×

A látvány üressége
A Diótörő felújítása az Operaházban
Péter Zoltán
2015 // 12. 24

Hat és fél évtized után novem­ber végén újra Dió­törő-pre­miert tartottak a Magyar Állami Opera­házban. Vaszilij Vajo­nen és Oláh Gusztáv díszle­teiben megko­pott, de fél év­szá­zad után is élve­zetes mese­játékát Soly­mosi Tamás és Wayne Eagling egy deko­ratívabb, részle­teiben azon­ban sok­szor átgon­dolat­lan új pro­duk­cióra cserélte.
A Diótörő évtizedek óta a Magyar Állami Operaház adventi időszakának állandó repertoárdarabja és bombabiztos közönségsikere. Emellett pedig sokszor a táncosok számára is pályájuk egyik meghatározó állomása volt a darab, hiszen Budapesten is balettművészek egymást követő generációinak adatott meg, hogy a mellékalakoktól a főbb szerepekig eljutva pályájuk kezdetétől egészen annak végéig részt vegyenek a Diótörő-előadásokban. Európai hírű nagy balettcsillagunk, Volf Katalin például saját állítása szerint a nagymama szerepét kivéve gyakorlatilag az összes figurát eltáncolta Csajkovszkij örökzöld klasszikusában.



A Diótörőt tehát játszani kell, és az sem kérdéses, hogy egy hatvannégy éve műsoron lévő színpadra állításnak előbb-utóbb át kell adnia a helyét egy új interpretációnak. Sajnos a Magyar Állami Operaházban az utóbbi időben végigsöprő repertoárújítási dömping közepette már nemegyszer érezhettük úgy, hogy a nem hibátlan, de gördülékenyen működő régi előadásokat esztétikailag igénytelenebb produkciókra cserélték le.



Az új Diótörő estében Vavrinecz Beáta Oláh Gusztáv terveiből is több elemet felhasználó díszletei impozánsak ugyan, csak éppen a díszletrendezés kiábrándítóan zajos és illúzióromboló. A realista stílusú színpadkép ellenére sem igyekeztek az alkotók megtartani a látszatot, hogy valóban varázslat történik, amikor óriás méretűvé nő a karácsonyfa és a szalon bútorzata. Az eredeti történeten nem sokat változtattak, de sajnos az új koreográfia elég semmitmondóra sikerült. Wayne Eagling és Solymosi Tamás nem helyezett kellő hangsúlyt a szereplők jellemének plasztikusabb kidolgozására, és nem volt tekintettel a zenére sem. Vajonen korábbi munkájának legnagyobb erénye volt, hogy Csajkovszkij muzsikájából kiindulva építette fel a mesét. Ennek következtében zene és tánc precízen kidolgozott, ihletett összhangját teremtette meg, amelynek színpadra varázsolása a balett-társulat egészét hatalmas feladat elé állította. Eaglingé és Solymosi verziója ezzel szemben nincs tekintettel arra sem, amikor a zene a diótörés hangját utánozza – Marika táncol a bábuval, de nem törnek vele diót. Az új koreográfiában tánc és zene nemegyszer külön életet él.



Ezt nem lenne elfogadhatatlan, ha rendezett, átgondolt együtteseket, kifejező szólótáncokat, kidolgozott jeleneteket kapnánk cserébe. Sajnos azonban a színpadi akció nem egy esetben kaotikus hatást kelt. A hókristálypalotában felvonultatott táncbemutató egyes jelenetei revüízűek, az egerek és katonák harca nem egy részletében esetleges, a karácsonyi mulatság ábrázolása minden bensőséges ihletettséget nélkülöz.



A táncosok persze minden tőlük telhetőt megtettek, hogy tartalommal töltsék meg a kétórás estét. Az Operaház vezetősége azonban nemcsak azt felejtette el feltüntetni a színlapon, hogy a díszletek Oláh Gusztáv korábbi terveinek felhasználásával készültek, de négy kivételével a táncosok nevét se tartotta említésre méltónak. Régebben szokás volt a teljes szereplőgárdát nevesíteni nagyobb szabású táncjátékok esetében is. Úgy látszik azonban, hogy ennek a 21. század második évtizedének derekán nem tulajdonítanak jelentőséget. Jobb híján tehát azokról az előadókról lehet nyilatkozni, akik nevesítve lettek. Marika szerepében Melnik Tatiana nagy technikai felkészültségről és rutinról tett tanúbizonyságot. Az Unokaöcs/Diótörő/Herceg hármas szerepében fellépő Lagunov Ievgenre se lehetett különösebb panaszunk. Figyelemre méltó volt Szigeti Gábor Drosselmeier bácsi kibővített szerepében. Határozott színpadi jelenség volt Cserta József Egérkirálya is. A táncosok egytől egyig nagy rutinnal, biztos technikai felkészültséggel alakították szerepeiket. Kollár Imre kezei alatt a zenekar is üzembiztosan, de kissé színtelenül muzsikált.



A nagyszámú táncost felvonultató mutatós, ám az alaposabb átgondoltságot és a jellemábrázolást nélkülöző új Diótörő előadás azonban az előadóművészek minden igyekezete ellenére is üres ünnepi látványossággá alakította Oláh–Vajnonen fantáziadús mesejátékát.

Következő előadások: 2015. december 25., 26., 27., 29., 30.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben