×

Kádár-kori skanzen
Czinki Ferenc: Egy kocsma város
Nagy Márta Júlia
2015 // 01. 27

A kocsma az a tér, ahol a fo­gyasz­tó kisza­badul a társa­dalmi normák és elvá­rások kötelé­keiből, és ahol az ideo­lógia, a poli­tika asz­tal mel­letti szalon­politi­zá­lássá, a filo­zófia részeg konyha­filozo­fálássá sze­lídül. Az izgal­mas és csak lát­szatra könnyed témá­hoz meg­felelő műfajt talált a szerző.
Mit lehet egy kocsmában csinálni? Nyilvánvalóan inni, beszélgetni, vagy bánatosan magunk elé meredni, összeverekedni, igen, azt is, de legfőképpen inni. Méghozzá alkoholt. Persze azt kávézóban is felszolgálhatnak, mégis, a kocsmáról többnyire az alkohol árusítása és szervírozása juthat eszünkbe. Czinki könyvében viszont a kocsmák ezen funkciója háttérbe szorul, és erre burkoltan reflektál is a kötet első szövegében a vörösborral leöntött laptop esete kapcsán – ami nemcsak az alkoholizmus allegóriája, hanem talán a kötet koncepciójának, a vizsgálat tárgyának is.



„A tér ezernyi méhsejtjében sűrített időt tárol” – mondja Bachelard A tér poétikája című könyvében. A francia filozófus műve körülbelül annyira tudományos, ahogy Czinki könyve kultúrtörténeti-antropológiai-szociológiai, pedig bármelyik diszciplína felmerülhet az Egy kocsma város kapcsán. Tudománytalansággal azonban semmiképpen sem vádolhatjuk az elsőkötetes szerzőt, a könyv ugyanis tárcák füzére, alaposan átgondolt koncepcióval és szerkesztéssel, a témaválasztásnak azonban a fentebbi tudományterületekhez is van köze. Egyébként Bachelard-t sem kérjük számon műve erősen líra felé hajló nyelve miatt, ugyanis a fent idézett mondata akár a Czinki-könyv felütése is lehetne, hiszen a fiatal szerző a kiskocsmákat „az elmúlt rendszer mementóinak” látja (Csider István Zoltán: Vadalmák és B-tervek. Nol.hu, 2014. január 3.) Ebből a szempontból azonban inkább Foucault elméletei juthatnak eszünkbe, melyek szerint az ideológia (is) formálja a teret.

Bachelard főképp lírával foglalkozó munkáját (amelyben prózai szövegek alkotóit is előszeretettel említ költőként) sem véletlenül idéztem azonban, mert Czinki könyvében a Kádár-kor reminiszcenciái körüli alapos kutatómunka sokszor lírai monológokba olvad, gyakori a személyes jellegű visszaemlékezés.

A szerző korábban kifejezett célul tűzte ki a székesfehérvári kocsmák és vendégkörük feltérképezését. A korábbi rendszer nyomait javarészt a helyszínleírásokban, a városkép és a belsőépítészet jellegzetes elemeinek felvonultatásával ismerteti: kiváló példa erre az ONCSA-telep, a lomtalanításban talált piros konyhai sarokülő mint a házgyári konyhák állandó bútordarabja, vagy az ominózus „nem EU-konform vasgömb”, amelyet a magam részéről egyszerre tartok a generációs nosztalgia és a generációs trauma tárgyának (nagyon szerettük, de nagyon csúnyákat lehetett benne esni). A kocsmák kapcsán a legtöbbször az a végkövetkeztetés vonható le, hogy minden úgy maradt, ahogy volt; a bachelard-i sűrített idő méhkasai.

Mégis élő, zsivajgó helyszínek ezek, a jelenben működnek, beszivárognak újabb keletű jelenségek, mint a Wi-Fi vagy a Kovács Ákos-utánzat fiú, aki időnként belenyerít az elbeszélő és ivócimborája időtlen filozofálásába. Az elbeszélő-kutató nem újrateremt vagy ábrázol egy múltbeli atmoszférát, hanem csupán felidézi, illetve a jelenben tetten éri azt, mindenféle esztétikai vagy politikai értékítélet nélkül. Fontosabb az elmúlt idő atmoszférájának szellemidézés-jellegű aspektusa és annak líraisága, mint magának az atmoszférának, az elmúlt idő térbeli nyomainak aprólékos kielemzése, ha már említettük, Foucault-i értelemben. Nem az ideológia kap elsősorban hangsúlyt (említhetnénk a panelek egyenkonyhabútorát), hanem az egykori életmód, vagy annak az egyénre tett hatása. Nem kollektív emlékezetről, nosztalgiáról filozofál, humorizál vagy mereng el a szöveg (mert ezen hangvételek között csapong), hanem az egyes egyénekéről. Ezt már maga a helyszínválasztás is generálja: Foucault iskolákról, kórházakról beszél, míg a kocsma a legkevésbé sem tekinthető centrálisan irányított, hivatalos intézménynek. A kocsma az a tér, ahol a fogyasztó kiszabadul a társadalmi normák és elvárások kötelékeiből (5. szöveg: ha a kocsma bezárna, az emberek bemennének dolgozni), és ahol az ideológia, a politika asztal melletti szalonpolitizálássá, a filozófia részeg konyhafilozofálássá szelídül (3. szöveg), a kocsmához köthető a társadalomból való kivetettség (alkoholizmus, munkakerülés), a kocsma a szabadidő eltöltésének olyan helyszíne, amit az ideológiák zöme nem igazán támogat vagy legalábbis az ott töltött időt nem tartja a társadalom szempontjából hasznosnak. Az előző rendszer ideológiája, konkrét politikai eseményei vagy jellege azért sem lelhető fel adekvát módon, mert a történelmi emlékezet nem támaszkodhat személyes tapasztalatra: „Az én generációm nagyjából azt látja bele az ötvenes évekbe, amit az egyes történetekből kiolvas. […] talán nem volt még a magyarok világtörténelmében olyan évtized, amikor az emberek ennyire kétségbeesetten voltak szerelmesek. Még egyszer: egymásnak feszülés, levegőtlen, szűk terek.” Talán ez árulkodik leginkább arról is, miért is olyanok ezek a rendkívül kedvező árképzésű, ám apró terek, amilyenek, illetve az elbeszélő pozíciója és állásfoglalása is feltárul: valami olyat akar felfogni, amit kollektíven, tudományos eszközökkel és szenvtelenül képtelen, mert hiába veszi fel a kutató távolságtartó-objektív szerepét, minduntalan elragadják a saját, mintegy leleplező, személyes reflexiói. Erre pedig a tárca műfaja kifejezetten alkalmas, a sokszor líraiba hajló nyelv vagy a nagyon elmosódó, állóképpé merevülő jelenetek pedig kiváló eszközök ennek érzékeltetésére (a rendelést elfelejtő, gyaníthatóan beteg kocsmáros, vagy a labdázó asszony).

Az izgalmas és csak látszatra könnyed témához megfelelő műfajt talált a szerző, a kötet kompozíciója alaposan átgondolt, és úgy sejthető, a szerző még mindig aktívan foglalkozik a témával (Népmese a legolcsóbb fröccsről. Szarka Károly interjúja. Librarius, 2014. szeptember 4.). Magam is úgy érzem, több van még az anyagban, folytatható volna további kötetekben. Maga a kiadvány is kifejezetten szépre és ötletesre sikerült, remek a jegyzetfüzet-függelék a könyv végén, mellyel az olvasót kutatásra invitálja-ösztönzi a szerző. A kötetet illusztráló fotók kapcsán felemás érzésem volt: egyrészt valóban visszaadják a kiskocsmák és az azokat övező terek, városrészek hangulatát, másrészt kissé közhelyesen szociofotó- vagy képeslap-jelleget öltenek, és a szövegekhez talán jobban passzolt volna a helyszíneket mai formájukban, színesben megmutatni, de ez persze már anyagi kérdés is. Csak mert ha már aranycsíkos Adidas-melegítőről beszél a szerző, és a következő oldalon valóban egy fogyasztóvendég melegítőjét láthatjuk, szúrjon szemet az a műarany a lepusztuló lambéria mellett.

Czinki Ferenc: Egy kocsma város, József Attila Kör – Prae.hu, 2014.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben