×

Egy zuglói Ophélia esete
Friss kötetesek estje - Nagy Márta Júlia: Ophélia a kádban
Nagypál István
2014 // 04. 15

Nagy Márta Júlia kötet­bemutató estje szoká­sosnak mond­ható csúszással indult, bevezető, felkon­ferálás nélkül; egysze­rűen csak vers­felolva­sással. Aztán Orcsik Roland, az Ophélia a kádban című kötet egyik szer­kesz­tője fag­gatja a szerzőt (Sopotnik Zoltán az est végére esik csak be, egy másik estről jövet). Ki az az Ophélia? Mi a fon­tosabb, Ophélia vagy a kád?
Nagy Márta Júlia kötetbemutató estje szokásosnak mondható csúszással indult, bevezető, felkonferálás nélkül; egyszerűen csak versfelolvasással. Aztán Orcsik Roland, az Ophélia a kádban című kötet egyik szerkesztője faggatja a szerzőt (Sopotnik Zoltán az est végére esik csak be, egy másik estről jövet). Ki az az Ophélia? Mi a fontosabb, Ophélia vagy a kád? A szerző könnyedén válaszolja, hogy Ophélia, de fenntartásokkal: sokkal később alakult ki ez a figura nála, ellenben a víz-tematika már a kezdetekkor meg-megjelent.

A beszélgetés során szép lassan kiderült, hogy ez az Ophélia korántsem azonos a Shakespeare-i alakkal, hanem egy olyan árnyalak, amely egy jól működő alteregóvá érlelte magát. A szerző ezzel a segélykérő alakkal jelzi, hogy a lírai én „kimarad” a saját életéből. Ez a segélykérés és a nő alakja számos képzőművészt megihletett már, köztük egyik leghíresebb az angol preraffaelita Millais festménye, de nevét Rimbaud és Georg Heym egy-egy verse is viseli címében. A szerző kendőzetlenül vizihullaként írja le a megtalált testet, amely tragikusabb, marcangolóbb, gyilkosabb szó, mégis meglapul benne a finom fekete humor.

Orcsik azon kérdésére, hogy Ophélia áldozat-e, a szerző azt válaszolja, hogy nem; szerinte egy bátor nő volt. Nagy Márta Júlia is ugyanilyen bátor, amikor ezt a kötetcímet választja, amely egyszerre tragikus és ironikus. Akár a legtöbb öngyilkos utolsó emlékezetes látványa a halál pillanatában, bár az öngyilkosság  kérdése  egyáltalán nem merült fel a szerkesztő részéről az est folyamán. , mindeközben nem felejtette el feltenni az általa is „közhelyesnek” vélt kérdéseket (pszichológia, írás mint terápia). A szerzőből mégis kibukott, hogy ha megbántották, akkor elment a szokásos bejáratott kis helyeire és „leitta magát”, majd megírta, de állítása szerint ezek messze nem voltak versek.

Amikor felvetődik az a kérdés, hogy hány év anyagát tartalmazza a kötet, akkor a szerző hosszan, kisebb bevezetővel együtt válaszol. Annak idején gyerekként kezdett el írni, de akkor még prózát („mert azt jobban el lehet adni” – mondta már gyerekként). Verseit nem tudták behatárolni, így prózának tekintették őket. Tudatosan csak huszonhat évesen kezdett el írni, 2008-ban. Így a kötetben főleg 2008 és 2012 között íródott művek találhatóak, elvétve egy-kettőt a közelmúltból is.

Ennek kapcsán kérdezett rá Orcsik, mennyire volt tudatos, hogy ezek fragmentált versnyelven szólaljanak meg. A szerző erre egy kifejezetten kidolgozott, érdekes választ adott, mely szerinti elbeszélői versmodora leginkább a mesék és mítoszok világához vezethető vissza, amellyel az egyetemi évei alatt foglalkozott leginkább. Beszélt népballadákról, egy cséplőgépbe esett lány gyilkosságáról, Mátyás király legendájához fűződő mesékről, egy francia kisasszonyról, de talán a legfontosabbról: az orosz Baba Yagáról (aki a Vasorrú Bába).

Mindezeket pedig a halállal való találkozás fűzi össze. Az orosz Vladimir Propp az orosz népmese morfológiájának kutatója írta azt, hogy egy fiatalember első tapasztalata a halállal való első találkozás.

Talál pont ezért és ekkor érkeztünk el Zuglóhoz a beszélgetésben. A szerző ugyan csak három hónapig lakott Zuglóban, munkája még odaköti, és ha teheti, bevált helyeire még mindig elzarándokol, ahol egyedül tud dolgozni. Tette ezt akkor is, amikor a születő könyv korrektúrázását végezte, hisz ott született a legtöbb vers is, ami bekerült a kötetbe. Ez a kertvárosi miliő (kert-toposz és a Biblia) a perifériára szorult lét megtestesülése.

Csupán az est vége felé esett szó arról, hogy a szerző – elmondása szerint amatőr – fotós, aki vagy analóg gépével, vagy telefonjával készít képeket, amelyeket később, otthoni utómunkák során „javít” fel. A borítóképet ellenben Bach Mátéval szerette volna készíteni, Zuglóban, de egy véletlen baki miatt nem sikerült: a fotózás közben bolgár kertészeknek nézték őket. Így a borítóra Bach Máté Fénypecázás című fotósorozatának az a képe került, amely leginkább illeszkedik a kötet kompozíciójához.

Legvégül Orcsik Roland arra kérte Nagy Márta Júliát, hogy válasszon ki egy verset, amelyet a hallgató közönségnek ajánl, és amit a kötet megvásárlása után, otthon feltétlenül olvassunk el. Ez a vers pedig a beszédes című Zuglói ballada lett.

Nagypál István








A bemutató est helyszíne: Budapest, Roham bár

Időpontja: 2014. április 14. 20 óra

Nagy Márta Júlia: Ophélia a kádban, 2014, JAK—Prae.hu

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben