Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Egy próbát mindenképp megér

András László: Rasszista utazások

2019.02.18 — Szerző: Bornemissza Ádám

Megérdemelt volna a kötet egy találóbb címet és borítót, hiszen a szövegek java része igencsak érdemes az olvasásra. András László hol kesernyés, hol édesbús emlékekből, gondolatokból, eseményekből kanyarít kimondottan szerethető irományokat.

Egy próbát mindenképp megér

Az embernek állandóan eszébe jut valami. Legtöbbször semmi kis emlékek, jelentéktelen véleményfoszlányok, apróbb-nagyobb marhaságok, amik csak pár pillanatot-percet töltenek az elmében, míg a soron következő gondolat ki nem túrja őket. Könnyen jött, könnyen megy – ez így van rendjén. Persze akad az ilyen észbe jutott nüanszok között az átlagnál érdekesebb, megjegyezni érdemesebb is, és előfordulhat, hogy az adott ész tulajdonosa lejegyzi ezeket. Blogol, például.

András László a Műút folyóirat weboldalán tett így, ebből a termésből válogat a kötet. A Rasszista utazások a hátlapon olvasható ajánló szerint: „Vigyázat, nem PC!” De mintha valami tévedés folytán összecserélték volna a belíveket egy másik kötet lapjaival. (A Műút-féle blogban szerepel néhány Rasszista utazások című írás, de ezekből a kötetbe egy sem került.) Ugyanis se rasszizmus, se utazás, se politikailag inkorrekt megfogalmazás nincs a könyvben. És olyasmi se, ami a borító piros-fehér-fekete színéről, a sínpárról és a vaskeresztről eszünkbe jut. A jézusi keresztről a színek és az említett ábrák összefüggésében meg leginkább a Deutsche Christen ugrik be.

Pedig a belívek java része igencsak érdemes az olvasásra. András László hol sztorizik, hol filozofálgat. A gyerek- és fiatalkori emlékek (A Kádár-megnyitás, Ingek) részletesebbek, összefüggőbbek, még ha nem is tartanak mindig valahonnan valahová (Huszonnégy óra). Ellenben a jelen vagy a közelmúlt, a felnőttkor inspirálta írások inkább töredékesek, zaklatottabbak, nemegyszer homályosak, de talán pont ezért képesek teret adni az olvasó fantáziájának is. Jó ritmusban, természetesen gurulnak a mondatok, humor is van, széles a téma- és formaválaszték. Éppen ezért érdemes lett volna némi szelekciót fontolóra venni, 128 oldalon ez a sokféleség inkább zavaró, mint virulens esztrád. Ugyanis van itt minden: rövidke és hosszabbacska, novella és tárca, komor és kedélyes, „egész” és „eltörött”, jó és kevésbé sikerült szöveg.

A kötet nagyobbik fele azonban kimondottan szórakoztató, könnyen olvasható, és nem akar lehúzni valamiféle árnyékvilágba. Az Örök visszatérés ben egy osztályon aluli szeszmérés, a Serpenyő sörpinyó törzsközönségének szellemi vezére az idő körkörös vagy lineáris voltáról értekezik – erősen jelen van Rejtő szelleme (és ez pozitívumként értendő), aki egy másik írás egyik sorából (Afrikai tavasz) ki is integet („piszkoszöld, mint Batáviában a fogház folyosója”). Rejtőben az a nagyszerű, hogy hiába tudjuk, hogy az egész merő kitaláció, mégis ott motoszkál bennünk a gyanú, hogy minden komédia ellenére ez az egész marhaság akár még valóság is lehetne – és ez az érzésünk lehet az Örök visszatérés olvasása közben. Hasonló élményt ad a Lázár hazatér című novella, amelyben a Jézus által életre keltett főhős meséli el feltámadása utáni életét.

A bolognai csomó ; A nyelvről, amelyen nem lehetett hazudni; A kukoricamotívum – ezekben az írásokban az anekdotázásé, a hagyományos sztorizgatásé a főszerep, és talán ez áll a legjobban a szerzőnek. A mikszáthi kedélyesség, oldottság, ami a mai mezőnyben például Majoros Sándornál virágzik a legüdébben. Itt elmaradnak a máshol fel-felbukkanó, nem is mindig indokolt és szalonképtelen kifejezések (a tizenöt oldalas Örök visszatérésben négy „fasz”, négy „bazdmeg/bazmeg”, két „kurva”, egy-egy „kibaszott” és „be voltunk baszva” szerepel – kevesebb vagy változatosabb káromkodás az írás javára vált volna), amelyek legtöbbször nem tesznek jót az adott szövegnek (bár itt-ott szépen megülnek).

Szóval, erősen tanácstalan lennék, ha summáznom kellene, mit is gondolok András László kötetéről. Álljon itt egy-egy mondat, amely a könyv két pólusát illusztrálja: „Külsejével, öltözködésével nem foglalkoznék – ő sem tette” (Örök visszatérés); illetve: „Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul” (Mikor van vége). Kiragadott példák, lehet, hogy nem is a legjobbak, de talán érzékeltetik azt a spektrumot, amit a könyv megpróbál lefedni. Kinek a pap, kinek a száz virág – egy próbát mindenképpen megér, az egész nem több nettó 120 keskeny A5-ös oldalnál. Aztán majd megbeszéljük a Serpenyőben.

András László: Rasszista utazások, Scolar, 2018.


Következő cikk

További cikkek