×

A filmkritikától az Oscar-díjig
Interjú Böszörményi Gáborral
Soós Tamás
2016 // 04. 05

A Mozinet az első online film­maga­zin­ként indult, de ma már inkább artfilm­forgal­mazó­ként isme­rik a nevét – többek között ők forgal­mazták itthon a Saul fiát. Böször­ményi Gábor, a Mozinet ügyve­zetője arról mesélt, hogyan jutottak el az betár­csázós nettel fel­töl­tött film­kriti­káktól a Saul fia elsöprő sikeréig.
A Mozinet az első online filmmagazinként indult, de ma már inkább artfilmforgalmazóként ismerik a nevét – többek között ők forgalmazták itthon a Saul fiát. Böszörményi Gábor, a Mozinet ügyvezetője arról mesélt, hogyan jutottak el a betárcsázós nettel feltöltött filmkritikáktól a Saul fia elsöprő sikeréig.



Milyen célokkal, elvárásokkal vágtatok neki a Saul fia forgalmazásának? Gondolom, arra nem számítottatok, hogy Oscar-díjas lesz a film.

Hónapokkal a cannes-i versenyprogram bejelentése előtt kerestem meg a Saul fiát gyártó Laokoon Filmet, hogy érdekelne minket a film. Ekkor még nem sokat tudtam a filmről. Ismertem Nemes Jeles rövidfilmjeit, tudtam, hogy a Saul fia egy Sonderkommandósról szól, aki el akarja temetni a fiát, és hallottam a vizuális koncepcióról. Nagyon megrázónak találtam a történetet, és érdekesnek, forradalminak a rendezői koncepciót. Több második világháborús és zsidó témájú filmet forgalmaztunk korábban, például az Idát is mi hoztuk be Magyarországra, ami Oscar-díjasként kicsit több mint hatezer nézőt ért el a mozikban. Sajnos mostanában ez a realitás, az artfilmek többségére csak néhány ezer néző vált jegyet. A Saul fiánál az volt a cél, hogy ne csak a művészfilmrajongókat érjük el, és átlépjük a tízezres nézőszámot. De azt fontos hangsúlyozni, hogy ezek a tervek akkor készültek, amikor még nem láttam a filmet, csak egy elképzelésem volt arról, milyen lehet.

A több mint százezres nézőszámot hogyan tudtátok elérni? Gondolom, nem a cannes-i díj hozott plusz kilencvenezer nézőt.

Az időzítés és a jó sajtó rengeteget számított. Még a cannes-i filmfesztivál ideje alatt szerveztünk egy vetítést, amire a sajtó képviselői mellett kulturális véleményformálókat is meghívtunk, és az ő nyilatkozataikból összevágtunk egy videót. Fontos volt, hogy az átlag moziba járó ne egy fesztiválfilmként tekintsen a Saul fiára. „Le kellett hozni” Cannes-ból a filmet a magyar mozikba, el kellett indítsunk egy szóbeszédet arról, hogy ez egy bárki által befogadható, különleges film, amit mindenkinek muszáj látnia. A stratégiánk része volt az is, hogy több ezren még a premier előtt lássák a Saul fiát, mert biztosak voltunk benne, hogy jó hírét fogják vinni. Végül huszonöt vetítést tartottunk a hivatalos bemutató előtt, amiken ötezer ember nézte meg a filmet. Ezek mind telt házas vetítések voltak, amelyekre nagyon nehéz volt jegyet kapni, mert egyszerre csak egy vetítést hirdettünk meg – akkor nyitott újabb terem, ha az előző betelt, ezért kialakult egyfajta őrület a film körül. A cannes-i díj után így rögtön arról számoltak be az országos tévék híradói és a nagy hírportálok, hogy nem lehet jegyet kapni a Saul fiára. Ezzel sikerfilmként pozicionáltuk a filmet – már nem úgy tekintettek rá az emberek, mint egy újabb magyar művészfilmre.

Ma már forgalmazóként ismernek titeket, de 1998-ban még újságként indult a Mozinet, ráadásul rögtön az interneten. Betárcsázós nettel is olvastak az emberek filmkritikákat?

Igen, és mi is úgy töltöttük fel a kritikákat. Havi húszórás internet-hozzáférésem volt akkoriban, és kockás füzetben írtam, melyik nap hány percet voltam fent a neten. Akkor még nem volt a film.hu, se más filmes blog, csak a Relax Magazin működött, ahol más kulturális témák mellett a filmekről is írtak – progresszív lépés volt a neten filmes magazint indítani. A Mozinet egy baráti társaság kezdeményezéséből, hobbioldalként indult, és először csak havonta, majd kéthetente, hetente frissült. A sajtóvetítések akkor még máshogy működtek: nem nagyon voltak világpremierek, előfordult, hogy fél évvel a magyar premierek előtt vetítették a sajtónak a filmeket. Emlékszem, a Harcosok klubját vagy a Mátrixot a bemutató előtt hónapokkal néztük meg. Néhány évvel később, amikor már napi pár ezer látogatója volt az oldalnak, elkezdtünk gondolkozni, hogyan lehetne továbbfejleszteni a Mozinetet. Így lett 2003-ban egy műsorunk a Fix.TV-n, 2004-ben pedig elindítottuk a nyomtatott magazint. Ez eleinte DVD-melléklettel jelent meg, mert úgy gondoltuk, az emberek a DVD miatt fogják megvenni az újságot, de túl későn léptünk ezzel a piacra, a DVD-mellékletes újságok már kifulladóban voltak, megjelentek a 990 forintos DVD-k a boltokban. Úgyhogy 2004 végén ott álltunk rengeteg eladatlan DVD-vel és egy csomó tartozással. Le is álltunk a mellékletekkel, és szerencsére 2005-től kezdve kaptunk támogatást az MMK-tól és az NKA-tól is a lap kiadására, ezekkel pedig sikerült felfejleszteni és beállítani a magazint egy olyan szintre, hogy ne vigye a pénzt.



2006-ban belefogtatok a forgalmazásba is.

Úgy gondoltuk, hogy ha már ennyit foglalkozunk filmekkel, a tudásunkat és a kapcsolatrendszerünket minél több platformon kéne kamatoztatni. A magazin egyránt jól futott a neten és nyomtatásban, átvettük az esztergomi artmozit is, amit egy minisztériumi pályázat keretében fel tudtunk újítani. Ezek után a forgalmazásba is hobbiként vágtunk bele. Abban az időben nem volt akkora kockázat az artfilmforgalmazásban, mint most, mert automatikusan kaptunk minden artfilm bemutatása után az MMK-tól támogatást, amit elköltöttünk marketingre és kópiagyártásra, nekünk pedig csak a jogdíjat kellett kifizetni, ami az első filmünk, az Éjféli moziláz esetében például néhány ezer euró volt. Ekkor a Mozinet Magazin volt a fókuszunkban, nem volt megalapozott forgalmazói stratégiánk. Úgy alakult, hogy évről évre egyre több filmet forgalmaztunk, és 2010-re a magazin és a forgalmazói gyakorlat is elért egy komoly szintre. Bár az esztergomi mozi időközben bezárt, Csepelen üzemeltettünk egy háromtermes mozit, és 2006-tól futott egy oktatási projektünk is a Zsánerben. Ez egy rovatként indult a magazinban, és a középiskolások számára is érthető, tudományos alapossággal megírt anyagok voltak benne egy-egy műfajról, szerzőről, majd később egy szerző és egy műfaj kapcsolatáról. Ehhez egy versenyt is szerveztünk, a diákoknak különböző kérdésekre kellett válaszolniuk, DVD- és könyvnyereményeket sorsoltunk ki köztük, a tanév végén pedig szerveztünk egy döntőt is az Urániában. Sok mindent csináltunk tehát párhuzamosan, amikor jött az MMK csődje, és mindegyik tevékenységünk alól kihúzták a szőnyeget. A print lapot folytattuk még másfél évig támogatás nélkül, de ez minden hónapban több százezer forintos veszteséget jelentett. Ha tudtuk volna, hogy nem lesz rá támogatás többet, rögtön bezártuk volna. 2011-ben már kölcsönökből sem tudtuk tovább finanszírozni a tevékenységünket, teljesen reménytelen volt a helyzet. Ekkor bezártuk a mozit, elbúcsúztunk a magazintól, több tucat embert kellett elküldenünk. Szalóky Bálinttal ketten kezdtük el újraépíteni a Mozinetet, ekkortól csak a forgalmazásra koncentráltunk. Igazából 2011 végén Az ember tragédiája, Jankovics Marcell animációs filmje mentette meg a Mozinetet. „Ember: küzdj, és bízva bízzál!” – ez nekünk is bejött, sok sikert és örömöt hozott a film, ráadásul több mint húszezer nézőnk volt a moziban, aminek hatására 2012-ben anyagilag is konszolidálni tudtuk a helyzetünket.

