×

Játék határokkal
Andrew Hefler, Iványi Marcell: Maestro – Improvizáció életre-halálra
Kovács Natália
2012 // 02. 23

Hogy ki kivel és mit csinál, az egé­szen vélet­len­sze­rűen dől el. Kalap­ból húzzák ki a neve­ket, s e szerint állnak párba a színészek. Majd kapnak egy fela­datot, amelyet telje­síte­niük kell. Lehet szerel­mes jele­net, lóver­seny, titok, esti mese, vagy mexi­kói szappan­opera – nem tudjuk, és ők sem tudják előre: a játé­kosok meg­lepetés­szerű­en csöp­pen­nek a külön­féle, megol­dásra váró szituá­ciókba.
Ki marad játékban? Ki lesz a ma esti Maestro? A színészek egymással versenyeznek, a közönség pedig könyörtelenül dönt. Minden az improvizációról szól, minden spontán. Aki nem kapcsol, kiesik.

Ennél persze sokkal barátságosabb egy Maestro-est, mégis nagyjából így foglalható össze a lényeg. Hiszen nem egyszerű színjátszásról van szó: az improvizáció színész és rendező számára talán az egyik legnagyobb kihívást jelenti, s ennek itt különösen nagy tétje van. Ha korábbról nem, hát Gadamer óta tudhatjuk, hogy „a játék kockázatos a játékosnak”. Ez ebben az esetben nemcsak igaz, de a dolog jellegét is megadja.

A két rendező, Andrew Hefler (aki egyben a társulat vezetője is) és Iványi Marcell az első sorból irányítják a játékosokat. Hogy ki kivel és mit csinál, az egészen véletlenszerűen dől el. Kalapból húzzák ki a neveket, s e szerint állnak párba a színészek. Majd kapnak egy feladatot, amelyet teljesíteniük kell. Lehet szerelmes jelenet, lóverseny, titok, esti mese, vagy mexikói szappanopera – nem tudjuk, és ők sem tudják előre: a játékosok meglepetésszerűen csöppennek a különféle, megoldásra váró szituációkba.

Az este két nagyobb részből épül fel. A majdnem kétórás programot rövid szünet felezi. Az első félidőben először ötperces jeleneteket láthatunk a véletlenszerűen összeállított pároktól, majd rövidebb, egyperces szösszenetek következnek. A közönség minden jelenetet egytől ötig terjedő skálán pontoz, s ezzel egyúttal a színészeket is értékeli.

A szünet persze csak a közönség számára jelent pihenést, hiszen a rendezők ekkor összeadnak-kivonnak, hogy bejelenthessék azoknak a neveit, akik a versenyt nem folytathatják tovább. (Ez nem jelenti azt, hogy a többiek játékában sem segédkezhetnek).

Egy ilyen improvizációs játék esetében fontos, hogy a társulat egyes tagjai jól ismerjék egymást. Összeszokott csapat legyenek, akik ismerik a másik reakcióit és képességeit. Látszólag minden a színészeken áll vagy bukik, ám a rendezőknek – akik adott esetben a játék koordinátoraiként lépnek fel – szintén elhanyagolhatatlan szerepük van, hiszen ők adják a feladatokat a játékosoknak, s olykor közbe is avatkoznak.

Bizonyára nem egyszerű feladat beilleszkedni egy zárt körbe, és azt a munkamorált átvenni, amelyben annak tagjai már gyakorlottak. Minden estén egy, esetleg két vendégszínész próbálhatja ki szárnyait ebben a műfajban. Ez alkalommal Ben O’Brien volt az egyik meghívott, akin látszott, hogy nem teljesen szokatlan számára a szituáció, hiszen már vendégeskedett a társulatnál. A másik vendég Ruttkay Laura, a Magyar Színház állandó tagja volt. Bár Ruttkay olykor inkább uralkodni látszott a jeleneteken, mint kooperatívan megoldani azokat, a legnagyobb közönségsikert arató részletek közül kettőben is szerepelt: egy házaspár bábvendégeként, és egy válás előtt álló feleségként, aki épp pszichiáterével beszélget. A legjobbnak kijáró elismerést – egy bekeretezett 500 forintost – mégsem ő nyerte el, hanem a már többszörösen díjazott Ferencz Attila. A közönség szívéhez – úgy tűnik – a humoros megoldásokon keresztül vezet az út. Ezekkel pedig a győztes játékos nem fukarkodott. Halandzsázott spanyolul, tört fel autót dugóhúzóval és volt paranoiás férj is. Poénjai szinte mindig találtak, játéka bővelkedett a csattanós megoldásokban.

Az este egyik fénypontja Ferencz Atilla kicsi hang jelenete volt, ami – a játékból addigra már kiesett – Tóth Juliska hangja nélkül aligha válhatott volna teljessé. Ez is azt mutatja, hogy hiába a verseny, a színészek nemcsak önmagukért, hanem egymásért és a játékért is dolgoznak.

Ám amiként kuglóf sincsen mazsola nélkül, úgy ezen az estén is voltak olyan pillanatok, amelyek kisebb zavart okoztak. Elő-előfordult, hogy egy színésznek hirtelen nem sikerült megfelelően válaszolnia társa lépésére, vagy egy-egy jelenet nem olyan reakciókat váltott ki, amilyenre alakítói számíthattak.

Ennek ellenére a Grund Színház törekvései is tekinthetők egy újabb érvnek amellett, hogy ne csak a kőszínházakat látogassuk. Minden kisebb szépséghibával együtt izgalmas, szórakoztató estet hoztak létre az alkotók. S ha a színvonal nem is mindig egységes, a lelkesedés nagy meggyőző erővel bír.

Andrew Hefler, Iványi Marcell: Maestro – Improvizáció életre-halálra, Grund Színház, Budapest, Gozsdu Manó Klub. Résztvevő színészek az állandó társulatból: Berczeli Ágnes, Boncsér Sára, Ferencz Attila, Fodor Dávid, Juhász Tünde, Tóth Juliska; vendégszínészek: Ben O'Brien, Ruttkay Laura; játékvezető: Borda Eszter

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben