„Dermesztő érzés, amikor az ember már nem tud belenyúlni a filmbe, és kegyetlenül zakatol a vetítőgép” – Interjú Kenéz Ágostonnal, a Flódni című kisfilm rendezőjével

Eredetileg színész vagy, de nemrég egy interjúban azt mondtad, hogy most már többet rendezel, mint amennyit játszol. Mikor érezted úgy, hogy rendezőként is ki szeretnéd magad próbálni?

Már az SZFE első évében motoszkált a fejemben, hogy szeretnék készíteni egy előadást. Elsősorban az foglalkoztatott, hogy elmeséljem azt a történetet, ami megszületett bennem. Nem akartam kiadni a kezemből az ötletet, én szerettem volna írni és megrendezni. Végül három évvel később ebből az ötletből született az első írói-rendezői munkám, A háromfejű király. Az egész folyamatot nagyon élveztem az ötlettől a bemutatóig, sőt mivel éveken át volt műsoron, és azóta mesekönyv formájában is megjelent, mondhatom, hogy egy óriási kaland született ebből az első rendezői vágyból. Azóta komolyabban is foglalkoztat ez az iránya a színházcsinálásnak, több színdarabot írtam és rendeztem az évek során, és kivétel nélkül mindet nagyon élveztem. Az utóbbi időben pedig színészi feladataim mellett egyre több megkeresést kapok rendezőként.

Úgy tudom, a Flódni ötlete eredetileg nem rövidfilmként indult. 

A Flódni egy nagyjátékfilmterv kísérleti változata, amelyet eredetileg színdarabnak írtam meg. A Budapest Bábszínház kiírt egy pályázatot, amelyre kortárs bábelőadásokat vártak. Kíváncsi voltam, hogy miként tudják gazdagítani a történetet a bábok technikai adottságai és korlátai. Ehhez kezdtem el gondolkozni egy színdarabon, amely ekkor még a Flódnitól teljesen független volt. Nagyon szeretek sokáig foglalkozni egy anyaggal, mielőtt elkezdeném leírni. Már régóta forgattam a fejemben ezt az ötletet, olyan sokáig gondolkoztam rajta, hogy hirtelen túl közeli lett a leadási határidő. Mikor végre leültem megírni, a történet hamar megmutatta magát, gyorsan és jól tudtam haladni vele. Amikor ennyire szorít az idő, praktikus és gyors döntéseket kell hozni.

Így írás közben hamar kiderült, hogy ez a történet inkább filmen működik, mint színházi előadásként.

Szerencsére Lévai Balázs, a Flódni producere is úgy gondolta, hogy működhetne ez a bábos kísérleti formátum a vásznon, amikor felfigyelt a történetre. Azt tanácsolta, hogy filmes rendezői tapasztalat nélkül ne egy egész estés filmmel kezdjem, ehelyett először kevés pénzből próbáljunk meg elmesélni egy rövid történetet. Így jött az ötlet, hogy először készítsünk egy rövidfilmet, aztán ha ez működik, akkor később kibonthatjuk egy nagyobb történetté. 

A Flódni egy idős ember történetén keresztül mesél az elmúlásról, magányról és szerelemről. Mi ihlette ezt a történetet?

Egy szerelem történetét akartam elmesélni, két olyan emberét, akik az életük végén járnak. Gyakran előfordul, hogy a kiindulópont, ami miatt elkezdek írni egy történetet, végül háttérbe szorul, és egy másik aspektusa válik hangsúlyossá a mesének. A Flódni esetében a szerelem foglalkoztatott, és mivel szerettem volna kipróbálni, hogy a bunraku bábtechnika mit tud hozzáadni egy történethez, hamar egyértelművé vált, hogy az elmúlásnak is helyet kell kapnia benne. 

Mi a bunraku bábtechnika különlegessége?

A bunraku egy hagyományos japán bábtechnika. A Flódniban 60-70 centis, teljesen ember alakú figurákkal dolgoztunk. Egy bábot egyszerre három ember mozgat teljes összhangban. A főmozgató, akinek az arcát formálja a báb és aki a hangját is adja, mozgatja a figura fejét és jobb kezét, tehát ő felel a fő érzelmek megjelenítéséért. Mellette dolgozik két segítő színész, az egyik a báb bal kezét és a csípőjét, a másik a két lábát mozgatja.

Azért különleges ez a bábtechnika, mert a színészek a figura mögött helyezkednek el, és a báb teljesen emberszerű mozgásra képes.

A kesztyűs és pálcás bábok mozgása kevésbé élethű. A bunraku esetében a színpad teljesen sötét, a színészek fekete ruhában vannak, és csak a főmozgató arca látszik. 

Milyen kapcsolódásod van a bábművészethez? 

Az óvodában rendszeresen járt hozzánk egy paravános bábművész. Erősen él bennem ez a kép, de sokáig nem foglalkoztatott. Az egyetem előtt felvételi előkészítőre jártam, ahol Hoffer Károly és Ellinger Edina tartott bábos kurzust. Nagyon élveztem, de még akkor sem fogalmazódott meg bennem az igény, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Amikor az egyetemen az első saját rendezésem ötlete elkezdett formálódni a fejemben, egyértelműen látszott, hogy A háromfejű királyba kellenek bábszereplők. Azért érdekel ennyire ez a művészeti ág, mert a rendező, a színész és a közönség számára is olyan alkotói lehetőségeket nyit meg, amelyeket a prózai színház eszközei nem kínálnak fel. Azóta is érdekel a bábszínház, de fontosnak tartom, hogy csak akkor érdemes ehhez a műfajhoz nyúlni, ha a történet indokolja. 

A Flódni filmtervét a 2023-as Friss Hús pitchfórumán prezentáltad, ahol különdíjat nyertél vele. Milyen visszajelzéseket kaptál akkor? 

A zsűri tagjai nagyon támogató és kíváncsi kérdéseket tettek fel. Érdekelte őket, hogy hogyan valósulna meg egy ilyen produkció, amely a filmes világban is újdonságnak számít. K. Kovács Ákos zsűritagként vett részt a Friss Hús pitchfórumán, és miután megkaptam a különdíjat, megkeresett, és azt mondta, hogy ha megvalósul ez a filmterv, nagyon szívesen dolgozna rajta operatőrként. Ez volt az első nagyon konkrét szakmai visszajelzés a Flódniról. Óriási lökést adott, hogy egy általam nagyra tartott filmes alkotó részese akart lenni ennek a projektnek. A másik meghatározó visszajelzést idén februárban kaptam a Magyar Filmszemlén, ahol először találkozhatott a közönség a Flódnival. A vetítés után odajött hozzám két néző, akik először a Friss Hús pitchfórumán hallottak a filmtervről, és azt mondták, azóta várják, hogy elkészüljön a film, és óriási elvárásokkal ültek be rá. Hozzátették, hogy a Flódni nemcsak megugrotta, de túl is szárnyalta az elvárásaikat. Felemelő érzés volt hallani ezt. Kiderült, hogy vannak emberek, akik szintén olyan régóta és annyira várták ennek a filmnek a megvalósulását, mint én. 

Kenéz Gergely látványtervezőként, K. Kovács Ákos operatőrként dolgozott a filmen, az ő látásmódjuk mit adott hozzá ehhez a filmhez?

Ők ketten voltak azok, akikkel a legtöbbet gondolkoztunk a filmen. Nagyon határozott elképzeléseim voltak az elején, hogy mit szeretnék látni. Moodboardokat készítettem, vizuális inspirációkat szedtem össze és küldtem el nekik. Gergely szakmáját tekintve nem látványtervező, hanem építész. A munkái nagyon sok inspirációt adtak a film látványához. Iszonyú jó érzés volt, hogy a tervezés során, bármilyen nehézség állt is előttünk, Ákos és Gergely részéről is mindig az volt a szempont, hogy hogyan tud megvalósulni az a látvány és atmoszféra, amelyet legelőször elképzeltem. Mind a ketten ezt erősítették ötleteikkel és tehetségükkel. Sok kompromisszumot kellett hoznunk a forgatás során, de soha nem az ötlet és a kísérlet kárára. Volt egy pont, amikor tartottunk egy tesztforgatást, hogy megnézzük, egyáltalán működnek-e az ötletek, amelyeket kitaláltunk. A képen látszó szereplők, a bábok nagyjából 60-70 centi magas figurák, és mögöttük folyamatosan áll három ember, akik mozgatják őket.

Dramaturgiai szempontból is fontos volt, hogy a bábok mögött a színészek mikor és milyen arányban látszanak vagy válnak láthatatlanná a sötétben.

Óriási feladat volt, amit Gergely, Ákos és Gácsi László fővilágosító véghez vitt. A tesztforgatás elején úgy éreztük, hogy fejeseket ugrunk az üres medencébe, de végül kiderült, hogy működnek az elképzeléseink. 

Gergely-Farnos Lilla szobrászművész készítette a bábokat. Hogyan készültek a figurák?

Lilla egy váratlan helyzet miatt későn került be a projektbe, és nagyon kevés ideje volt elkészíteni a bábokat. A zsenialitását mutatja, hogy ez a végeredményen nem látszik.

A bábok feje úgy készült, hogy körbefotózták a játszó színészek arcát, és Lilla ezek alapján gyártott egy agyagból készült öntőformát.

A bábok gumiszerű műanyagból készültek, amit aztán megfestett. A figurák rohamtempóban készültek a bábkészítő csapat összefogásában, a mechanikai részeket Horváth Márk, a bábok jelmezeit Tulkán Hanna készítette, ezek izgalmas módon szorosan kapcsolódnak Csiszér Csilla Viola jelmezterveihez, de erről spoiler nélkül többet nem árulhatok el.

Fodor Tamás és Nagy Mari a film két főszereplője. Rájuk írtad a forgatókönyvet és a bábokat is róluk mintáztátok. Miért őket választottad? 

Gyakorlatilag az első percről fogva őket láttam magam előtt, amikor formálódott a fejemben a történet. Amikor megálmodtam a főszereplőt, Fodor Tamás volt az első ember, akit mellé tudtam párosítani, amikor pedig elkészült az egész történet, nem volt kérdés, hogy ez a két karakter Tamás és Mari. Úgy szoktam dolgozni, hogy már az írás pillanatában van egy szereposztás a fejemben, és rájuk formálom a történetet. Négy évvel a forgatókönyv megírása után kértem fel Tamást és Marit a szerepre. Négy éven át izgultam, hogy mi lesz, ha egyszer kapunk támogatást a filmtervre, és fel kell kérnem őket, vajon igent mondanak-e majd. Nem is akartam eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha másokkal kéne leforgatnom a Flódnit. 

Mit szóltak hozzá, amikor megkerested őket?

Miután odaadtam Marinak a forgatókönyvet, fél órával később felhívott, hogy nagyon tetszik neki a történet, és mindenképp szeretne részt venni a filmben. Jó volt látni, hogy ő és Tamás nagyon örültek, hogy együtt dolgozhattak. Tamástól egy kicsit féltem, mert óriási alakja a bábszakmának. Tartottam a szakmai véleményétől, mert tudtam, hogy kendőzetlenül elmondja majd, mit gondol a filmtervről. Szerencsére tetszett neki az ötlet és a forgatókönyv is. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy mekkora alázattal álltak neki a munkának Marival. 

A Flódni a 45. Magyar Filmszemlén mutatkozott be a nagyközönség előtt, ahol megnyertétek a legjobb rövidfilmnek járó különdíjat, aztán a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon is bemutatták az alkotást. Azt mondtad nemrég egy beszélgetésben, hogy rendezőként sokkal jobban izgulsz, mint színészként. Milyen élmény volt a közönséggel nézni a filmedet?

Nagyon izgultam. Dermesztő érzés, amikor az ember már nem tud belenyúlni a filmbe, és kegyetlenül zakatol a vetítőgép. Színészként sokkal nagyobb irányváltásokra van lehetőségem, ha úgy érzem, hogy a közönség érdeklődése kezd alábbhagyni. Amikor közönséggel nézem a filmemet, nem hallom, milyen hangosan nevetnek, nem tudom olvasni a reakcióikat. Ilyenkor nagyon egyedül érzem magam, mert teljesen más nézőpontból figyelem a filmet. Olyan, mintha egy medence aljáról próbálnám meg kideríteni, jól szórakoznak-e a parton napozó emberek. A vetítések utáni beszélgetések alkalmával igyekeztem leszűrni, hogy tetszett-e nekik a film.

Tervezed, hogy elkészíted a Flódni egész estés változatát?

Igen, több néző is érdeklődött erről, és vannak ilyen terveim. Ezenkívül az alkotói munka során több olyan ötletem is támadt, amit inkább filmen tudok elképzelni, mint színházban. Bár a Flódni váratlan nehézségek elé állított, és volt olyan pillanat, amikor azt éreztem, „ez az egy film nekem akkor elég is lesz, köszönöm”, de miután elkészült az alkotás, óriási lendületet adott, hogy a kollégáim azt jelezték vissza, hogy nem szabadna itt megállni. A bábos nagyjátékfilm forgatókönyve azóta is a fiókomban pihen. Sokat dolgoztam rajta az első változat óta, és a Flódni is rengeteg inspirációt és tapasztalatot adott. A Flódnival nem titkolt célunk volt, hogy a nagy múltú magyar bábfilmek hagyományát újra felébresszük. Örömmel vágnék bele egy nagyobb kihívásba ezért a célért, pláne, hogy most már társaim is vannak ebben a kalandban.