A váltás lehetséges!

Monoton eső zaja. Egy bár a szentivánéji hétvége péntek estéjén. A harmincöt éves válóperes jogász, Helena és a harmincöt éves kisstílű bűnöző, Bob magányosan, frusztráltan ülnek egy-egy asztalnál. A szeretője által cserben hagyott Helena végigméri a terepet, majd szeme megállapodik a most is épp egy lopott kocsi kulcsára váró Bobon, majd egy üveg negyven fontos vörösborral a kezében nekiszegezi a kérdést: „Volna kedved alaposan berúgni velem, Bob? Úgy istenesen. Annyira, hogy elfelejtsük, kik vagyunk és honnan jöttünk, és aztán vadul és gátlástalanul szeretkezni? […] Hmm? Bob. Mit mondasz?” Bár a válasz nem okoz meglepetést, de a Greig–McIntyre páros darabjából készült előadás megmutatja, hogyan is lehet egy kétszemélyes, közhelyes szituációkkal teli szerelmi történetet mégis a kliséktől eltérően elmesélni.

Vaksötétben kezdődik a Manna és a Katona József Színház közös produkciója, csak Pelsőczy Réka ismerősen csengő hangja festi elénk az eső áztatta Edinburgh-t. Majd felgyúlnak a  fények, és a drámai instrukciók stílusában bemutatkoznak  a szereplők, ami rögtön előrevetíti, hogy a párbeszédek mellett az epikus részek uralják az előadás szövegét. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a harmincas évei közepén járó generáció problémáit minél több perspektívából bemutathassa a másfél órás előadás.

Az elfogyasztott vörösbor, a többé-kevésbé jól sikerült éjszaka után Helena és Bob igyekezne a dolgára, főleg ha nem kellene a másnap kínzó hozadékával megküzdenie. Őrült rohanás kezdődik, s a továbbiakban egy elrontott esküvő, egy balul elsült gengsztermeló, tizenötezer font egy Tescós szatyorban (még csak nem is a nagy kék-zöld környezetbarátban), egy darkos fiú, aki mindenkit ismer Edinburgh-ben, a japán megkötözős rabszolgajáték, az első csókok helyszínének padja, valamint egy létfilozófiai tanácsokat is kínáló (Váltás lehetséges) parkolóautomata alakítja szereplőink sorsát.

A történetszövés, bár kétségkívül mulatságos, bonyolultsága ellenére sem tartalmaz túl sok kiszámíthatatlanságot. Ami miatt mégis izgalmas lesz az előadás, az az, hogy a színészek egyszerre több szerepet is játszanak, és a párbeszédeken túl olykor hallhatóak gondolataik, vagyis narrálják magukat, sőt egymást is: az előadás humora is főként az utóbbi eszközből táplálkozik. A néző számára a fények használata szintén segít elkülöníteni – főleg az első jelenetekben – a párbeszédes részeket a narrált jelenetektől, így téve könnyebbé a tájékozódást a gyors váltások közepette.

Ugyanígy segíti a nézőt, hogy a színészektől tudja meg, éppen melyik jelenetnél járunk az összesen úgy tizenötből, a vége felé akár ironikus kiszólásokkal, mint: „Most a n-dik jelenetet láthatják, már csak három van hátra.” A darab egészére ez a játékosság jellemző. A díszlet is ezt a benyomást erősíti, ami egy kihajtogatható képeskönyveket juttathat eszünkbe. A csupa karton térben pillanatok alatt láthatóvá válik egy étterem vagy egy bár belső tere,  a park egy padja, Helena ágya, vécéje, egy parkolóautomata, illetve akár egy rózsaszín Mazda is.

Az előadás Erdeös Anna, bábrendező szakos hallgató vizsgarendezése, így nem meglepő, hogy bábokat is használ. A Bob nemi szervét alakító kesztyűbáb például a megállapodás sürgető szükségességéről monologizál. Elmót, aki a történet szerint az unokaöccs plüssfigurája, Brendant megjelenítő bábként használják egy a templomlépcsőn játszódó jelenetben, az ágyjelenetet pedig egy hagyományos paravános bábelőadásként láthatjuk, két-két kartonláb jelzésszerű mozgásával megjelenítve. Az előadásban használt kellékek is erősítik ezt a kreatívan egyszerűsítő eszközhasználatot, a szintén kartonból készült tárgyak az Égből pottyant mesék formavilágát idézik.

A színészektől nagyfokú precizitást követel a szöveg összetettsége, ahogyan az önreflektív mozzanatok is, Pelsőczy Réka és Kocsis Gergely pedig rutinosan oldják meg a kihívást. Mindemellett, bár a színlapon a „zenés váltás” műfajmegjelölés szerepel, az elhangzott dalok feledhetőek, és kevéssé illeszkednek az előadás szövetébe. Mivel most, talán szándékoltan, a színészek énekhangjai sem hangzanak túl csiszoltnak, a zenei betétek inkább elvesznek, mint hozzátesznek a mű élvezetéhez. Ezt leszámítva lendületes ritmusú, szerethető előadás született, jó ötletekkel, pontos színészi játékkal, sok-sok iróniával és fanyar humorral; a rendező jól vizsgázott, (jegy)váltás még lehetséges!

David Greig – Gordon McIntyre: Szentivánéj – zenés váltás
Katona József Színház és a MaNNa közös produkciója
Rendező: Erdeős Anna e.h. diplomarendezése
Bemutató: Katona József Színház 2013. április 5.
Következő előadások: április 28., május 2., 13., 14.