×

A papírlap mint hideg víztükör
Ferdinandy György: Pók a víz alatt
Takács Tamás
2013 // 05. 07

Ferdinandy György úgy állítja össze leg­újabb kötetét éle­tének darab­jaiból, mint egy törött tükör szilánk­jait. Korábbi művei­hez hason­lóan szűken mért sza­vaival többet árul el, mintha hosszú olda­lakon keresz­tül mutatná be egy-egy hősét. Témáira kivé­teles érzé­keny­séggel talál rá, olyan vilá­got tárva elénk, amely­ben múlt és jelen egy­szerre van jelen.
„Szóval, a papírlap. A hideg víz. A nagy nekifutások. Minden reggel ugyanaz. Megszokom” – írja a szerző a címadó írásában. Eseményekkel teli életére ezzel a számadáskötettel tekint vissza, fiatalabb kori optimizmusa és lelkesedése nélkül.

A Pók a víz alatt című mű három, egymástól élesen elütő részt egyesít: az Emlékszilánkok című ciklus hatvanegy darab rövid, egy-két oldal terjedelmű írást foglal magába tizennégy fejezetben, az Életek hét hosszabb elbeszélő szöveget, A mosoly albuma pedig a Szomjas Györggyel közösen tervezett film forgatókönyvét tartalmazza, amely nem készült el.

Ferdinandy György egy ideje tulajdonképpen ugyanazt a könyvet írja, újabb és újabb változatokban. Számára ez az élet; maga az irodalom. S hosszú élete alatt az egykor megtörtént emlékeket mostani ésszel értelmezi, magyarázza az olvasó számára, így előfordul a szövegben, hogy ellentmondásba kerül ifjúkori önmagával. Fiatalkori cselekedetei néhol gondolkodóba ejtik, kritikusan szemléli saját tetteit. Ez a dialógus adja Ferdinandy novelláinak belső szerkezetét. Ugyanakkor előfordul a jelenkori találkozás is az elbeszélésekben; ilyenkor a múltról folyik a diskurzus, ezzel téve megtörténtté az eseményeket. Az író alkotásmódjának jellemzője, hogy más és más szemszögből tekint a különböző élményekre, impulzusokra, így újabb és újabb aspektusát tárja fel ezeknek.

A műfaji határok elmosódnak a kötetben; Ferdinandy saját szavaival élve „regényrészlet (Buszosok), elbeszélésszerűség (Apa jön), hangulatkép”, sőt tárca (Öcsi), eszmefuttatás (Európaiság), gondolattöredék is fellelhető benne.

Az Emlékszilánkok ciklusban nehéz a szövegek között megtalálni a kohéziós erőt, bár egy törött tükörtől sem várhatjuk el, hogy egésszé álljon össze. Így is sikerül meglátnunk magunkat a rövid szövegekben, még ha darabosan is, néha úgy, mint egy az egymáshoz kapcsolódó részletekre már kevéssé emlékező mesélő (Mega).

Olvassuk a kötetet akár kívülállóként, mint pusztán kalandos történetek gyűjteményét, akár hasznosítva tanulságait, rövidesen ráébredünk: a szerző mindvégig a meghittséget, a valamikori hitet, az otthonosságot keresi fáradhatatlanul életének egyik állomásától a másikig.

Írásait különösen élvezetesé teszi, hogy kivételes arányérzékkel ír. A racionalizmust és az érzelmi szférát biztos kézzel kezeli, ezáltal ezek nem hogy nem oltják ki egymást, hanem még szétválaszthatatlan szintézist is alkotnak. Érezhető, hogy valamennyi hősében maga a szerző is benne van, belátással, megértéssel, mint a valóságban. Ebből fakad, hogy érzékletesen, finoman, igazul ír a különbözőség okairól; az úgynevezett egyenlőségről, amely nem más, mint az azonos lehetőségek, körülmények hiánya. Elsősorban nem anyagi szempontok, hanem a kialakult, alig megváltoztatható szokások teszik lehetetlenné korlátaink leküzdését.

Az Életek ciklusban található novellák kidolgozottabbak a kötet több mint felét kitevő Emlékszilánkoknál, ám ha azt vártuk, hogy mélyebben belelátunk a szereplők életébe, tévednünk kell. A hősök, amelyben a Ferdinandyt még oly kevéssé ismerők is felfedezik az írót, valójában nem teljes mértékben azonosak személyével. „Gonosz ember csak egy volt […] ő tette tönkre módszeresen az életemet […] A fiam neki köszönheti, hogy megszületett. A második pedig már nem jött világra […] Folytassam? […] belőlem hiányzik ehhez a regényhez a gyűlölet” – olvashatjuk az Emlékszilánkok ciklus Életfogytiglan című novellájában (miközben köztudott, hogy a valóságban kiegyensúlyozott és boldog életet élt feleségével).

Szereplőiről Ferdinandy így vallott a Bárkában: „Általában az útpadkára szorultak az én hőseim. Mindig azok helyett írtam, akik nem tudták elmesélni az életüket, legyen az nagyanyámék cselédje vagy éppen egy hajléktalan. Ez természetes, hiszen a sikeres emberek élete olyan unalmas, hogy arról nincs mit mondani. Persze vannak, akik erről írnak, s elég hamar meg is gazdagszanak, de engem a gazdagság sosem vonzott.”

Ferdinandy és életműve is azt vallja, hogy a periférián, az útpadkán is van emberhez méltó élet. S aki odakerült, nem mindig csak magának köszönheti sorsát. Ezt fogalmazza meg a Mosoly Albuma című forgatókönyv, ami az idegenből való hazatérés, az emlékekkel való szembesülés krónikája. Témája az 1956-ban világgá futott férfi hazalátogatása 1990-ben. A férfi és egykori énje, a kamasz Gyuri között a régi ismerős, Kocsis bácsi az összekötő kapocs; az emlékezés folyamatát egy beépített teniszpálya indítja el. Amíg az ország a politika börtönében élt, a szerző a nagyvilágéban. Kiderül, hogy utóbbi paraméterei azonban hasonlóak az előbbihez.

A kötet olvasása közben úgy érezzük néha, hogy szívesen cserélnénk Ferdinandy Györggyel kalandos életének egy-egy állomásán, ám belegondolva életébe, műveibe, magunk elé idézhetjük, hogy a tágabb világkép, szabadabb világ nem egyenlő az elképzelt lehetőségek nagyobb arányú megvalósulásával, hanem ezek a nehézségek, kilátástalanságok növekvő terhét is jelentik.

Ferdinandy így válhatott otthonosan otthontalanná Kelet-Európában, Nyugat-Európában, a trópusokon. A béke réve egyszer befogadja, addig is útjairól mindig hoz nekünk valamit, amitől többek lehetünk, többet érthetünk a világból. Ha mást nem, hosszú életének egy-egy szilánkját.

Ferdinandy György: Pók a víz alatt, Magyar Napló, Budapest, 2012.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben