×

Párhuzamok a pókhálóban
Benkő Lilla: Párhuzamosok között
Ványa Zsófia
2016 // 11. 11

Benkő Lilla festőművész 1986-ban született Debrecenben, az MKE festő szakán diplomázott. Számos helyen szerepelt csoportos kiállításon, például a Bálna, a Lengyel intézet, a Műcsarnok, a Paksi Képtár, a FUGA falai között, most pedig a Várfok Project Room rendezett egyéni kiállítást az elmúlt két évben született olajfestményeiből. A Párhuzamosok között címet viselő tárlat november 19-ig tekinthető meg.

 

Párhuzamosok között, mondja Benkő Lilla kiállításcíme. Határfalak zárják el itt a terjeszkedés lehetőségét. Ez a két oldalról behatárolt terület azonban másképp nyugtalanító, mint a mindennapok kellemetlenségei, szorongásai. Lakói legtöbbször otthonosan érzik magukat benne. Nincsen kényelmetlenség, zavar. Ez a diszkomfort nem időszakos, nem átmeneti vagy hosszabb felborulása a valaha ismert rendnek – a diszkomfort itt a megszokott, az otthonos légkör.

Ábrázolt történéseket nem látunk, a képeken szereplő lények maguk jelentenek egy-egy állapotot, folyamatot. Lehetnek állatok, növények, alakzatok, köd, víz vagy akár fény, Benkő Lilla számára egyaránt alkalmasak főfigurának. A lények általában egyedül vagy kevesen tűnnek fel a képek középpontjában, mégsem magányosak, ugyanis nem a fizikai testük áll a centrumban, hanem az az állapot vagy folyamat, amiben éppen benne vannak, felveszik ezeknek jelentéshordozói szerepét. Nem küzdenek, nem alávetettek vagy kiszolgáltatottak, ők maguk a harc, az alávetettség és a kiszolgáltatottság. Mindebben nem a határok kellemetlen szorítása között léteznek, hanem mindennapos tevékenységük közben egy pillanatra felemelve fejüket mintha minden így volna természetes. A művész nem a hétköznapi realitást ábrázolja. A valóság számára tágabban értelmezhető – ahogyan ő fogalmaz: „A képzelet a valóság része, gondolataink befolyásolják a valóságot, ami mindig egyéni, van nekem valóságom, van neked is egy másik.”

Visszatérő, évről évre egymásra épülő, egymásból építkező motívumrendszere így nem a realitásból merít csupán. Meseszerű, álombéli lények, alakzatok cikáznak át a képeken. Nem meglepő, hogy az álmok fontos inspirációs forrást, merítési lehetőséget jelentenek Benkő Lilla számára. Ez vice versa működik, munkái is hatnak álmaira. Ahogy ő fogalmaz: az álom drogmentes hallucináció. Ezekre érzékenyen figyel, szenzorai persze nappal is élesek – a mindennapi események ugyancsak inspirálni tudják ebben a figyelemben, legyen az akár egy épületelem vagy egy kabátminta a villamoson. Érzékeny látásmódja megragadja a mindennapit és meglátja benne, ami az átlagos figyelő számára nem feltétlenül érzékelhető. A fantáziát és a valóságot így gyúrja egybe saját valóságává.

A képalkotási folyamatban nála azonos súllyal bír a képek egymásra hatása, a képek és az álmok közti viszony, illetve az álmok egymásra hatása. Ez egy olyan metaforikus világ, ahol ez egy átlátható, értelmes rendszert jelent. Egy sok szállal egymáshoz kötődő gondolatháló, amiből minden képen egy-egy részletet emel ki és mutat meg. Közben tudjuk, hogy ezek egy nagy gondolatmasszának, mondhatni képregényhalmaznak a részei: hálózatjellegű művészet, egy minden irányba terjeszkedő pókháló. Minden motívum kapcsolódik egy másikhoz, minden festmény interakcióban áll a többivel, miközben mind kapcsolatban vannak a szürreálissal és a valósággal, valamint a párhuzamosok által határolt Benkő Lilla-i világgal is.

A hiány állandó szereplő nála. Egyrészt tartalmilag: egy-egy sűrített pillanatot látunk a vásznakon, a háló kiragadott elemeit, de az egészről nincs tudomásunk. Másrészt vizuálisan is: az egyes elemek fényesen, élesen ugranak ki a festmény mély, sötét alaptónusából, a környező világból, ami állandó homályban marad örökké megjelenítetlenül. A rendszer metaforikus, a lények meseszerűek és nemtelenek, kortalanok, így az ábrázolt időről és helyről ők sem adnak fogódzkodót.

A hiány felfogható úgy is, mint az egykor meglévők folytonos csökkenése, mint a felejtés – de Benkő Lillánál a folyamat fordított: az elemek nem lefelejtődnek, hanem épp most születnek, jönnek elő, újak és még élesek. Nem a múltból merít, hanem a valóság és a képzelet nem evilági szövetéből válogat. Élesen ugranak ki a tisztázatlan háttérből a kristályos vonalszerkezetek, a rácshálók is, a geometrikus részletek feszesek, a nonfiguratív részek szinte elővillannak a kép szövetéből. De ugyanígy az állat- vagy növényfigurák, figurális elemek: színesen, határozottan, minden mást feleslegessé téve kiabálnak elő a képekről. Itt nem elfelejtés zajlik, hanem életrekelés, hangos bemutatkozás.

A festői technikáról beszélve a művész a vonalak és a mezők, rétegek variálásával él leggyakrabban. Az egymást részben vagy egészben fedő, egymásra rakódó layerek sokszor különféle történetekből származnak s tevődnek össze újabb helyzetté az aktuális festményen. A művész számára itt az olajtechnika adta rétegek a fogalmi feltevéshez hasonlatosak. Kifejezési lehetőséget fedez fel bennük, a testesebb és áttetszőbb festést tudatosan váltogatja. Vonalai sem egyneműek, a geometrikus szabályozottságtól kezdve a véletlenszerűen, szabadon elfolyó festékcsíkig számos különféle minőségű vonalat enged be a mű tereibe. Benkő Lilla vallja, hogy fontos nála a tudatosság, azonban nem szereti, ha a megszerkesztettség láthatóvá is válik a képeken. Így sokszor enged egy-egy véletlen alakulásnak is, egy elfolyásnak vagy épp egy akaratlanul lecsöppent festékpöttynek. Ösztönösség és tudatosság egészen sajátosan keveredik munkáiban.

A háttér legtöbbször mély, hogy ebből hipnotikus, gyakran harsány színei kivillanhassanak. Ez a kivillanás egészen különös hangulatot eredményez. Mintha beleszippantódnánk egy-egy sikerültebb kép egyszerre valóságos és totálisan szürreális világába. Benne forgunk a papírhajóval együtt, benne élünk a mélybe gyökerező lábakon lebegő házakban, ott úszunk az űrbeli terekben. Halljuk a hóesést és a ködszitálást, a szelet. Hideg van, de mégsem félünk – egyedül vagyunk, de nem vagyunk otthontalanok és magányosak sem. Nagyon erős, nagyon sokat tudó, de keveset eláruló hangulatok ezek. A kiállítás betekintést ad ebbe a szimbólumhálóba szorult, párhuzamosok közé zárt világba – s ha már betekintést enged, be is ránt minket, nézőket a saját falai közé.

Benkő Lilla: Párhuzamosok között
Várfok Project Room, 2016. október 20. – november 19.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben