×

Műfaji top 5
A legjobb magyar filmek 2000 után III.
Pucher Bálint
2016 // 08. 25

Az ezredforduló után készült legjobb magyar filmeket listázó sorozatunkban most a szerzőiségtől sem mentes, de alapvetően műfaji filmek következnek.

A hazai műfaji filmekről gyakran hangoztatják, hogy többségük működésképtelen – vagy azért, mert pusztán pancserek csetlés-botlásából csinálnak viccet minimális cselekménnyel (Üvegtigris-széria, Szőke-, Mucsi–Scherer-filmek) vagy mert szolgai módon kopírozzák a nyugati műfaji filmkészítést, de annak profizmusa és a magyar körülményekhez, kultúrához való adaptálása nélkül (Sas Tamás-filmek). Ennek ellenére legalább egy tucat magyar filmet ki lehet emelni a 2000 utáni termésből, amelyek eleget tesznek egy adott műfajjal, történettel szemben támasztható elvárásoknak, netán még eredetiek is. A legerősebb darabok – melyeket alább gyűjtöttünk össze – mind valamilyen bűn elkövetését dolgozták fel.

5. Kontroll

(2003, írta és rendezte: Antal Nimród, főszereplők: Csányi Sándor, Balla Eszter és Kovács Lajos)

A Kontrollnak elkészültekor nem volt osztatlan sikere, de mára állandó viszonyítási ponttá vált a magyar zsánerfilmek számára. Tény, hogy meghaladta az említett filmtípusok hibáit anélkül, hogy elitista művészfilmmé vált volna. A film alkotói kifejezetten érdekes helyszínt választottak: a (metró)aluljárók világát. Trükkjük az, hogy egyes jelenetekben realista módon, másokban szimbólumként ábrázolják a környezetet. A metró világa egyrészt a magyar rögvalóság: köpködő-szotyizó, a szabályokat „elvből” kijátszó suttyókkal, az aluljáróban dohányzó ellenőrökkel, alkoholista metrósofőrrel, hatalmat fitogtató főnökkel. Általában ezek a film nevettető részei, amelyek a hazai mozikból jól ismert pancser karakterekkel ugyan nem a humor legkifinomultabb formáját képviselik, mégis kifejtenek némi társadalomkritikát. A jelenetek komolyabb része stilizált-szimbolikus: a valóságtól való elemelést szolgálja például az, hogy a megállónevek helyett számok szerepelnek, a metrótérkép nem hasonlít a pestire, vagy hogy a film közepén látható álomjelenet „valósnak” hat. Így a metró egyfajta alvilágnak tekinthető, ahol a Jó harcol a Gonosszal, és miután legyőzte, elhagyhatja a poklot, Segítőtársával kijut a fényre. A film egyértelműen a Hős nézőpontjából ábrázolja a cselekményt, ellenfele pedig nem is ember, hanem maga a Csuklyás, aki cél, ok nélkül löki a metró alá az utasokat. Ebből ered a Kontroll kihagyott ziccere: miközben végig lebegteti, hogy a két személy ugyanaz, végső összecsapásuk mégis két ember fizikai harcának tűnik, így nem kérdőjeleződik meg a főszereplő hősiessége vagy énjének, tudatának egysége. Néha akadozik a realista és a stilizált jelleg közti váltás (a főhős mindig ápolt, noha csövesként él az aluljáróban), de még így is kreatív, a magyar közegre nézve találó film a Kontroll – kár, hogy a maga nemében folytatás nélkül maradt.

https://www.youtube.com/watch?v=OsfpekZqEKY

4. Kaméleon

(2008, írta: Goda Krisztina és Divinyi Réka, rendezte: Goda Krisztina, főszereplők: Nagy Ervin, Trill Zsolt és Hámori Gabriella)