Mostanában mintha az lenne a gyakorlatotok, hogy kevesebb, de minőségi filmet forgalmaztok, amikre a promócióban is nagy hangsúlyt fektettek.

Tavaly nagyon sok, szám szerint huszonegy filmet forgalmaztunk. Nagy erővel azokat a filmeket reklámozzuk, amikben látunk fantáziát. Van olyan filmünk is, amire költhetnénk bármennyit, nem néznék meg többen, csak az a szűk kör, amihez kis költséggel is el lehet jutni. Az Aferim!-et ezren nézték meg, és kb. ennyi nézőre is lőttük be a filmet. Ha viszont egy olyan filmet forgalmazunk, mint az Eszeveszett mesék, ami felszabadító hatással van a nézőre, de nincs benne sztár, a rendezője se híres, és nagy díjat sem nyert, akkor el kell gondolkoznunk, hogyan tudjuk eladni.

És mit találtatok ki?

Az Eszeveszett mesék hat történetet mond el, amelyekben az a közös, hogy mindegyik arról a pontról szól, amikor elszakad bennünk a cérna, és elveszítjük a kontrollt. Karácsony előtt, A hobbittal egy héten mutattuk be a filmet, alternatívát kínálva egy nagy hollywoodi sikerfilmmel szemben. A karácsony előtti hetek nem annyira a szeretetről, inkább a vásárlásról, a hajtásról, a stresszről szólnak, így azt találtuk ki, hogy üvöltőfülkéket állítunk fel a multiplexekben. Ezek látszólag hangszigetelt, egy négyzetméteres fülkék voltak, bennük mikrofonnal és webkamerával. Bárki beléphetett ezekbe, és elüvölthette magát. Az általunk fejlesztett szoftver mérte az üvöltés hangerejét, és fotókat készített az üvöltőről, amiket feltettünk a Facebookra. A leghangosabbak argentin steakvacsorát nyertek. Közel ezren vettek részt a versenyben, mindenki mosolyogva jött ki a fülkéből, mert kiadta magából a feszültséget. Ráadásul mivel a fülkék nem voltak teljesen hangszigeteltek, amikor az emberek sorban álltak a pénztárnál, hogy jegyet vegyenek A hobbitra, azt hallották, hogy a fülkében üvölt valaki, és ez sikeresen felhívta a figyelmet a filmünkre.

Ha nem a Saul fiáról van szó, ami a díjak miatt különleges eset, hogyan tudjátok legyűrni a nézők magyar filmekkel szembeni ellenszenvét?

Szerintem nem a magyar filmmel, hanem a művészfilmekkel szemben van ellenszenv sokakban. De ezt már megszoktuk, és ha például az Idát, a Lorét, vagy a Kosokat forgalmazzuk, tudjuk, hogy körülbelül háromezer és hatezer közötti nézőre számíthatunk – de nem azért, mert a lengyel, a német vagy az izlandi filmmel szemben ellenszenv élne az emberekben. Ha magyar a film, az a forgalmazásban plusz lehetőséget jelent, mert a sajtó kiemelten foglalkozik vele.

Hogyan néz ki a filmforgalmazó élete: egész évben filmfesztiválokra jár, és mérlegeli, mit kéne bevásárolni a magyar piacra?

