Lágyan aláhulló vérzuhatag

Bizánc – a film címét adó hotelnek is nevet kölcsönző birodalom – két földrészt kötött össze egykor, igazi nagysága bukása után pár száz évvel eltűnt a történelemben. A film is lekéste némileg azt az időszakot, amikor ez a történet ebben a formában és ilyen módon elmesélve kasszát robbantott volna, de azért reméljük, nyoma marad. Hiszen bár idejétmúlt, a maga „antik csillogásával” annyira azért mégsem rossz a Byzantium.

Claire (Gemma Arterton) és Eleanor (Saoirse Ronan), anya és lánya már 200 éve vámpírok, ám átalakulásuk óta menekülni kénytelenek fajtársaik elől. Legfőbb bűnük, hogy nők – a feminista filmelemzők már elő is vehetik tollaikat, illetve „élesíthetik” klaviatúrájukat. Claire prostituáltként tartja el magukat, és vehemensen harcba száll kettejük biztonságáért, lánya pedig ír, zongorázik: igazi kis művésznő, aki alkotásain keresztül próbálja meg tudatni sötét titkukat a világgal. Gemma Arterton érzékien formázza meg a harcos végzet asszonyát, Saoirse Ronan pedig hűvös szépségével rendkívül hiteles a művészetek elefántcsonttornyába visszavonuló vérszívóként.

Bár két évszázados kalandot ígér az előzetes, a cselekmény a jelen, illetve a vámpírrá alakulás idejére redukálódik. A két idősíkot igyekezett alaposan megbonyolítani Moira Buffini forgatókönyvíró (aki már a film alapjául szolgáló színdarabot is írta), ám erőfeszítései jórészt feleslegesek. A feszültség enélkül is működik, ahol működik, és Buffini nem ment semmit a helyzeten ott, ahol nem.

A szereplők kijelentéseik ellenére épp azt a két tulajdonságot cáfolják meg, amit a vámpírokról állítanak, azaz hogy nincs lelkük, és hogy élőhalott állapotuk örökké tartó magányos szenvedéssel jár. Claire afféle Kurázsi Mamaként igyekszik mindent megtenni lánya boldogulásáért, Eleanornak pedig sikerül értő közönségre találnia. A karakterek teljesen magával ragadják a nézőt, aki emiatt örül sikereiknek, ennek ellenére itt is be kell látni, a hepiend nem minden esetben használ egy film logikájának.

A Byzantium azok számára tökéletes választás, akik mindig is női (nőkről, nőknek szóló) vámpírfilmet szerettek volna látni, de sem az Alkonyat szériában, sem a Le Fanu Carmillája által ihletett leszbikus vámpír-exploitation-ökben nem találták meg a számításukat. Természetesen a műfaj kedvelőinek is érdemes megnézni ezt a mozit, hiszen a hangnem ezúttal kellően drámai és komoly, a leszbikusságot pedig kihagyták a készítők (a két gyönyörű főszereplőnő láttán valószínűleg ennek nem mindenki örül), ugyanakkor ezek sajnos még mindig nem azok a félelmetes szörnyalakok, akik egykor a horrorfilmeket uralták. Talán majd jövőre belőlük is látni fogunk valamit, például Guillermo del Toro sorozatában.

Pontszám: 7/10

Byzantium
Rendezte: Neil Jordan
Színes, feliratos, amerikai–angol–ír fantasztikus filmdráma, 118 perc, 2012 (Budapest Film)