Az első benyomás alapján úgy tűnhet, hogy a Goda–Divinyi páros itt csak azt folytatta, amit első filmjükkel elkezdtek, a művész-értelmiségi közegben játszódó receptszerű romkomok gyártását, de a Kaméleon eredetibb és kiszámíthatatlanabb, mint a Csak szex és más semmi. (A kétezres évek másik profi műfaji rendezője, Herendi Gábor néhány évvel korábbi Lorá jához hasonlóan – melynek szintén Divinyi volt az egyik írója – érett munka.) Nem nélkülözi a humort, és a nemek közti vonzás mozgatja, de a korábbi vígjátéknál súlyosabb és bonyolultabb karaktereket vonultat fel. A Kaméleon kapcsolatokról alkotott képe szinte a tagadása a kompromisszummentes szerelmet éltető Csak szex és más semminek: főszereplője egy mesterien színészkedő férfi, aki abból él, hogy szerelmet és házasodási szándékot hazudik nőknek, de eltűnik, amint sikerül hozzáférnie a számlájukhoz. A filmet nehéz lenne bármelyik műfajba besorolni, de alapvetően a klasszikus amerikai forgatókönyvírás elveit követi: fordulatos történetet írtak a cselekvő (anti)hős köré, hagyományos módon kettős motivációt sejtetve, amelyek itt ellentmondanak egymásnak. A film nagy erénye, hogy erkölcsi világképe nem fekete-fehér: a hazug főszereplő által kihasznált emberek sem ártatlanok, sőt kiderül néhány nagy presztízsű karakterről, hogy ők is csak szerepet játszottak a saját érdekeik szerint. Az alkotók bemutatják a kapcsolati tőke működését, és egy jelenet erejéig még politikai kritikát is megfogalmaznak a következő közös, alapvetően társadalomkritikus filmjük, a Veszettek papírízűsége nélkül.

http://vidto.me/b6jw1fm7acfp.html

3. Tiszta szívvel

(2016, írta és rendezte: Till Attila, főszereplők: Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán és Vitanovics Dusán)

A képzeletbeli dobogóra olyan filmek kerültek, amelyek az ártatlan ember bűnbeesésének toposzát mesélik el, melyet pénz iránti szükséglet okoz. A Tiszta szívvel jelentőségét a magyar bűnügyi vígjátékokhoz képest lehet felismerni, amelyek a közelmúltban szinte kivétel nélkül Guy Ritchie első, kultikussá vált filmjeit próbálták hazai közegre adaptálni. És így, míg például az Argo , a Kész cirkusz , a Fekete leves magukon viselték a „second hand” jelleget, a Tiszta szívvel ki tudott lépni ebből a filmtípusból, egy kerekesszékes bérgyilkosbandát megtéve főszereplőnek. A film egyfelől nevetségessé teszi a fogyatékosságot, és elbagatellizálja a bűnözést, másrészt együttérzést kelt a főszereplőkkel, akikről lemondtak szeretteik. A mozgáskorlátozottan született Zoli apja teljesen eltűnt fia életéből, a balesetben lesérült Rupaszovot pedig szerelme hagyta el. Zoli nem akarja elfogadni, hogy apja pénzelje létfontosságú műtétjét, ezért csatlakozik az idősebb bűnözőhöz, akiben példaképet lát. Olyan embert, aki időnként elkeseredik és végezne magával, de végső soron – ahogy Renton a Trainspotting végén – az életet választja, harcol és élvezi azt. A Tiszta szívvel igazi dupla fenekű bőrönd, amiben a bűnügyi szál csak „fedősztori” Zoli apahiányának feldolgozása mellett. A film nagy erénye, hogy a két szál viszonyát csak a befejezés tisztázza, amely magyarázatot ad a műfajból eredő erkölcsi problémákra és a vége felé egyre gyakoribbá váló irreális túlzásokra is. Thuróczy Szabolcsnak sikerült kihozni valami pluszt a hozzánőtt suttyó-bűnöző szerepéből, és akkor még nem is említettük a bátran – még beszédhibával is – alkalmazott, kitűnő amatőr színészeket és az eklektikus, jó ízléssel szerzett és válogatott filmzenét.

2. Isteni műszak

(2013, írta és rendezte: Bodzsár Márk, főszereplők: Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás)

Az első, teljes egészében a Vajna-korszak alatt fejlesztett és forgatott játékfilm egy fekete komédia keretén belül meséli el a bűnbeesést, nagyon eredeti közegben. A bűnözők ezúttal mentősök a vadkapitalista Magyarország hajnalán, akik pénzt kapnak egy temetkezési vállalkozótól a mentőkocsiban elhunytak után, mert hozzátartozóikat hozzá irányítják. A mentőorvos nem küzd azokért a haldoklókért, akikről úgy gondolja, hogy nem lennének képesek a normális életre, vagy nem is akarnak már élni. Így elkenődik a bűn és az eutanázia határa, bár a film nem foglal állást e kérdésben, hanem a helyzetben rejlő humort aknázza ki. A morbid eseteket variáló epizodikus cselekménynek az ad ívet, hogy a csapat új tagja kezdetben még tiltakozik az ördögi alku ellen, de lépésenként elfogadja azt – végül pedig mindnyájukat utoléri a sorsszerű végzete. Bodzsár filmjének legnagyobb erőssége, hogy árnyékvilágnak tűnik benne a valóság, amihez hozzájárul, hogy majdnem minden jelenet éjszaka játszódik. A film nagyszerű, provokatív humora betegségből, halálból, dühből, közönyből és embertelenségből csinál viccet. A hatásban fontos szerepe van a jó érzékkel kiválogatott szereplőgárdának, az ismétlődő motívumoknak, az ironikus filmutalásoknak és a cselekmény ellenére inkább statikus képekből építkező, kissé stilizált látványvilágnak.

http://filmvilag.org/go/film/136190

 

 

1. A nyomozó

(2008, írta és rendezte: Gigor Attila, főszereplők: Anger Zsolt, Rezes Judit és Tóth Ildikó)

Gigor első nagyjátékfilmje nagyon hasonlít Bodzsáréhoz: bűnbeesés-történetet mesél el éjfekete humorral, párhuzamosan futtatva egy párkapcsolati szálat. Ami A nyomozót kevéssel az Isteni műszak fölé emeli, az a film világának összetettsége és a sztori abszurditása. Hiszen nehéz annál lehetetlenebb helyzetet elképzelni, mint amikor a kórboncnokként dolgozó bérgyilkos áldozatáról kiderül, hogy ismeretlen féltestvére volt, és saját maga kezd nyomozásba a személye, megbízója és az indíték után. Gigor filmje több bűnügyi műfajt is bekebelezett, de legnagyobbrészt a krimi sablonjait vonultatja fel és forgatja ki – zsarolás, az örökségért folytatott harc, alibi, újabb és újabb gyanúba keveredő személyek, akik aztán ártatlannak bizonyulnak, a filmvégi leleplezés-jelenet – úgy, hogy végig a bérgyilkosnak szorít a néző. Ennek a filmnek is erőssége a mindent átható irónia, mely jelen van a nyomozó képzeletében játszódó, ötletes jelenetekben (például a halottakkal beszélget) vagy a kiszólásokban (mint a francia új hullámos filmeket idéző mozizásban, amikor a főszereplők egy fiktív magyar filmet néznek, kritikával illetve a közönségfilmeket, vagy amikor a mozi pénztárosa a filmművészet haldoklásáról értekezik). Kiemelkedő a főszereplő páros játéka, Anger Zsolt gépies, üres pillantású kórboncnok-figurája és Rezes Judit szeretni való karaktere. Jarmuschos, kaurismäkis, kommunikációképtelen ismerkedésük tökéletesen passzol az inverz nyomozáshoz: az eredmény az utóbbi tizenöt év legjobb magyar műfaji filmje.

A sorozat korábbi részei:

Történelmi top 5

Nemzedéki top 5

 

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben