Esti mesék hangosan suttogva

Annak ellenére, hogy még 2012 szeptemberében jelent meg az ezen írásom tárgyát képező album, az eltelt idő alatt kifejezetten sokszor fordulva meg a lemezjátszómban, a véleményformálás mostanáig váratott magára. Első találkozásunk alkalmával kifejezetten negatív véleménnyel voltam a korongról, amelyet – talán a frontkisasszony fiatalsága miatt – gyermekinek, sőt gyermetegnek éreztem. Azonban a lemez sikerültségét jelzi, hogy e problémás kezdés után is folyamatosan foglalkoztatott a tizenkét tétel, így többszöri próbálkozás és figyelmes hallgatás után rövidesen gyökeresen megváltozott a véleményem.

A csapat 2011-ben bukkant fel Nagykanizsán, mondhatni, „klasszikus” gótikus metal felállásban: egy gitárossal, billentyűssel és természetesen énekesnővel. A szintetizátor jelenléte egyébiránt a műfaj szimfonikus oldalához vezeti közelebb a zenekar zsánerét, amelyet lendületes, sokszor power metalba hajló megoldásaival, és férfi énekkel nem kiegészített dallamaival kifejezetten kristálytiszta hangzást eredményez.

Ebből a tiszta hangulatvilágból pedig első és felületes hallásra klisés slágersorozatnak tűnhet leginkább az anyag, olyan előítéleteket eredményezve, amelyeknek magam is áldozatául estem. A valóság korántsem ilyen egyszerű, hiszen bár valóban igazán rádióbarát dalok készültek, a banda közös munkája sokkal többet tartalmaz. Műfajukhoz hűen a legtöbb számot a szintetizátor futamai uralják és vezérlik, kiválóan egészítve ki és engedve teret Dudás Ivett selymes orgánumának. A hölgy  megszólalásai a rengeteg kérdéssel és nehézséggel terhelt az útkeresést, felnövést és a szív rejtelmeit taglalják. Hangjában fantasztikusan egyesül remény, elkeseredettség, lemondás és a mélyből való kitekintés, esetenként ugyanazon dalon belül is (pl. Hajléktalan lélek).

A borító szín- és formavilága szintén a már említett power metalos hagyományokat idézi fel. A zöld és a vörös közös dinamikája világosan előlegezi azt a szenvedélyes és érzelmekkel átitatott tartalmat, ami védjegye a gótikának, azonban ha néhány emberi alakot is kapott volna a kép, akár egy fantasy témákkal foglalkozó csapat albumát is fedhetné. Mindemellett egyszerűségében rejlik hatásossága is, ami az erre fogékonyak érdeklődését könnyedén felkeltheti.

A hangszeres gárda tagjai pedig, előtérben hagyva az énekesnőt, csak fokozzák (de nem csupán kiegészítik) a drámai hatást. Ádám Attila már említett billentyűjátéka esetenként népi motívumokat idéz (ahogyan a borító indamotívuma is), ami újabb dimenziót nyit a népmesék és altatók világa felé. Ribarics Tamás gitáros témái megfelelően metalosak, szólói nem sietősek, de kifejezőek, amit a basszusgitáros Németh András és a dobos Pálosi Róbert ritmusai a végletekig feszítenek. Ebből az elegyből sok kifejezetten jó dal született, mint a Lázadás vagy a Credo, de az album tetőpontját a klippel is megtámogatott Inkább egyedül jelenti, ami magasságot és mélységet, illetve a kettő közötti lelki mozgást sűríti magába.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=SUbeLPHDs9w[/youtube]

Kedves olvasónk azt gondolhatja, hogy túlzott elfogultsággal állok hozzá egy ilyen fiatal zenekar első komoly próbálkozásához. Való igaz, nagyon magával ragadott az a világ, amelyet megnyitottak, ettől függetlenül el kell mondani, hogy mint minden új belépő, az elődöket ez a formáció is letagadhatatlanul hozza magával. Némi gondolkodás után akár a „magyar Battlelore” nevet is a csapatra aggathatnánk, e benyomásért főleg a népies betétek felelősek. Még egy lépéssel hátrábbról nézve is jelentős sikerként könyvelhető el a Hajléktalan lélek, azonban mindenképp szüksége van némi útkeresésre, hogy egy teljesen saját hangzást tudjon felépíteni.

Érezhető, hogy a hölgy és az urak megfelelően felkészültek e műfaj műveléséhez, és együttlétük idejéhez képest is meglehetősen összeszokott és egységes képet mutatnak. Ez a dinamika pedig párosul egy, a gótikus metalhoz százszázalékosan illeszkedő mondanivalóval, ami nem korlátozza mozgásterüket más fémzenei típusok között sem. Ritka dolog, ha egy debütáló album ennyire jól sikerül, így két út áll előttük. Vagy képesek lesznek tartani a színvonalat a továbbiakban (és felnőhetnek Európa hasonszőrű nagyjaihoz), vagy ellőtték most az összes petárdát, és rövidesen a süllyesztőben végzik. Ezek végletes lehetőségek, remélem, hogy előbbire van nagyobb esély, amivel immáron Európában nem csak a folk, heavy és black, hanem a gótikus metallal is felvehetjük a versenyt.

Tales of Evening: Hajléktalan lélek, Nail Records, 2012.