Zümmögő lények hétfőre

Kint szakad az eső, bent Vedres Ági képeslapjai futnak a monitorom képernyőjén. Az alkotónő fotográfusi előéletének van egy nagy előnye: a film kockánként is kiállítható lenne. Most azonban nem ez történik, a képanyag mozog: szimatoló, mozgó, zümmögő lények teremtenek egy pillanat alatt derűs hangulatot a ködös januárban. Ugyanúgy „repülünk“ rá erre a mozgó-hangzó, háromosztatú képsorra, ahogy a filmben bemutatott rovarok a kiszemelt virágra, a legnagyobb természetességgel elfogadva, hogy csupán egy dolguk van: látni és élni. A békebeli tájtöredékben megbújó virág, a szirmok között bogarászó lény vagy a körbeszimatoló kutya olyan vizuális táplálékot jelent, amelytől eltelve a „hétfők utcáján” is jobb kedvvel járunk.



Kérdés persze, hogy a film és a természet egyszerű motívumainak találkozása hozhat-e még bármi jelentőset a médiumnak. Fel tudjuk-e venni a versenyt a lefilmezett természetre való rácsodálkozásban az ősfilmek korának közönségével? Mintha éppen ezekre a kérdésekre felelne a filmetűd háromablakos megoldásával. A koncepció lényege, hogy párhuzamosan bemutatott (szuper)közeli plánokban látjuk, érezzük, értelmezzük a világ mikromozgását. Bár minden mozog, a mozgásnak más és más arcát mutatják fel a képek,  mindez pedig végül − Yann Tiersen minimalista, a némafilmeket idéző dallamával kísérve − egységet alkotva működik.



A film nem akar többnek látszani, mint ami, és a leképezett világot sem ragozza túl. Nem várja el azt sem, hogy egyes motívumok váljanak csodálkozásunk tárgyává, inkább egymáshoz fűződő viszonyukat és ritmusbeli különbségüket húzza alá. A médium (technikai) lehetőségeinek visszafogottsága válik a film alapvető erőforrásává, amelynek talán könnyebben nyílunk meg, mint a magáról mindent tudó profizmusnak. Ebben a személyes megfogalmazásban a világ nyomja az orrát hozzánk, jelezve, törődjünk már egy kicsit azzal is, ami „semmire sem jó”, csak úgy van. Az alkotó szavait idézve: „ha egy képet láttál, benned marad örökre, előveszed a kis »file-tartó mappádat« az agyadban, és végiglapozod − nemcsak magad előtt látod a képet, hanem érzed az ízét, hallani véled.



Mi van a mi kis file-tartó mappánkban? Amit Vedres Ági etűdjében észrevesz, az orrunk előtt van mindig, felfedezése csupán azon múlik, hogy képesek vagyunk-e beengedi belső vetítőnkbe. A kép az alkotó szerint a „rezgések, szemcsézettség miatt állandóan változó, rezonáló anyag, amely érzeteket közvetít, ezért fogalmilag megnevezhetetlen”. A képekből alkotott mozgókép pedig „lehetőség arra, hogy az időben előre és hátra utazhassunk”.

A technika folyamatosan fejlődik, vajon a kíváncsiságunk tudja, akarja-e tartani vele a lépést? A kérdést nyitva hagyom, de az alkotóról érdemes még pár szót ejteni: január 29-én a LIGET Galériában nyílt önálló fotókiállítása nemtudomhogymerre – észak-dél-kelet-nyugat címmel, nem utolsósorban pedig egy eddigi életművét átfogó, CD-vel is ellátott album kiadására készül, amelyben helyet kapnak fotói mellett mozgóképes alkotásai is.

A film itt tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=7--fE_GolgE

Vedres Ági: Természetes képeslapok (2013)
Vágó: Vedres Tamás
Koncepció: Molnár S. Szonja
Operatőr-Rendező: Vedres Ági
További információk: www.vedresagi.blogspot.com, www.agivedres.tumblr.com