Szétesik a poénzáporban

Árpa Attila 2004-es caperje, (bankrablós/műkincsrablós vígjáték) az amúgy meglehetősen primitív humorú és logikai bakikkal teli Argo nemcsak pénzügyileg volt sikeres, hanem Antal Nimród Kontrollja mellett itthon kultstátuszt is kivívott magának cifra káromkodásainak és emlékezetes, hibbant karaktereinek köszönhetően. A folytatás tíz évet váratott magára, most azonban a rajongók visszakaphatják kedvenceiket: a tahó Tibit, a dühöngő bika Tysont, a csetlő-botló Bodrit és az agyament Pszichót.



Az Argo 2 az első részhez hasonlóan ismét egy – az inkompetens figurák miatt lehetetlennek tűnő, profit igénylő – betörés köré fűzi fel papírvékony, mégis túlbonyolított történetét. Egy japán szindikátus meg akarja szerezni a világon legelsőként elkészült digitális adathordozót, amely hol másutt lenne megtalálható, mint a Magyar Nemzeti Múzeumban. János-szan (Kulka János), a Fekete Lótusz nindzsája vállalja a feladatot, hogy a börtönben ülő profi betörő, a Tejesember (Oszter Sándor) segítségével megkaparintsa az értékes floppy lemezt. Igen ám, de Bodri (Scherer Péter) a mestertolvajjal egy időben szabaduló Tibiért (Kovács Lajos) jön, és elgázolja a Tejesembert. Így János-szan Tibi és Bodri nyomába ered, s úgy dönt, a dilis kompániát (amely később kiegészül Tysonnal és Pszichóval) használja álcaként, a betörést pedig ő maga hajtja végre. A dollármilliókkal meghülyített Tibi, Tyson, Bodri és Pszicho viszont nem olyan ostobák, mint amilyennek tűnnek, és meglépnek az értékes zsákmánnyal – nyomukban a jakuzával és egy régi rivális gengszterrel, Hangyás Dzsonival.



Az Argót annak idején épp olyan gyakran hasonltották Guy Ritchie (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) vagy Quentin Tarantino (Kutyaszorítóban) filmjeihez, mint manapság a Liza, a rókatündért Wes Anderson életművének darabjaihoz.. A „guyritchie”-s íz a folytatáson is érződik, Árpa Attila rendező és forgatókönyvíró nyilvánvalóan nagy rajongója Tarantino és Ritchie caperjeinek. A két direktor megidézése mellett egyéb, ironikus filmes intertextusok is helyet kaptak az Argo 2-ben. Árpa Attila többek között utal Michael Bay Sziklájának börtönepizódjára, a japán vonatkozás (és persze Pszichó) miatt természetesen többször a Kill Billre, illetve parodizálja az 1996-os Mission: Impossible híres jelenetét: Tom Cruise helyett az ócska hegymászókötéllel rögzített 120 kilós Kovács Lajos áll(na) meg egy centivel a riasztók felett a levegőben.

Az ilyen és ehhez hasonló poénok még azok arcára is mosolyt csalhatnak, akik az első részt fapofával és utálkozva nézték végig. Ha nem is mérhető színvonalas komédiákéhoz az Argo 2 humora, az első részhez képest jóval kidolgozottabb, kifinomultabb gegekkel dolgozik. Van káromkodás bőven, mégis üdítő, hogy már nemcsak Kovács Lajos „baszdmegelés”-én kell(ene) nevetni. A filmes utalásokon kívül jól működnek az olyan bizarr, sötét, groteszk komédiákat idéző momentumok is, mint mikor Tibi és Bodri a fejbe lőtt Tysonért mennek a kórházba. Tibi – miközben fennhangon ordít telefonjába – egy fekvőbetegre hamuzva küldi el a francba az őt rendre utasító „bunkó” ápolónőt. Ám a probléma az, hogy az alkotók átestek a ló túlsó oldalára, és a poénok, ironikus utalgatás oltárán feláldozták a logikát és a valószerűséget. Problémás például, ahogy János-szan és Tibiék kapcsolatba kerülnek. Ha egyszer a Tejesember kell Jánosnak és a japánoknak, akkor miért érik be mégis Tibiékkel (főleg hogy nélkülük profi módon végrehajtható lenne a terv)? Miért nem öli meg a kegyetlen szindikátus ezt a pár balféket, mikor Bodri a szemük láttára húzza keresztül a tervüket? De a finálé is annyira túlzsúfolt és a film cselekményvilágához képest is valószerűtlen, hogy a humoros akció egyszerűen gagyivá válik.



A film ezúttal is szétesik epizódokra, még akkor is, ha a történet feszesebb, mint az Argóban. Ezt az anomáliát elsősorban a „fan service” okozza: minthogy Árpa Attila szeretett volna a rajongóknak kedveskedni, túl nagy teret hagy a karakterek idétlenkedéseinek. Másodsorban viszont a sok mellékvágány, a túlzsúfoltság hígítja fel a sztorit. Az alkotók biztosra akartak menni, nem volt elég nekik a japán szál, behozták az esküvője közben Tibiéket üldöző gengszter figuráját, illetve a csapatba nem illő, lecsúszott matektanárt. Mintha Árpa Attila nem bízott volna abban, hogy az első rész kedvelői megnézik a folytatást csupán az Argo eredeti csapatával és egy jól kidolgozott szállal.

Az Argo 2 sutasága és hibái ellenére is jobb, mint a tíz évvel ezelőtti első rész. A színészek ezúttal is kitesznek magukért: Kulka – mint mindig – kiváló, Kovács Lajos szerethetően tahó, Scherer Péternek meg továbbra is jól áll ez a „Pepe”-szerep – egyedül a Tysont alakító Kiss József karaktere rendkívül erőltetett. Kevesebb a primitív káromkodós és több a kidolgozott poén, s bár a sztori sokszor logikátlan, a pergő akció végig képes lekötni. Persze akik utálták az első részt, azok ezt sem fogják szeretni, főleg hogy a kamera a mára elhasznált híradós stílusban folyton izeg-mozog, már szinte a tengeribetegség kerülget bennünket. Azonban akár utáljuk, akár szeretjük az Argo folytatását, azt el kell ismerni, hogy Árpa Attila filmje szép emléket állít a nemrég hosszú betegség után elhunyt Bicskey Lukácsnak, aki Pszichóként egy jól sikerült  kardpárbajjal búcsúzik rajongóitól.

6/10

Argo 2
Színes, magyar akció-vígjáték, 104 perc, 2014
Rendező: Árpa Attila
Forgatókönyvíró: Huszár Péter, Trunkó Bence, Árpa Attila
Zeneszerző: Czomba Imre
Operatőr: Christoph Vitt
Producer: Árpa Attila, Árpa Joschi
Szereplő(k): Kovács Lajos (Balog Tibi), Scherer Péter (Bodri), Bicskey Lukács (Psycho), Kiss József (Tyson), Oszter Sándor (Tejesember), Csuja Imre (Traktor), Nagy Feró (Profi), Téglás Zoltán (Jackson), Kulka János (János-szan), Bán János (Frici, a matektanár), Nagypál Gábor (Hangyás Dzsoni, a roma gengszter)
Bemutató dátuma: 2015. április 30. (Forgalmazó: InterCom)
16 éven aluliak számára nem ajánlott