×

Jó fiú, rossz kislány
Schalk Endre Kornél
2011 // 12. 18

Túlzás lenne azt állítani, hogy Céline Sciamma filmje után a néző úgy támolyog ki a moziból, hogy azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Az viszont valószínű, hogy a főszereplő gyermekszínész nemét jó néhányan nem tudnák helyesen megtippelni a Tomboy megtekintése után.
Túlzás lenne azt állítani, hogy Céline Sciamma filmje után a néző úgy támolyog ki a moziból, hogy azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Az viszont valószínű, hogy a főszereplő gyermekszínész nemét jó néhányan nem tudnák helyesen megtippelni a Tomboy megtekintése után.

A zavar oka, hogy a Laure-t (Michaelt) ösztönös zsenialitással alakító kislány, Zoé Hélan a megtévesztésig hiteles a vásznon fiúszerepben, olyannyira, hogy már-már nehéz elhinni, hogy a rendező nem egy „igazi” fiúra osztotta a figurát (a fürdőkádas jelenetben pedig valami trükköt vetett be.) De hát mit is jelent az, hogy valaki igazi fiú (férfi), vagy éppen igazi lány (nő)?  Ha erről gondolkodunk, máris a film által felvetett problematika kellős közepén találjuk magunkat, ugyanis a legtermészetesebbnek hitt adottság, a nemi hovatartozás kérdéssé emelése, e kérdés tudatosítása a film lényege és érdeme. A biológiai és a társadalmi nemi identitás mibenlétére kérdez rá a Tomboy úgy, hogy elbizonytalanít mindabban, amit e tekintetben ismertnek, adottnak, problémamentesnek és természetesnek hiszünk.

Bizonytalan már az is, hogyan írhatnánk le pontosan a történetet, amit látunk. Ha úgy tetszik, egy fiúsan viselkedő és öltözködő kislány (ezt jelenti a címet adó angol tomboy szó) gyerekes játékáról van szó: amikor szüleivel és húgával új lakóhelyre költöznek, kipróbálja, be tudja-e csapni újdonsült barátait, elhiszik-e róla, hogy fiú. Körülbelül így értelmezi a történteket Laure anyja, aki végül erőszakkal leplezi le gyermekét a játszótársai előtt. Véget vet a „buta mániának”, hiszen be kell iratkozni az új osztályba, és az iskolában Laure mégsem lehet Michael. Az anya feltehetően úgy gondolja, gyermeke problémás korban van, de megesik az ilyesmi, majd kinövi a hóbortot, és később megtalálja, elfogadja a biológiai nemének megfelelő szerepeket. Ebben az értelmezésben a film egy elrontott játék drámája, a gyerekkorból való kényszerű kilépés története.

Az elénk táruló események azonban körülírhatók másként, keményebben és konkrétabban is: a film értelmezhető úgy is, mint egy transzszexuális (transgender) kislány küzdelmének bemutatása, sőt mint valamiféle előzetes epizód eljövendő szenvedéstörténetéből. Ebben az olvasatban Laure valóban Michael, azaz a gyermek egy lánytestbe született fiú, aki nem játékból viselkedik fiúként, hanem legmélyebb, elnyomott önazonosságáért harcol. Ezen olvasat szerint identitásküzdelme – amely nagyrészt nem is tudatos, és amely környezetében sem tudatosul – alapozza meg a film drámai hatásmechanizmusát.

Akárhogyan is értjük a látottakat, a film alkotóinak sikerül a bravúr: feszültséget és lelki drámát varázsolnak, pedig nyolcvan percen át lényegében alig látunk mást a vásznon, mint egymással beszélgető, hancúrozó 5-10 éves gyerekeket. A hétköznapi emberek hétköznapi környezetében játszódó, egyszerű történetvezetésű alkotás dramaturgiai tűzijáték nélkül, visszafogott, finom eszközökkel (ilyen például a „fiús” és a „lányos” testvér szembeállítása) ér el erős hatást: nehezen tudjuk megállni, hogy ne drukkoljunk Laure-nak, hadd lehessen Michael. (Ideális esetben a néző nem is tudja, csak fokozatosan jön rá, hogy a főszereplő nem fiú, hanem lány, bár a film túl árulkodóan megfogalmazott tartalomismertetői sajnos minden bizonnyal megfosztanak ettől a spontán felismeréstől.)

Sikerül a filmnek egy másik bravúr is: egy partikulárisnak ható probléma átélhetővé és általánossá emelése. A nemi identitás gyermekkori zavara vagy a gyermekkori transzneműség egyáltalán nem olyasmi, amivel nap mint nap problémaként találkoznánk, a film mégis hat, megérint. Nem válik szociológiai vagy pszichológiai tételek, gender-teóriák illusztrációjává, sem kvázi-dokumentumfilmmé, hanem alapvetően a nézői azonosulásra és empátiára építő, érzékenyen felépített játékfilm marad. A Tomboy ideális nézője lehet bárki, aki átélte már, mit jelent titkolni valamit, vagy éppen egy titkot megosztani valakivel, mit jelent bukdácsolva, tapogatózva megismerni saját magunkat, mit jelent különbözni másoktól, és elfogadásra vágyni.

Céline Sciamma: Tomboy, színes, feliratos, francia filmdráma, 81 perc, 2011.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben