• A Betűember a szavadba vág!

    Beszélgetés Bajtai Andrással

    2014.12.01 — Szerző: Ayhan Gökhan

    Bajtai András az egyik legtehet­ségesebb fiatal magyar költő. Várat­lan képeivel, zavar­ba ejtően szim­bolikus ver­seivel hamar a költé­szete hatása alá kerül az olvasó. Leg­újabb könyve, a Kere­kebb napok néhány hó­napja jelent meg a Kal­ligram Kiadó­nál. Ayhan Gökhan az új kötetről, s a minden­napok­ban buj­káló költé­szetről beszél­getett Bajtai Andrással.

  • Bajtai András az egyik legtehetségesebb fiatal magyar költő. Váratlan képeivel, zavarba ejtően szimbolikus verseivel hamar a költészete hatása alá kerül az olvasó. Legújabb könyve, a Kerekebb napok néhány hónapja jelent meg a Kalligram Kiadónál. Ayhan Gökhan az új kötetről, s a mindennapokban bujkáló költészetről beszélgetett Bajtai Andrással.



    Verseidben egyedi misztika uralkodik, a képeket a gyönyörig halmozod. Mintha a szövegek egy modern kori Tar Lőrinc pokoljárására emlékeztetnének, aki hihetetlen tapasztalatait osztaná meg a halandókkal versek formájában. Milyen utazások vannak mögötted, milyen pokoljárások tették lehetővé a Kerekebb napok verseinek a megszületését?

    Ami a versek magánéleti vonatkozását illeti, az szerintem egyértelműen kiderül a kötetből. Persze az élmények, az érzelmi alapanyag életrajzi vonatkozásai nem is annyira érdekesek. Nem véletlen, hogy mindössze két-három olyan vers kapott helyet a kötetben, amely rendelkezik egyfajta referencialitással. De ezek a konkrét utalások egy-két embert leszámítva csak számomra felismerhetőek és jelentésesek, szóval a kötet kapcsán ennek az aspektusnak nincs nagy jelentősége. A szakításra és az azt követő lírai gyászmunkára persze tekinthetünk úgy, mint egyfajta érzelmi pokoljárásra, aminek a konkrét tapasztalatai valóban jelentős mértékben hozzájárultak a kötet verseinek megszületéséhez. Tényleg ez adja a kötet lírai tengelyét, de a verseket korántsem ennek az alászállós-pokoljárós utazásnak a naplófeljegyzéseiként képzeltem el. Magát a pokoljárás kifejezést amúgy is túlságosan melodramatikusnak találom, a versekben megszólaló lírai énre sem mártírként tekintek. Ez egy transzcendens utazás volt, a maga sötét hordalékával és hínáros gyöngyeivel. A misztikumra és a látomásosságra való törekvést viszont már sokkal fontosabbnak és találóbbnak érzem az új verseket illetően, ahogyan a képek halmozását mint lehetséges módszert is.

    Egy-egy hihetetlennek, túlzónak látszó kép az egyik szerzőnél megállja a helyét, a másiknál nem. Mitől van ez? Tandorinál ritkán beszélünk képzavarról, míg az általa használt kép másnál a zavar netovábbja. Min múlik a jó költészet, egy-egy kép hihetősége?

    Amikor képeket keresek, elsősorban az eredetiség és a plasztikusság lebeg a szemem előtt. Számomra akkor igazán jó egy kép, ha emlékezetes. Ha nem hagyja magát elfelejteni. Amikor ezeket a verseket írtam, a képalkotás belső logikájának feltérképezése, a képek dinamikájának letapogatása és belső egyensúlyának megteremtése izgatott. A korábban említett utazásnak tehát nem a magánéleti stációi, hanem az aurája volt számomra fontos. A versek misztikus-spirituális atmoszférájával, illetve a tudatosan halmozott képek alakzataival és hangulataival ezt szerettem volna megragadni. A képekhez való megszállott vonzalmam talán régimódinak tűnhet, de nem tudom meghazudtolni magamat, hiszen a ciklusoknál és a struktúránál számomra sokkal fontosabb egy adott vers fajsúlya, sűrűsége, felhajtóereje. Hogy álljon meg egyedül a lábán, és a szorosabb környezete, kontextusa nélkül legyen a lehető legerősebb, legtöményebb. Hogy a verseknek saját töltése legyen. Hogy „világítsanak”, ahogyan Hartay Csaba írta róluk a blogján lényeglátóan. Szerintem ezen múlik minden. És ennek az aurának a megteremtésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak a költői képek. A borítón látható szép, de szúrós virággal is valamiképp ezt akartam hangsúlyozni.

    A versek a magyar és a világlíra hagyományaiból építkeznek. Aki csak a szövegeket látja, azt gondolhatja, fordításokat olvas egy nagyon jó külföldi költőtől. A versek témái is valamiképp az egyetemesség, a mindenre vonatkoztatható érvényesség felé nyílnak, mintha szándékosan kerülnéd a magyar ízeket. Törekedtél erre?

    Igen, ez teljesen tudatos hozzáállás volt a részemről. A közéleti-politikai költészet nem igazán hoz lázba, ahogyan nem is egy család- vagy helytörténetet akartam elmesélni. A manapság divatosnak számító koncept-kötetet sem akartam a fenti okokból kifolyólag. A magyar ízeket pedig inkább meghagyom kedvenc hazai ételeimnek, a halészlének és a pacalnak. Ebből a szempontból kétségkívül nagy hatást gyakoroltak rám a Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog szerkesztése során előkerült és elolvasott külföldi versek. A számomra legmeghatározóbb szerzőktől – köztük például Nelly Sachstól, Ivan V. Lalićtól vagy Erich Arendttől – éppen ezt lestem el, hogy miként lehet kiszakadni a szűkebb környezetből és az adott korból, hogy a személyességről lemondva miként kivitelezhető hitelesen az élményanyag univerzális módon való feldolgozása és ehhez társulva egy autonóm, költői képekben gazdag költői világ megteremtése. Habár a Kerekebb napok verseinek többsége vallomásos alaphelyzetből bomlik ki, a célom nem az explicit alanyiság mozgósítása volt, mert ez érzésem szerint egy túlságosan földhözragadt és szűk légterű költői világot eredményezett volna. Sokkal inkább az foglalkoztatott, hogy miként tudom elmesélni ezt a mindenki számára ismerős és átélt történetet egyetemes síkon, eltávolítva a verseket a konkrét vallomásosságtól. Habár a fülszöveg is „a szenvedély nyelvének megtalálását és kimunkálását” emeli ki, korántsem csak szerelmes versek találhatók a kötetben. Ez egy fontos szál, de nem az egyetlen.

    Az eddigi két kötetedben jelenlévő szorongás, félelem, para-kapszula a harmadik kötetből sem hiányozhat. „A félelem tart életben”, írtad egy régi versedben. Ez a mondat ma is érvényes? Érvényes rád, Bajtai Andrásra, vagy csak a költészetednek kölcsönöz esztétikai adalékot?

    Most már inkább azt mondanám, ami Pál apostol Timóteusnak írt második levelében olvasható: „mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten”. Persze a Kerekebb napokban is tetten érhető még a Betűemberben kibontott „para-kapszulák” keserű utóhatása, de az új versekben a groteszk és bizarr motívumok helyett igyekeztem a klasszikus értelemben vett szépségre helyezni a hangsúlyt. Ha pedig innen nézem, akkor a Kerekebb napok a Betűemberrel szemben sokkal inkább Az átlátszó város szubtilisebb, líraibb hangvételű verseihez való visszakanyarodást jelenti. A félelem tart életben című versem, amit említesz, ennek az első kötetnek volt a záróverse, ami egyenesen a Betűemberhez vezetett, a Kerekebb napok verseinek többsége viszont egy másik bolygó körül kering. Annak a bolygónak pedig már nem félelem a neve.

    Sirokai Mátyással közösen vezettek versíró szemináriumot, legutóbb idén nyáron a FISZ-táborban. Milyenek a tapasztalataitok? Tanítható a versírás?

    Kollár Árpád felkérésére már lassan két éve vezetjük a Köményt, vagyis a Fiatal Írók Szövetségének líraműhelyét, az eddigi négy félév során pedig nagyon pozitívak a tapasztalataink. Ami az alapokat illeti, a költészet biztosan tanítható, erre pedig véleményem szerint kifejezetten nagy szüksége van a pályakezdő, szárnyukat bontogató fiataloknak. Hiszen ahogyan például nemzedéktársaim többségének és nekem is meghatározó irodalmi élményem volt gimnazistaként a sárvári írótábor színvonalas műhelymunkáin való részvétel, ami sokunk későbbi fejlődését segítette elő, úgy nekik is alapvető igényük van a szakmai észrevételekre, kritikai hozzászólásokra és költői iránymutatásra. Igyekszünk lehetőségeink és képességeink szerint mindenkinek segíteni az alapok elsajátításában és a fejlődésben, de a Kömény nem költőgyár, hiszen azt nem garantálhatjuk, hogy mindenkiből költő lesz, aki eljön és részt vesz velünk ezeken az alkalmakon. Az persze kifejezetten örömteli és biztató tény, hogy több résztvevő is a műhelymunka segítségével jutott el az első komolyabb publikációjához, és abban is biztos vagyok, hogy sokuk részéről lesz még ennek folytatása.

    Szereted a sorozatokat és a horrorfilmeket. Milyen lírai hangfekvésű sorozatot, filmet ajánlanál a verseid mellé kísérőnek?

    Két filmet emelnék most ki, amiket simán el tudok képzelni a Kerekebb napok háttérvetítéseként. Az egyik Wim Wenders Párizs, Texas című melankolikus road movie-ja a gyönyörű Nastassja Kinskivel és a még gyönyörűbb Harry Dean Stantonnal a főszerepben, a másik film pedig Victor Erice keveset emlegetett, titokzatos szépségű látomása, A méhkas szelleme.

  • További cikkek