol a legújabb dolgok születnek, és amiket később az Egyesült Államokban fújnak fel és tesznek eladhatóvá, mainstreammé. Az amerikai gazdaság egyébként is így működik.

Gáspárral mindketten klasszikus zenét tanultatok, a szüleitek is zenészek. Nekik hogy tetszik a produkciótok?

Ez változó. Intelligensen állnak hozzá, őszintén megmondják a véleményüket, hogy mi az, ami tetszik neki, ami működik, és mi az, ami szerintük egy nagy rakás szar. Apukánk hangmérnök is, sok mindent látott és hallott, általában jó meglátásai vannak. Figyelembe vesszük, amit mond, vagy legalább elgondolkodunk rajta.

A kész dalokat hallja, vagy már a dalszerzés, a felvételkészítés fázisában segít?

Inkább a koncertekről szoktunk vele beszélgetni, a stúdiófelvételeket ritkán mutatjuk meg bárkinek. De fontosak a koncertekkel kapcsolatos visszajelzései, mert mindig van mit javítani.

Vidéki fellépésekre, fesztiválokra is megy veletek?

Nem, évente egy-két budapesti koncertünkön van csak ott. Családtagoknak, barátoknak, rajongóknak is azt szoktam mondani, hogy évente egy-két koncertünket érdemes meghallgatni, mert kis túlzással nagyjából ugyanaz történik mindig. Szembetűnő műsorváltozás csak évente van, és ha az ember minden héten eljön egy koncertünkre, elég hamar megunja. Egyébként büszkék is vagyunk rá, és ebben talán sokkal jobbak is vagyunk, mint más hasonló kaliberű zenekarok, hogy korosztályokon átívelő a közönségünk. Fontosak a reakciók, hogy mit gondol egy dalról egy tini, és mit gondol róla egy ötven-hatvan éves ember.

Ilyen fiatalon és ilyen modern zenét játszva mivel fogjátok meg az idősebbeket, akiket általában konzervatívnak gondolunk?

Szerintem az idősebbek sokszor nyitottabban állnak hozzánk. Nem feltétlenül gondolkoznak skatulyákban. Azt szokták mondani a Kelemenre, hogy a popzenén belül van egy markáns zenei és szövegi arculatunk. Egy idősebb embert ez nem feltétlenül zavar meg, egyszerűen átérzi, amit közvetítünk, és ha nem viszi el a modern hangszerelés vagy egy-egy furcsa szófordulat, ami miatt érdekes lesz a zene hangulata, élvezni is tudja. A Keszthelyi kikötőben egy tininek furcsa, mert a jelenlegi zenei kontextusba nem tudja beilleszteni, de az idősebbeket akár a fiatalkorukra is emlékeztetheti.

A pozitív üzenet egyfajta küldetés nálatok, vagy egyszerűen csak ilyen derűsek vagytok?

Ösztönös is, tudatos is. Egyrészt ilyenek is vagyunk, de fontosnak tarjuk, és ebben talán egyetértünk minden sikeres kortárs zenekarral, hogy a popzene funkciója a szórakoztatás és a jó dolgok előtérbe helyezése. Nehézségekből, negatív tapasztalatokból mindenkinek van bőven. Viszont ha az ember popzenét hallgat, szórakozni akar. Kelement nem akkor hallgat valaki, ha nagy bánata van, hanem ha bulizni akar, ha jól akarja érezni magát. Írunk melankolikusabb dalokat is, eddig talán az új lemezünkön hallható Legelő az egyetlen ilyen, de ha szomorú dalt írunk, szeretünk annak is pozitív kicsengést adni. Vannak olyan műfajok, amiknek nem ez a feladata, de természetesen azoknak is van létjogosultsága.

Viszonylag rövid idő alatt adtatok ki három lemezt – beszéltünk a fejlődés ívétől, írtatok trashpop-dalokat, stílusparódiát, de bulizós, sőt érzelmesebb slágereket is. Jön a tavasz, aztán a nyári fesztiválszezon, rengeteget koncerteztek, és újabb dalokon is dolgoztok. Tartható ez a tempó? Mik a rövidebb és hosszabb távú terveitek?

Most a koncerteken van a hangsúly, de a napokban került ki a rádiókhoz a legújabb dalunk, az Áll a bál, ami elsősorban a tavaszról, a felnőtté válásról és a szerelemről szól egy fiatal felnőtt lány szemszögéből, másodsorban a „félek, de akarom mégis” tételmondat minden új dologba való kezdésre illeszthető bárki számára. Most hétvégén kezdjük el hozzá a klipet is forgatni, amely egy lány szerelmi vívódásait jeleníti meg. Ez a dal egyébként az utolsó a Szívdöglesztő EP-ről, amelyhez még nem készült videó.



A koncertműsorunkban vannak új zenei poénok, és ahogy eddig is, fellép velünk Eckü, a Maradjatok gyerekek, valamint Prieger Fanni, a Sziget című dalunk közreműködője. Mindig azt mondom, hogy a következő koncertünk lesz a legjobb, és ezt így is gondolom. Szépen és dinamikusan fejlődik az élő felállásunk. Lemezt átlagosan másfél évente adunk ki, de negyedévente jelentkezünk egyéb újdonsággal, dallal vagy klippel. Annyira sok ötletünk van, hogy biztos vagyok benne, tíz-húsz lemez van még ebben a produkcióban.

A zenekar következő koncertjeiről itt olvashatsz.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben