×

„Ez ilyen, sosincs vége”
Interjú Kele Fodor Ákossal
Seres Lili Hanna
2018 // 11. 22

A szív vége – Cigány újmesék címmel jelent meg a közelmúltban Kele Fodor Ákos új kötete. A vizualitásában, tartalmában és elbeszélésformájában is különleges könyv(tárgy) kiadását sokévi munka, etnográfiai kutatás előzte meg. A végeredmény az igen kevéssé ismert cigány hiedelem- és mesevilág átdolgozott gyűjteménye, a cigány kultúra közvetítésének és továbbgondolásának maradandó alkotása.

Az Erdélyi Vándorszínház írójaként találtál rá a cigány mondavilágra. Mikor született meg e különlegesen látványos könyv elkészítésének ötlete?

Nem eseményszerű volt a felismerés, inkább egy hosszú hónapokig tartó, fokozatos szerelembe esés. Az pedig, hogy a könyv a művészkönyv műfaja felé gravitáljon, viszonylag későbbi fejlemény volt – bár ez sem meglepetésszerű, hiszen logikusan következett a korábbi vizuális költészeti, multimediális munkáimból.

Az utószóban írod, hogy négy éven át dolgoztál a könyvön, rengeteg néprajzi dokumentumot és autentikus, orális meseleiratokat végigtanulmányozva. Milyen volt ez a négy év?

Olyan nagy terjedelmű a forrásanyag és a szekunder irodalom, hogy a kíváncsiságból fakadó habzsolás és a nyomasztódás, hogy mennyi minden van még hátra, permanensen jelen volt. De ezek nem szűntek meg a megjelenés után sem, mostanában is találtam egy kötetet, amit tök jó lett volna még elolvasni. Ez ilyen, sosincs vége, bele kell törődni, illetve arra kell vetnünk a tekintetünket, hogy nyitva áll a lehetőség, hogy mások tovább gazdagítják e témát. Ez azért megnyugtató mégis.

Kimondott célod volt, hogy etnográfiailag hiteles népmeséket írj, ugyanakkor a komplex és heterogén mondavilágok kezelése, azok helyenkénti összepárosítása, a struktúra, valamint a modern nyelvhasználat mind saját megoldás. Hogyan találtad meg a harmóniát a tradíció, az autentikusság és az egyéni intenció között?

Azt nem tudom, hogyan, csak azt, hogy törekedtem rá. Nyilván a saját fogalmaim, eszményeim szerinti harmóniáról van szó – a kritika majd talán kimutatja, hogy jó-e, amit megvalósítottam. Remélem, hogy mind a szépirodalmi, mind a romológiai-etnográfiai megközelítés nyitott lesz egymásra.

Hogyan hatott rád a többévnyi kutatómunka, mennyire szívott magába ez a világ?

Gyönyörködtetett. Olyan töményen ömlött az íróasztalomra, hogy e sokféleség, változatosság és gazdagság egészen fenséges hatást keltett. Amúgy volt már olyan olvasói visszajelzés, hogy időnként le kellett tennie könyvet, mert hirtelen félelem fogta el, hogy valami átok szállt rá.

Hogyan jött az ötlet, hogy az autentikus fotók újragondolása, Bán Sarolta fotómaipulációs munkái egészítsék ki a meséket? Hogy alakult a közös munka, és hogyan születtek az egyéb könyvtárgyötletek, mint a piros fűzés, a fekete lapok?

A mese műfaja miatt szinte a kezdetektől a horizonton volt, hogy a szövegek illusztrációkat fognak követelni maguk mellé. Hosszan bosszantott a cigány meséket tartalmazó más kortárs könyvek illusztrációs világa, meg úgy általában a meséskönyvek kézirajzos illusztrációs hagyománya, ugyanis elfedik, elhazudják azt, hogy a népéletben a meséket felnőttek mesélték felnőtteknek, és a mesei tartalmak, főként a babonás világlátás miatt, nagyon valóságosak voltak eleink számára, nem pedig színes, stilizált képi szimbólumok. És mivel a valóságosság hatása és/vagy élménye érdekelt a mesékben is, rájöttem, hogy archív fotókat kell használni. Azért kértem fel Saroltát, mert az ő munkái a valóságosat ötvözik a szürreálissal. A könyvtárgyon pedig Zádor György grafikussal dolgoztunk nagyon sokat, minden bekezdést egyedileg gondoztunk, minden részletet végiggondoltunk a legapróbb nyomdatechnológiai kérdésekig. A sok odafigyelés és szisztematikus tervezés tette ilyen kompakttá a könyvet.

Hasonlóan fontos számodra az alkotói közösség, egy interjúdban csapatjátékosként határozod meg magad. A szív vége csapata kikből áll?

Az említetteken felül a Néprajzi Múzeum Fényképtárának és a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársai is nagyon sokat segítettek, de számos romatémával foglalkozó ismerősöm is tanácsokkal látott el például a borítóterv kapcsán. Meseterapeuta feleségem is sokat véleményezte a meséket, és nem utolsósorban Boldizsár Ildikó egyengette szakmai támogatásával a könyv útját. Plusz ide számítom a Pauker Nyomda munkatársait is, mert odaadással és óriási türelemmel viseltettek irántunk, amikor hetekig variáltunk a megfelelő papírtípus kiválasztása kapcsán. De a kiadás után sem áll meg a dolog: különféle egyetemek szakemberei is propagálják, meghívnak kurzusokra, stb. – ezek mind-mind a könyv és a kultúrmisszió életét képezik.

Az Írók Boltjában tartott bemutatón említetted, hogy tartasz a cigány olvasók véleményétől. Milyen visszajelzéseket kaptál a megjelenés óta, akár cigány, akár nem cigány befogadóktól?

A legnyilvánvalóbb – a kultúratudományban is ismeretes – elméleti probléma, hogy egy minoritás történetét, kultúráját nem tudja megfelelően meg- és leírni egy többségi ágens, mert az ő optikája sztereotipizáló, kirekesztő s talán elnyomó is. Én ugyan nem tudományt, hanem kortárs irodalmat írok, viszont valamiképp mégis a hitelesség fogalmával hadonászok. Egy magyar anyanyelvű szépíró a magyar kultúrtörténet dokumentumaiból írt olyan könyvet, amelyben igyekezett háttérbe szorítani saját szerzőiségét, és teret adni a néprajzi anyagnak. Ez egy szürke zóna, támadható is, védhető is. Csak remélni merem, hogy a roma kultúrával foglalkozók megengedően viszonyulnak majd e pozícióhoz. Nemrégiben egy romológus éppen ezt az elméleti problémát tárgyalta egy velem való beszélgetésen, és például a könyv első borítóverzióját többen tartották sztereotipikusnak, bántónak. Tehát van egyfajta kritikai párbeszéd a könyv körül, ami nagyon jó. De persze a szerzői hiúságnak nem mindig van ez ínyére.

A bemutatón felmerült a könyv oktatói anyagként való felhasználása, hiszen – bár brutalitása okán nem igazán a legfiatalabb generáció a fő célközönsége – a cigány kultúra átadására is alkalmas a kötet. Te mit gondolsz erről a felhasználási irányról?

Attól függ, hogy konkrétan mire akarjuk felhasználni. Ha szépirodalomként vagy az irodalom és népi hagyományok találkozásának példájaként tálaljuk, akkor rendben van. Ha a cigányság (autentikus) mesekultúráját vagy hiedelemvilágát szeretnénk megismertetni, akkor nem stimmel. De valamiféle kedvcsinálóként talán mégis működhet. Szóval kultúraátadásra,ahogy fogalmazol, nem alkalmas, de kultúra közvetítésre vagy továbbgondolásra megfelelő lehet.

Említetted a bemutatón azt is, hogy több kiadó azzal az indokkal adta vissza kötetet, hogy „nem adunk ki mesekönyveket”, miközben a mesekönyvek fogyásának adatai pont azt mutatják, az emberek vesznek és olvasnak meséskönyveket. Mit gondolsz, a cigány kultúrkincs terjesztése mellett vajon azt is segítheti-e A szív vége, hogy a felnőttek visszataláljanak a mesékhez?

Nem ismerem a szélesebb közvéleményt, az ilyen irányú speciális olvasói ízlést és igényeket, csak annyit érzékelek, hogy az előző évekhez képest a mesék iránt tanúsított fokozottabb figyelem elvileg elég kellene legyen ahhoz, hogy A szív vége elfogyjon. Ezt több kiadó nem így látta.

A népmesék sajátossága az oralitás és a közösségiség, amit te is megőrzöl a szövegeidben: a mesék első mondatában és később is előfordulnak kiszólások a hallgatóság felé, sokszor a beszélő maga is megjelenik a hitelesség és a személyesség erősítése érdekében. Azt hiszem, ez a könyv a manapság megjelent kiadványoknál még inkább kiált közösségi eseményekért, felolvasásokért. Tervezel ilyesmiket?

Már volt is egy ilyen Pécsett, ahol egy meseestet követően mutattuk be a könyvet. Probléma azonban, hogy el vagyunk szokva a mesehallgatástól ahhoz képest, hogy régen egy-egy mesélő egyetlen darab mesét akár négy estén keresztül is mondott. A meséim többnyire hosszúak, akárcsak sok-sok népmese, ezért inkább azoknak működnek jól, akik aktív mesehallgatók és -olvasók. Ez nem rettent el, de bele kell kalkulálni, amikor ezeket az eseményeket tervezzük. Szóval, lesznek ilyenek.

Lehet, hogy korai még meg kérdezni, de a cigány mesék varázsuniverzumában állva látod-e már a következő munká(i)dat, és tudhatunk-e valamit a tervekről?

Már látom, de hogy mi lesz, az a nyilvánosság előtt még titok, eddig csak három ember tudja.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben