×

„Aludj csak, én majd átkozom az istent”
kabai lóránt: semmi szín
Murzsa Tímea
2016 // 11. 25

A Műút folyóirat szerkesztőjének, kabai lórántnak a legújabb kötete pőrén mutatja meg a világ bizonytalanságát, megismerhetetlenségét és sötétséget – kívül és belül. Itt nincsenek színek, nincsen fény, ha van is, akkor elvakítja a szemünket. A semmi szín kényelmetlen olvasmány, mert szembesít minket saját egzisztenciális bizonytalanságunkkal. Azonban a hideg távolságtartás mögül mégis kiszűrődik valami nagyon emberi: a remény.

Kisbetűs írónk, kabai lóránt hetedik kötete, a semmi szín a Tiszatáj Könyvek gondozásában jelent meg. „Figyelem: ebben a könyvben elég sok a sötét gondolat, az egzisztenciális bizonytalanság, a kegyetlen önelemzés, a hitnélküliség!”, figyelmezteti az olvasót Kemény István a fülszövegben. A semmi szín sötét konglomerátum, amely a nihilt, a reménytelenséget, a megismerés lehetetlenségét tematizálja, noha változó formában.

Nem véletlen a címválasztás, amely rendkívül sok értelmezést implikál. Egyrészt a színek kiirtását a kötetből, akár szó szerint véve (kedvencem a sárga projekció), de metaforikusan is. A könyv alapélménye a sötétség, a fekete megélése. S habár hagyományosan a feketét színnek nevezzük, azonban az sokkal inkább a fény hiánya, hiszen a tárgyaknak az általuk visszavert fény adja a színüket. Azonban groteszk módon a fény hiánya ellenére mégis tisztán látunk jó néhány dolgot: „csak krisztus sötétjében látom jól, isten gyűlöl minket” (sit down tragedy). Eszünkbe juthat Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első levelének vonatkozó része: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem” (1Kor 13,12). Ebben a kötetben nem láthatunk színről színre, mert az itt megalkotott istenkép dölyfös, és nem osztja meg az egyénnel a megismerés adományát.

A versek mögött egységesként kirajzolódó lírai én tudja, hogy nincs bizonyosság, nincs remény, egyetlen dolog van: a semmi. Ilyen értelemben a kötet a semmi színeváltozását mutatja meg nekünk, alternáló formákban. Ennek a semminek további kísérőmotívumai hálózzák be a szöveget: a köd, a felejtés, a por, ami mindent belep. A sivárság és a némaság. A beszédre való képtelenség: „mondatok nincsenek, semmilyenek” (kedvencem a sárga projekció). Ezt szembeállíthatjuk Pilinszky János istenkereső szemléletével: „Akárhonnan / érkezhet mondat, / akárhonnan?” (Kérdés). Egzisztenciális kérdéseket feszeget a semmi szín, itt, ahogy Kemény István mondja, tényleg élet-halál a tét. Az ember pedig végül homokos, szomorú, vizes síkra ér. A szerző metafizikus tájain ha van is fény, akkor az fájóan elvakít minket, mint Albert Camus hősét a Közönyben („pusztaságot láttam, tűző, rettenetes napot. /
a világ legkopárabb helyét. rengeteg port és verőfényt.” [az oldószer]). Nem véletlen ez az intertextuális utalás, ahogy a többi sem a kötetben. Lírai énünk vágyja ezt a közönyt. Hűvös akar lenni, távolságtartó. Iróniája, káromkodásai, szóviccei is mintha a távolság megképzését szolgálnák: felüláll a dolgokon, látja kicsinységüket, csakúgy mint maga jelentéktelenséget, így hát kineveti mindezt. Messze áll tőle bármiféle mesterkedés. Ahogy Halmi Annamária is rámutat kritikájában: „semmiféle színjátéknak nincsen helye” (Halmi Annamária: a plútóról kérdezni istent, Apokrif, 2016/2).A lírai én tekintete azonban mindennek ellenére talán öntudatlanul, de biztos pontok után is kutat: feltekint – kikönyököl – a csillagokra. A Holddal barátkozik, ám a Hold idegenként tekint rá. Az eget nézi, mert az még biztosként mutatkozik meg a létben, ahol csak a „kétely dadog” (nehézkedés): „olykor felnézek, a csillagokat nem térítette-e le / pályájukról a vihar, de azok szilárdan kitartanak” (migrén). Ugyancsak mintha a bizonyosság keresése, a világ leírhatóságának igénye mutatkozna meg a folytonos matematikai utalásokban. A matematika mint mindent átható és átláthatóvá tevő rendszer kapaszkodó lehetne ebben a metafizikus magányosságban. De – és ez a „de” nagyon fontos szerepet kap az ellentétekre épülő kötetben (az ellentétezés az állandó ellentétpárokon: hideg-meleg, fent-lent stb. túl a mondatvariánsokban is megmutatkozik) – mégsem lesz az. Végső tanúsága az, hogy a lírai én megoldotta a nullával való osztást. Azonban a nullával való osztás matematikailag értelmetlen művelet: „nagy szamár, megoldottam; / sőt konkrétan semmi sincs, / nincs gáz” (semmi különös). Mindennek ellenére néha-néha kikandikál a reménytelenség mögül az istenkeresés és istentalálás lehetősége: „nincsen mesélőkedv semmi bennem, / de tudom, hogy lesz itt egy kéz” (vedlett kor).

Annak ellenére, hogy az üzenet látszólag egyértelmű: nincs semmi, és gyakran dacosan: ne is legyen, a semmi szín mégsem ilyen egyszerűen megfejthető mű. Versei, amelyek eredendően prózának indultak, folyamatosan újraírják, kiegészítik, kombinálják egymást. Ez a kötet alaphangulatát szerkezetileg is nagyon jól megtámogatja: semmi sem biztos, csak a halál – így a költészet sem. Kell lennie egy kéznek ugyan, ahogy idéztük, de nagyon úgy tűnik, a kéz gazdája lehet, hogy gyűlöli teremtettjeit. Ezen a ponton eszünkbe juthat Esterházy Péter Hrabal könyvének egyik sora: „Tudva minden, mi tudható, a lehetséges tudás világa rendezett struktúraként kell hogy megjelenjék, melyet, úgymond, már tökéletesen felülmúlt, maga mögött hagyott, és melyet biztosan kézben tart… AZ EMBER E KÉZBEN TARTOTT VILÁGOT ILLETŐEN BIZONYTALAN, AZ ÚRISTEN PEDIG A KEZET ILLETŐEN.” A lírai énnel együtt az olvasó is elveszti lába alól a talajt. A semmi szín szembesít minket saját tehetetlenségünkkel, kiszolgáltatottságunkkal. Izgalmas olvasmány, de versei súlyosak, gyakran rátelepednek befogadójukra, így egyszeri olvasásra kicsit töménynek hathatnak. Mint az avasi keserű.

kabai lóránt: semmi szín, Tiszatáj, 2016.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben