Hattyúdal

Thomas Mann Varázshegye nem színpadra szánt alkotás, alig van cselekménye. Mély gondolatisággal és kemény vitákkal felvértezett szöveg, amelynek minden mondata értelmezésre szorul. Színpadra vinni éppen ezért hatalmas vállalkozás, amelyhez igen erős koncepció szükséges.

A mű középpontjában Hans Castorp áll, ő a történet mozgatórugója, láthatóan mindenki rá akar hatni. Fiatal és érzékeny lélek, aki azért érkezik a svájci tüdőszanatóriumba, hogy meglátogassa betegeskedő unokatestvérét. Castorp a darab elején egy látszólag földhöz ragadt, megingathatatlan figura, azonban mikor átlépi az intézet küszöbét, szinte azonnal beteggé válik maga is, rögtön belezuhan a varázshegy csapdájába, és elveszíti azon képességét, hogy rálásson az életre. A tervezett rövid látogatásból hét esztendő lesz, amely idő alatt a fiatalember intenzív és érdekes testi-lelki kalandokat él át. A mű az élet szentségét hirdeti, megoldandó feladatként tekint a létre, amelyre adott megoldás, válasz ott lakozik minden emberben. A létezés megfejtése minden egyén számára magányos feladat. Végül Hans Castorp elhagyja a varázshegyet, mert a világháborúban kell szolgálnia.

Az Új Színház előadásának kezdetén Major Tamás mondja el József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét, ami annyira erős felütést ad a darabnak, hogy a néző egy pár percig nem képes szabadulni a hatása alól. Az előhang sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint maga az előadás. Aztán az elbeszélő egy hulla mosdatása közben kezdi mesélni a történetet, így a mulandóság és a halál gondolata már a legelejétől áthatja a darabot. A díszletben nincsen semmi különös, a háttérben a tizenkét négyzetből álló kivetítőn egy fa képe jeleníti meg az idő múlását, illetve olykor egy-egy tüdő felvétele tűnik fel a betegek állapotát jelezve.

A karakterek aligha kidolgozottak, a szereplők mintha ott sem lennének a színpadon. Hans Castorp folyton csak bolyong az asztalok között, miközben Madame Chauchat után epekedik, határozatlansága eltúlzott és unalmas. Ziemßen zárkózottsága és küzdése a katonalétet lehetővé tevő gyógyulásért elvész a színen uralkodó káoszban. Egyetlen feltűnést keltő megnyilvánulása, amikor az orvosi vizsgálathoz lemezteleníti kisportolt felsőtestét. A darabban nem kap elég hangsúlyt a humanista Settembrini és az újjezsuita Naphta vitája sem, intellektuális párharcuk elhanyagolható momentummá válik. Az ajtócsapódással és cipősarkkopogással érkező Madame Chauchat fuvallatként suhan végig a színpadon, olyan benyomást kelt, mintha csupán Castorp álmaiban létezne. A darabban túl sok a jelenetváltás, a dialógusoknak és vitáknak pedig nincsen súlya. A szanatóriumot irányító Behrens doktor alakja érdekes és szórakoztató, de az előadás legkiemelkedőbb szereplője a Mynheer Peeperkornt alakító Gáspár Sándor. Amint megjelenik a színpadon Madame Chauchat bomlott elméjű szeretőjeként, a néző azonnal felkapja a fejét, és Albin úr pisztollyal való látványos mutatványa után először ismét valódi befogadóvá válik.

Az Új Színház eddigi társulatának legújabb bemutatója nem aratott sikert a közönség körében, ugyanis ahelyett, hogy új megvilágításba helyezte volna A varázshegyben rejlő igazán fontos kérdéseket, csupán a színház körül lévő bizonytalanságot ábrázolta, de azt a lehető legvilágosabban.





Thomas Mann: A varázshegy, rendezte: Szikora János, Budapest, Új Színház, 2012. január 27.