×

„Vidéken is szerelmesek a fiúk”
Interjú Sallai Lacival, a Felső Tízezer és a The Somersault Boy dalszerzőjével
Nyéki Gábor
2016 // 02. 20

Sallai Laci neve számos hazai gitárz­ene­karból cseng­het isme­rősen: leg­utóbb épp a Felső Tíz­ezer nevű alter­natív pop­for­máció élén mutat­kozott be egy igazán fülbe­mászó első lemez­zel. Adta magát tehát az alka­lom, hogy beszél­gessünk a saját projek­tekről, a dal­szer­zésről és a kilenc­venes évekről.
Sallai Laci neve számos hazai gitárzenekarból csenghet ismerősen: legutóbb a Felső Tízezer nevű alternatív popformáció élén mutatkozott be, emellett játszik még a The Somersault Boyban és a Szabó Benedek vezette Galaxisokban. Így aztán ideje volt, hogy végre rendet tegyünk az együttesek között, beszélgessünk kicsit a saját projektekről, a dalszerzési folyamatról, magyar nyelvű szövegekről és a kilencvenes évekről.



Kívülről nézve úgy tűnik, rengeteg zenekarban vállalsz tevékeny szerepet, most éppen mi van előtérben?

Dalszerzőként jelenleg a The Somersault Boyban és a Felső Tízezerben vagyok jelen, a Galaxisok következő albumát pedig már közösen hangszereljük a többiekkel. Ez a három van most, és közöttük nehezen tudnék választani, mindegyik más miatt fontos. Különben mindig is több helyen játszottam (az említetteken túl korábban a PayMyMilkben, a Zombie Girlfriendben és a Broken Cupsban is) – volt, hogy négyben egyszerre. Na, az azért sok. Az ismerősökön észre is vettem, hogy egy idő után nem bírják tartani a lépést, mindenki csak azt látta, hogy én vagyok az a srác, aki mindenben benne van. Nem szerettem volna, ha rám ragad ez a címke, ezért az egész kérdést le akartam tisztítani. Megfogadtam, hogy a Somersault és a Felső Tízezer mellett több bandában már nem fogok játszani, de röviddel ezután szólt Benedek, hogy basszusgitárosra van szükség a Galaxisokban. Kértem egy nap gondolkodási időt, de húsz perc után azt mondtam: beszállok! Szóval ezzel megint megkavarodtak a dolgok egy kicsit, de ezt most egyáltalán nem bánom.

Miért jó a Galaxisokban játszani?

A zenén kívül elsősorban a közeg miatt. Benedekkel régóta ismerjük egymás, korábban játszottunk együtt a Zombie Girlfriendben is. A barátság is összeköt minket, és számomra nagyon fontos az is, hogy a koncertek közötti zötykölődések során a gitárpedálokon túl más dolgokról is el tudunk beszélgetni a zenekarral. A Galaxisok egy jó közösség, olyanok a vidéki túráink, mintha osztálykirándulásra mennénk.

És miért döntöttél úgy, hogy Felső Tízezer néven a Somersault után megint alapítasz egy zenekart?

A Felső Tízezer nagyon régi álom volt. Sokáig úgy tűnt, hogy az egész ötlet a „majd jövőre” klasszikus esete: 2010 óta évente halasztottam a dalok felvételét, aztán egy idő után már nem lehetett tovább húzni. Másrészt nagyon sokszor éreztem úgy, hogy magyarul nehezebb dalszöveget írni, de az angol nyelv meg nagyon behatárol. A Mi emberünk volt az első lemezre írt dal, 2013-ban, egy kölcsönkapott akusztikus gitáron történt, ezután jött a többi.



Mennyire saját projekt ez?

Korándi Dáviddal ketten vettük fel az egészet – ő gitározott, én bevállaltam a többit, aztán együtt felénekeltük. A stúdióban Nagy Bence kapott fontos szerepet még: eredetileg a lemezfelvétel miatt gondoltunk rá, de rengeteg ötletet hozott, és gyakorlatilag alapjaiban határozta meg a lemez hangzását (nem mellékesen a borítódesignért is ő felelt). Én egyáltalán nem tudok zenéről beszélni, úgyhogy ember legyen a talpán, aki képes értelmezni az elképzeléseimet. Bencével viszont nagyon jól össze tudtunk dolgozni, gyorsan megértette, milyen zenét képzelünk el.

A bemutatkozó, Normális élet című lemezen mennyire volt tudatos a generációsnak is mondható tematika mellett a politikai tartalom szerepeltetése? Rögtön az első szám olyan, mintha egyfajta programadó lenne, aztán ez a vonal háttérbe is szorul a személyesebb témák mellett.

A Mi jövünk el valóban eltér a többitől, a rá következő számoknak jóval több a személyes vetülete. Eleve meghatározó, hogy többes szám első személyben szólal meg, ami nyilván másfajta élményt ad. Van valamiféle antré jellege. Szerettem volna, ha az első szám nem a saját nyomoromról szól, hanem egy igazi felütésként működik. Zeneileg a refrén is eltér a többitől, ez a kiabálás nem annyira jellemző ránk. A többinél meg az volt a fontos, hogy személyes legyek, de miközben a saját dolgaimról írok, lehetőleg olyan hangvételben tegyem, aminek az intimitása nem zavaró a hallgató számára. Hogy amúgy mennyire generációsak az előtérbe kerülő témák, az jó kérdés, bár tény, hogy az én pályám sem más, mint a korombeli fiataloké, hasonló helyzetek jelennek meg sokunknál – a fővárosban és vidéken is szerelmesek a fiúk. Ebben a tekintetben van valami ilyesmi a szövegekben, de sokat hozzáfikcionálok én is a saját életemhez.

A szövegek írásánál milyen szerzők hatottak rád?

A legmeghatározóbb magyar hatások között mai napig az Európa Kiadó, a Vidámpark, az Üllői Úti Fuck, a Kézi-Chopin szövegei szerepelnek. Gimnazistaként fedeztem fel ezeket a zenekarokat, előtte régivágású magyar hardrock meg metál ment nálam, ami szövegileg jóval kevésbé kifinomult. És meg kell említenem még az angol szövegeket is, biztos beleszűrődik az Eels, a Babybird, vagy az East River Pipe személyessége és öniróniája.



Az önirónia szerintem is végig játékban van az albumon, például az Ugrás a sötétbe című dalban találkozni olyan sorral, hogy „ha a hangom visszahallgatom, úgy kiugranék az ablakon”. Ez mennyire volt szándékos?

Az említett esetben az első két sor volt sokáig meg, illetve a zene, de a többi részével nagyon sokat szenvedtem. A refrén a Duna-parton született, ami egy nagyon romantikus helyszín, de igazából csak ügyintézni mentem valahová.

Mennyire befolyásol a szövegek alkotásánál, hogy magyar szakos vagy?

Az biztos, hogy mióta magyar szakra járok, másképpen olvasok, kicsit másabb a rálátásom a saját szövegeimre. A zenei hatások ugye általában eléggé kötöttek szoktak lenni, ehhez képest a szöveggel érdekes dolgokat lehet csinálni. Akadnak kölcsönvett mondatok és gondolatok az olvasmányélményekből, de ez talán nem is annyira feltűnő, és nem szoktam túlgondolni. Inkább az utólagos szerkesztéseknél szokott jelentkezni az egyetemi tanulmányok hatása. Mindenesetre az biztos, hogy számomra az ösztönösség jóval nagyobb szereppel bír, mint mondjuk a rímelés vagy a megfelelő szótagszám. Nem kell belehülyülni a rímekbe. Verseket egyáltalán nem szoktam írni, dalszövegekben gondolkodtam mindig is, és ez az egész folyamat zenei alapok nélkül nálam nem szokott működni. Ha pedig nem egyszerre születik meg a zene és a szöveg, akkor általában a zene jön előbb.

A szövegvilág mellett számomra a hangzás volt különösen emlékezetes. A kilencvenes évek ilyesfajta nosztalgikus megidézése minek tudható be?

Ez persze sarkítás, de nekem valahogy van egy olyan érzésem, hogy a kilencvenes években csúcsosodott ki a zene: rengeteg stílus akkor ért fel a csúcsra, így ennek az időszaknak van egy ilyen irányultságú kultikussága számomra. Van is a Somersault-lemezen egy számunk, a The Music Died in 1999, ami erre utal.



Mik a tervek a zenekarokkal kapcsolatban?

A Felső Tízezerrel zajlanak a dolgok, elkezdett alakulni a tavasz. Most nagyon készülünk a február 29-i A38 hajós fellépésünkre a !!! együttes előtt. Emellett kis költségvetésű klipeket forgatunk, a Süllyedő hajó című dalunkhoz nemsokára el is készül a legújabb. Nyáron pedig, ha egy teljes albumot nem is, de pár számot biztosan felveszünk. A Petőfi Rádió pont ma (február 12-én) játszotta kétszer is a Hip-hip-hurrá számunkat, ehhez készült az első klipünk. Ami a Somersault Boyt illeti: koncertek tekintetében az elmúlt fél év nem erről a zenekarról szólt, de továbbra is aktív, és nem felejtkeztünk el róla. Megint Balázs Bencével kiegészülve fogunk stúdióba menni tavasszal, bár ezt az időpontot az első albumunk folytonos csúszásai miatt kicsit félve mondom.

https://www.youtube.com/watch?v=yLrqBpb741o

Mennyivel lesz másabb ez a Somersault-album, mint az első volt?

A számok eleve érdekes szituációkban születtek. A lemez első harmadát életem legrosszabb nyaralásán írtam, aztán jött egy egyhetes betegszabadság, a harmadik nagy hullámot pedig egy szakítás inspirálta. Ezek alapján lehetne egy nagyon szomorú lemez is, de azt érzem, hogy sokkal inkább az elengedésről szól. Zeneileg kicsit másabb lesz, az időközben hallgatott rágógumipunk miatt legalábbis biztos. Úgy gondolom, hogy aki az első lemezünket szerette, valószínűleg ezt is szeretni fogja, de nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak szólni hozzá az emberek. Az első albumunknál nem számítottunk komolyabb visszhangra, akkor mégis jött egy hatalmas szeretethullám felénk, most viszont várják a folytatást azok, akik a dínós lemezt szerették. Mi mindenesetre lelkesek vagyunk, sokkal nagyobb lendülettel dolgozunk, különösen ahhoz képest, mint ami az elején jellemzett bennünket. Nagy az összhang közöttünk, jól tudunk ebben a trióformában együttműködni.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben