Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Istenverés a színpadon – interjú Szabó K. István rendezővel

    2020.04.14 — Szerző: Gyürky Katalin

    Szabó K. István színházi rendező évek óta monodrámák és sokszereplős előadások formájában közelít a női sors, illetve az emberi kiszolgáltatottság kérdésköréhez. Ezekről az adaptációiról kérdeztük.

  • Szabó K. István  Fotó: Ilovszky Béla
    Szabó K. István
    Fotó: Ilovszky Béla

     

    A közelmúltban megrendezett előadásaid közül hármat (Júlia párbeszéd a szerelemről, Anyaöl, Magyar Elektra) színházi trilógiának érzem. Egy azonos motívum különböző stációi kötik őket össze: az anyák egyfelől a gyerek iránti vágyának, másfelől az ő megtartásának, illetve megtagadásának, gyűlöletének a problematikája – miközben az anyák sorsa elsősorban nem rajtuk, hanem egy felsőbb erőn (az irgalmas vagy bosszúálló Istenen vagy épp az antiklerikális hatalom kényén-kedvén) múlik. Hogyan találtál rá erre a témára, és mi foglalkoztat benne?

    Akár így is össze lehet kapcsolni őket, bár az említett erdélyi anyasorsok (Júlia – párbeszéd a szerelemről, Anyaöl) és az Elektra-parafrázis között én sokkal több eltérést, mint hasonulást látok. De összpontosítsunk az összekötő elemekre. A legmeghatározóbb (a hatalom játéka, a diktatúra gyakorlata) mindhárom történetben hangsúlyos, a tragédia forrása pedig minden esetben patriarchális jellegű, hiszen a nő elszenvedője a férfi, a zsarnok, a férj által meghatározott helyzetnek. Dancs Rózsa Pokoljárása – ami az Anyaöl című előadásunk forrásanyaga – egy, a népszaporulatot szorgalmazó, de a szabad emberi életet megalázó korszaknak fájdalmas lenyomata: önéletrajzi regény, a gyerekvállalás kálváriáját szemléletesen ábrázoló kórtörténet. Nyolc gyermekből ketten maradnak életben, a többi hat a magzatállapottól az újszülöttig az odaveszett áldás néma emlékeztetői. A Júlia – Párbeszéd a szerelemről az óvásról szól, az anya–gyermek egymásrautaltságról, a szeretet erejéről, a hit próbatételéről. Ebben az ugyancsak önéletrajzi ihletésű drámában az anya hét gyermekével együtt száműzetik a román gulagba, és ártatlanul szenved, férje vétke miatt. A trauma okozója ugyan mindkét esetben férfi, de más-más drámai profillal: Dancs Rózsa történetében a hatalommal buzgón együttműködő besúgó, Visky András családtörténetében pedig a hite mellett konokul kitartó lelkipásztor, politikai áldozat.

    A halálközeli állapot is közös motívum egyébként, mint ahogy Isten, a remény is folyamatosan jelen van. Elektra is a reménybe kapaszkodik megszállottan öccse, Oresztész jöveteléért sírva, imádkozva, követelve azt – az anya, Klütemnésztra retteg gyerekeitől, hiszen a megtorlás eszközei ők. Közös továbbá a három sorsban az ítélethozók istentelen magatartása, mint ahogyan a korszak is, amibe a történések be vannak ágyazva.

    Ráckevei Anna (Júlia) a „Júlia – párbeszéd a szerelemről” című előadásban. Fotó: Máthé András
    Ráckevei Anna (Júlia) a „Júlia – párbeszéd a szerelemről” című előadásban. Fotó: Máthé András
    Kép forrása

    Engem különösen vonzanak a végjátékok, az olyan drámai helyzetek, amelyek nagyívű próbatétel elé helyezik az embert. Azt hiszem, a katarzis érzetéhez csak ilyenformán kerülhetünk közel.

    A Júlia bemutatója – Ráckevei Anna nagyszerű alakításában – immár három éve volt; azóta elkészült a Mintapinty, ami ugyancsak női sorsdráma Oláh Zsuzsa előadásában; közben Rekita Rozi erdélyi színésznővel Medgyessy Éva Requiem egy házért című drámája színrevitelével kacérkodunk. Arra hiába keresnék racionális magyarázatot, hogy miért éppen a női megpróbáltatás iránt érzek most erősebb empátiát – talán édesanyám küzdelme és magánya szólított meg.

    Az égi Isten mellett mindhárom darabban ott a „földi” Isten is: a Júliá ban és az Anyaöl ben a kommunista diktatúra, a Magyar Elektrá ban pedig a magát Istennek képzelő, de az adaptációdban stílszerűen szovjet diktátornak öltöztetett Égisztusz személyében. Ezzel azt kívánod érzékeltetni, hogy nincs rosszabb, mint amikor a hatalom vagy valaki Istent játszik? Esetleg épp a velük való pörlekedés lehetősége, a velük való megbékélés vagy szembeszállás módozatai érdekelnek?

    A politikai hatalom egy istentelen torzó, ha már szem előtt tévesztette valódi szerepét, a szolgálatot. Aki hatalommal él, bűnnel él – mondhatnám bornemiszásan –, és a szabadság szellemét hergeli. Természetesen izgatnak a társadalmi, történelmi átalakulások, de mindennél inkább az egyén mozgástere foglalkoztat.

    Az apró rés a falon többet mutat a falnál: a fal határ, a rés perspektíva.

    Mindhárom előadás központi díszleteleme, illetve az Anyaöl esetén tartalmi összetevője a koporsó, ám ez a kellék nálad korántsem csak a halált, a meghalt személy helyét jelképezi. Mi mindent szimbolizál a rendezéseidben ez az önmagában is erős színpadi elem?

    Amit a selyemhernyónak a gubó: az átalakulás lehetőségét. Minden megszáradt porhüvely egy lepkét rejt magában. Ha jobban belegondolok, tényleg nem használtam a koporsót soha „rendeltetésszerűen”. Nálam ki-bejárnak belőle, mint ahogyan a színpadi halál sem igaz, a színpadról való kilépés sem végleges – így az elmúlás is viszonylagos. Ami a szimbólumjellegét illeti, Júlia esetében inkább pszeudoszakrális, afféle „Kharón ladikja”-ként fogalmazódott meg bennem, a Magyar Elektrában meg „corpus delicti”-ként, lecsupaszítva, megfosztva a szentség minden nyomától.

    Amíg a Júlia és az Anyaöl monodrámákban tényleg csak a főszereplő nőket látjuk a színpadon, és a sorsukat meghatározó, befolyásoló férfiak csak közvetve vannak jelen, a Magyar Elektrában a címszerelőn és a zsarnok anyján kívül hangsúlyos szerepet és jelenlétet kapnak a férfiak is. Főleg Elektra testvérének, Oresztésznek a jelentősége erősödik fel a Bornemisza-darabhoz képest az adaptációdban. Miért érezted fontosnak a címszereplő mellett őt is előtérbe helyezni, az ő „feladatát” is hangsúlyossá tenni?

    Őbenne ölt testet az ígéret, a bosszú ígérete. A puszta neve reményt és félelmet hordoz. Klütemnesztra joggal féli hazatértét, hiszen a történet eredeti kontextusa szerint a fiúnak kötelező megbosszulnia apja halálát. Az egy másik kérdés, hogy a Bornemisza általi keresztény beágyazás milyen új lehetőségeket rejt magában. Ehhez igazodva lenyestem a görög hérosz körvonalait első jelenésében, ezáltal is felerősítve a békés humanista hajlamot, ami további szövődményekkel jár, hiszen akkor mitől válik vérengző gyilkossá? Attól, hogy végig tanúja az összes jelenetnek, van ideje megbizonyosodni az emberi megnyilvánulás legaljasabb formáiról, és a vér szaga felülírja a szelíd értelem szavát. Végezetül öl, beteljesítve ez által a sötét jóslatot: a bosszút, amit esetünkben istenverésnek nevezünk.

    Tolnai Hella (Elektra) és Lehőcz Zsuzsa (Krüszothémisz) a „Magyar Elektra” című előadásban  Fotó: Ilovszky Béla
    Tolnai Hella (Elektra) és Lehőcz Zsuzsa (Krüszothémisz) a „Magyar Elektra” című előadásban
    Fotó: Ilovszky Béla

    Legutóbbi rendezésed, a debreceni Csokonai Színház-béli Magyar Elektra esetében (aminek a bemutatója későbbre halasztódott a járvány miatt) a legfiatalabb színész generációtól a legidősebbig minden korosztály képviselteti magát a színpadon. Okozott-e a próbafolyamat során nehézséget a összehangolásuk? A fiatalabbak vagy az idősebbek érezték jobban magukénak a szerepüket ebben az irgalmas Istenen felülkerekedő, bosszúálló Isten vezette világban?

    Kétségtelen, hogy – bár Németh Ákos drámaíró ügyesen nyúlt hozzá Bornemisza szövegéhez – a szemléletes, de veretes szövegfordulatokkal és szóvirágokkal megküzdeni, azokat értelmezni, visszaadni nem volt egyszerű feladat. Nem tapasztaltam, hogy kommunikációs problémák lettek volna a többgenerációs szereposztásban, éppen ellenkezőleg: egymás inspirálása, támogatása volt a jellemző munkánk közben. De ezzel nem mondok semmi újat, hiszen a debreceni színházban nagyszerű, érzékeny művészek, csupa lélek emberek vannak, mindig öröm velük együtt alkotni.

    Mik a tovább terveid, mely színházak várnak rendezni?

    Ha a vírus is élni és dolgozni hagy, a Gyulai Várszínház–Nemzeti Színház koprodukcióban Márai Sándor A kassai polgárok című drámáját szeretnénk bemutatni még az évad vége előtt a gyulai várban. Azt követően – már a következő évadban – a budapesti Szkéné, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint romániai és litvániai színházak várnak.


  • További cikkek