Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Az ajándékozás művészete

Ajándék – A Budapest Galéria kiállítása

2019.02.08 — Szerző: Fülöp Luca

„Minden ajándék tükör: csak magadat láthatod benne” – mondta egyszer Charles Boyer, a francia származású amerikai színész. A Budapest Galériában nemrég nyílt kiállítás több ponton alátámasztja ezt a kijelentést, és megmutatja azt is, hogyan befolyásolja az ajándékozás természetét, ha az ajándékozó egy művész, az ajándék pedig egy műalkotás.

Az ajándékozás művészete

A 21. században, amikor a karácsony gyakran már nem a szeretet ünnepe, hanem inkább a tárgyak felhalmozásáé, és egy születésnapi meglepetés kiválasztásán is annyit szorongunk, mintha legalábbis az angol királynőnek kellene kedveskednünk, az élményajándékozás egyre nagyobb utat tör magának. Fontosnak tartjuk, hogy valami maradandóval tudjunk szolgálni, aminek a másik nemcsak örülni fog, de élete végéig kellemes érzéseket generál benne. Vagyis fontos, hogy legyen többletjelentése annak, amit ajándékozunk. A Budapest Galéria kiállításán olyan alkotásokkal ismerkedhetünk meg, amik gyakran túllépnek a művész elvárásain és egoizmusán: a középpontban egyes-egyedül az örömszerzés áll, az ajándékozott pedig minden esetben valódi élményben részesül – vagy azért, mert a neki legjobban tetsző műtárgyat kapja meg az alkotótól, vagy épp amiatt, mert egy jól sikerült, közös munkára emlékezteti.

A tárlat bevezet minket a kiállító művészek intim szférájába is, hiszen mindannyian elmesélik, hogy milyen apropóból készítették az adott munkákat, és azt is, hogy milyen többletjelentés társul hozzájuk. A művek nemcsak szimbólumokat tárnak fel – mint például egy házasságban a termékenységet jelképező tárgy –, hanem egy pillanatra betekintést engednek az ajándékozó és az ajándékozott kapcsolatába. Ráadásul azt is megmutatják, hogy a tárgyakból hogyan válhat élményajándék szimplán attól a ténytől, hogy az ajándékozott egy műalkotást tart a kezében.

Az első terembe lépve velünk szemben máris egy kacagtató tárggyal találjuk szembe magunkat: egy vitrinben egy egészen apró szelence van elhelyezve. Szalay Péter szobrász alkotása ez, akinek munkáira jellemző a különleges anyaghasználat, szereti keverni a különböző médiumokat, ráadásul a humor és az irónia sem áll távol tőle. Ezúttal is az alkotói szabadsággal találkozunk: a kis tárgy, ami a Szerelmi zálog címet viseli, a művész egyik mellbimbójáról készült szilikonöntvény egy kis ajándékdobozba zárva. A névtáblán mindössze annyi áll, hogy megrendelésre készült – a többi már a látogatóra van bízva, de természetesen nem nehéz kitalálni, hogy az ajándékozott milyen kapcsolatban állhatott a művésszel. Szalay ezt a kis szellemes ajándékot 2012-ben készítette, amikor túlnyomórészt politikai vonatkozású alkotásai születtek, ez pedig szép példája annak, hogy még a művészek is elvonatkoztatnak az őket foglalkoztató témáktól, ha valamilyen okból egy szerettük arra kéri őket.

Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor közös alkotása, a Magvas kép már más aspektusból mutatja be az ajándékozást. A rajztáblaalapú kép Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum ex-igazgatójának, a Glassyard Galéria jelenlegi vezetőjének esküvői ajándéka lett még 1994 nyarán. A tárgy több szálon is kötődik Bencsikhez és feleségéhez, Skaliczki Orsolyához. 1992-ben a Stúdió Galériában volt látható a Magvas című kiállítás, aminek Bencsik Barnabás volt a kurátora. A galéria falába lyukakat fúrtak, és azokba meggy- és cseresznyemagokat ragasztottak – műtárgy nélküli tárlatról volt szó. Két évvel később – a közös munkának emléket állítva – Eperjesi és Várnagy egy ovális vágódeszkát használva kifejezetten az esküvő alkalmából készítette el ezt a képet. 2016-ban Bencsik az Inda Galériában rendezett Tavate képei című kiállításban egy hasonló munkát szerepeltetett, akkor már termékenységi jelképként definiálva azt. Nem csoda: Bencsikék házasságából három gyerek született. Ebből is jól látszik, hogy az ajándékok jó esetben szimbolizálnak valamit, ami az ajándékozót és az ajándékozottat összeköti – szeretetet, szerelmet vagy akár termékenységet. A műtárgyak pedig így megtelhetnek egyfajta spirituális töltettel, ami a későbbiekben hozzá is adhat a művész munkásságához, jelentős inspirációs forrás lehet.

Szintén a szimbolikák témakörét járja körbe Pacsika Rudolf Bumeráng című alkotása, amely csak egy műanyag bumeráng, viszont összetett jelentéssel bír. A művész így mesél róla: „Egy közeli hozzátartozómon azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban lep meg olyan tárgyakkal, amit korábban én ajándékoztam neki.” Ezért hát fogta magát, és az egyik születésnapra viccesen egy bumeránggal lepte meg a hálátlan ajándékozottat, ezzel utalva arra, hogy a meglepetései mindig bumeránghoz hasonlóan érnek vissza hozzá. Az említett Boyer-idézetet támasztja alá továbbá a Cseh Lili által készített Kincsesládika is: ebben az ajándékozott ténylegesen magát láthatja. A művésznő fia, Guszti kisebb korában nagyon szeretett felmászni a ház alakú mászókák tetejére. Így készült el egy házikó a tizedik születésnapjára, aminek tetején egy apró figura, a kisfiú áll, és ami Gusztit most már örökre emlékeztetheti önfeledt gyerekkorára. Jagicza Patrícia Néma bölcs című 2014-es festménye pedig ugyancsak teljesen az ajándékozott személyére lett szabva. Amikor Jagicza élettársa a műtermében járt, kiválogatott pár apróságot – többek között egy velencei utazás emlékét őrző radírkoponyát –, és összeállított belőlük egy kompozíciót. Festmény született belőle, amit karácsonyra kapott meg a festőtől – így tulajdonképpen a saját kompozíciójával ajándékozták meg.

A tárlat további kiállító művészei Szabó Ottó (ismertebb nevén Robotto), Mátrai Erik, Csató József, Chilf Mária és Szemző Zsófi – mindenki olyan arcát mutatja meg, amelyet eddigi kiállításaik során nem láthattunk még. Bár az alkotásaikra jellemző műfaji adottságok, az anyaghasználat és a stílus nem tér el nagyban az eddig ismertektől, kevésbé érezzük szükségét a műtárgyak művészeti elemzésének, és sokkal inkább fókuszálunk a személyes történetekre. Ezt az aspektust emelte ki Mélyi József is a megnyitón: „Elsősorban a művész és az ajándékozott szerepéről és nézőpontjáról gondolkozhatunk el: Ki helyezkedett bele kinek a szerepébe, illetve kettejük viszonyában (plusz a galéria) hogyan tágult vagy szűkült a művészi tér? De lehet, hogy nem is a művészet, hanem a személyes – traumatikus, intim, boldog, boldogtalan – történetek felől vezet a lényegibb út a tárgyakhoz.”

A kiállítás különösen érthetően mutatja meg, hogyan kapnak a műtárgyak többletjelentést az ajándékozás kontextusában, és az intim információk miatt családias légkört teremt a látogatók számára. Közelebb enged az alkotóknak ahhoz az arcához, amelyet ritkán láthatunk, és emiatt szinte elképzelhetetlen, hogy ne alakuljon ki valamilyen furcsa kötődés egy-egy művésszel. De éppen ez az alkotókhoz való közeledés az, ami megkívánná, hogy még intimebb kapcsolat alakulhasson ki az installálás eszközeit felhasználva: például a műalkotás mellett egy-egy fotó az ajándékozóról és az ajándékozottról még inkább ráerősíthetett volna erre, de a jelenlegi koncepcióban sincs hiányérzetünk – így is erős érzelmi hatás ér minket.

Ajándék
Budapest Galéria, 2019. január 24 – március 10.

Leadkép: Süveges Rita: Kesztyűportrék, 2016. Fotó: Juhász G. Tamás


Következő cikk

További cikkek