Sok fesztiválra hívnak, ez igaz, de a legtöbb filmet még forgatókönyv formában vesszük meg. Tehát nem kell ott lenni a fesztiválon, de figyelni kell, milyen könyvek készülnek. Ilyenkor bekérjük a forgatókönyvet, elolvassuk, és elkezdünk alkudozni. Utánanézünk, mi a forgalmazási stratégia, melyik fesztiválra akarják küldeni, vagy az amerikai forgalmazó felteszi-e a netre a tervezett magyar premier előtt, mert akkor értelemszerűen kevesebbet fog érni, hiszen utána illegálisan is rögtön elérhető lesz.

Nem lutri a forgatókönyv alapján filmet vásárolni?

De. De ha nem veszem meg, akkor megvásárolja más. A Saul fiát is úgy szereztük meg, hogy nem láttunk belőle semmit. Ha van egy neves alkotó, egy jó stáb és egy jó sztori, azt meg kell venni a forgatókönyv alapján. A tavalyi filmjeink közül az Ifjúságot, a Cowboyokat, a Macbethet és a Legújabb testamentumot is így vettük meg. Ez a kampány szempontjából is fontos, mert így mindegyikre tudtunk interjúkat szervezni Cannes-ban, és egy Michael Fassbender-, Marion Cotillard- vagy Michael Caine-interjú mindig jó megjelenést jelent a médiában.

A tavaly rendezett forgalmazási konferencián azt mondtad, az a baj a magyarországi filmforgalmazással, hogy senki nem tekint rá egységes rendszerként. Mi lenne a megoldás?

A megoldáshoz politikai akaratra van szükség. Néha vannak ad hoc jellegű kampányfilmek, amik arra buzdítanak, hogy nézzél magyar filmet, de nincs átfogó stratégia. A legfőbb gond az, hogy nagyon sok gyerek úgy nő fel, hogy nem járt moziban, vagy ha igen, nem látott olyan filmet, amit mi, artfilmforgalmazók szeretünk értékes filmeknek hívni. Ma Magyarországon a nézők nyolcvanöt százalékban hollywoodi filmekre váltanak jegyet, magyar filmre három-négy, európai filmre pedig tíz százalékban, de ebbe beleszámolunk olyan francia filmeket, mint az Elrabolva 3, és olyan angolokat, mint a James Bond-filmek. Ha azt akarjuk, hogy az európai és a magyar filmek nézettsége nőjön, ahhoz olyan oktatási projektek kellenének, amelyek megtanítják az embereket, hogyan kell filmet nézni, és megmutatják, milyen alternatívái vannak a hollywoodi filmeknek. A forgalmazók jelenleg kénytelenek lemondani az ország hetven százalékáról, mert sok településen vagy a közelében egyszerűen nincs mozi. Ki kellene építeni egy alternatív vetítési hálózatot, amelyben meg lehetne nézni a filmeket ezeken a településeken is együtt, és utána beszélgetni egy kicsit róluk. A művelődésiház-hálózat tökéletes lenne erre a célra, csak fel kellene tölteni filmekkel és emberekkel, akik megszervezik a vetítéseket.

Ha állami szintű kezdeményezésre vártok, félő, hogy ebből nem lesz semmi.

Most több forgalmazóval együtt a Nemzeti Művelődési Intézettel tárgyalunk arról, hogy adnánk nekik filmeket felhasználásra. Úgy tűnik, ebből lesz valami. Jó kezdeményezés volt az is, hogy a Saul fiához készült egy kis füzet, amit mind a tizenháromezer diák megkap, akik megnézik a filmet az Uránia mozi és az EMMI közös programja keretében. Fontos lenne támpontot adni a nézőknek azokhoz a filmekhez, amelyek kívül esnek a hollywoodi sablonokon, hogy fel tudják dolgozni, és el tudjanak kezdeni róla egy beszélgetést. Miért ne lehetne ilyen füzetet csinálni az Idához vagy, mondjuk, A lovasíjászhoz is?

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben