• Amikor felrobban a Fehér Ház

    Roland Emmerich: Az elnök végveszélyben

    2013.09.11 — Szerző: Szegheő Csaba

    Terroristák támad­nak meg egy kormány­épületet. Egy törté­net, amit már ezer­szer láttunk, és mégis, ezer­egyed­szerre is képes szóra­koztatni. Miért? Mert Roland Emmerich ért hozzá, hogyan kell úgy elme­sélni egy sztorit, hogy az izgal­masnak hasson. Ez törté­nik most is, ami­kor az elnök kerül vég­veszélybe.

  • Roland Emmerich neve egyet jelent az akcióval. Minden robban, rohan, repül, mint a Függetlenség napja, 2012 és a Godzilla című filmekben. Nincs ez másképp Az elnök végveszélyben esetében sem, ahol egy terrorista csapat Amerika egyik jelképét, a Fehér Házat szemeli ki célpontjául. A szórakoztatás ezúttal is garantált, a forrása pedig a szokásos: folyamatos pörgés és akció. Hála a gördülékeny történetvezetésnek, az egyszerűségében nagyszerű humornak és az apró figyelmességek sorának, ez a film is sikeresen képes kikapcsolni a néző szürkeállományát a játékidő 131 percére.

    A film sztorija nem tartogat különösebb meglepetéseket. Az amerikai elnök (Jamie Foxx) közel-keleti békítő politikája kivívja egy terrorista szervezet nemtetszését, akik megszállják a washingtoni országházat. A cél az elnök túszul ejtése – nem számolnak ugyanakkor a derék John Cale-lel (Channing Tatum), az egyszerű testőrrel, aki magához ragadja pofás stukkerét, és keresztbe téve a jól kidolgozott akciónak elbújtatja az elnököt az épület szövevényes terem- és folyosódzsungelében. Elkezdődik hát a hajsza, aminek a tétje – mint utóbb kiderül –, hogy kitör-e a harmadik világháború, avagy sem.

    Mint oly sok attrakciós mozinak, Az elnök végveszélyben című filmnek sem a történetében kell keresni azokat az elemeket, melyek érdemessé teszik a mozijegy árának befizetésére. Annak ellenére, hogy a sztori megpendít olyan érzékeny aktuálpolitikai húrokat, mint az USA szerepe a közel-keleti konfliktusban vagy a média felelőssége egy terrortámadás kapcsán, nehéz lenne amellett érvelni, hogy a film története túlzottan érdekfeszítő vagy elgondolkodtató lenne.

    Viszont egy film sztorija önmagában sosem áll meg a saját lábán, az is ugyanolyan fontos, hogy milyen módon kerül elmesélésre – és ebben Az elnök végveszélyben szó szerint remekel. Hollywood az elmúlt cirka száz évben tökélyre fejlesztette azt a módot, hogy hogyan lehet úgy a közönség elé tárni egy történetet, hogy annak megértése ne okozzon problémát a nézőknek. Az ilyesmi nem teljesen magától értetődő vagy kézenfekvő, hiszen – többek közt – ez az a pont, ahol számos szerzői (vagy művész-)film csődöt mond. Hollywood ezzel szemben olyan univerzális közlési formát kísérletezett ki, ami a világon gyakorlatilag mindenhol érthető. Ennek megfelelően Az elnök végveszélyben című film eseményei is pontosan lekövethető logikai, ok-okozati láncolatba illeszkednek, ráadásul olyan ügyesen, hogy a néző egy pillanatig sem unatkozhat.

    Mindezek mellett percenként történik valamilyen apróbb, frappáns meglepetés – egy humorosra sikerült beszólás, egy ügyesen elhelyezett látványelem vagy egy meglepő ötlet –, ami kiemeli a filmet a szürkeség tengeréből. Az elnök végveszélyben tehát azt teszi, amihez Hollywood a legjobban ért: profi módon szórakoztat, és ezzel varázsolja szebb hellyé a Földgolyót: hiszen még a happy end is garantált, még a katasztrófáknak is jó a vége.

    Pontszám: 7/10

    Az elnök végveszélyben (White House Down)
    Rendezte: Roland Emmerich
    Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 131 perc, 2013 (InterCom)

  • További cikkek