• Szabadúszás háton, mellben, pillangóban – Interjú Döbrösi Laura színművésszel

    2021.10.10 — Szerző: Werner Nikolett

    Döbrösi Laura egyike azon művészeknek, akik csak hírből ismerik a nyolcórás beosztást. Nem azért, mert derogál neki a munka, sőt többet dolgozik, mint mások. Ez a szabadúszás ára, amit a szakma kompenzál – de hogy mivel jár az ilyen létforma, arról a közel két évtizede pályán lévő színművész mesélt.

  • Döbrösi Laura  Fotó: Nekopix
    Döbrösi Laura
    Fotó: Nekopix

    Felhívtál, hogy késni fogsz, nézzem el, ez rohanós nap. A hangod fáradt volt, de ahogy megérkeztél, ennek nyomát sem érzékeltem. Átlagos nap?

    Mostanában igen. Ezen a nyáron ledolgoztunk három évet: bepótoltuk a tavalyi elmaradásokat, csináltuk az aktuális munkákat, és félelmünkben (mondván, mi lesz, ha minden újra leáll?) előre is dolgoztunk. Filmben, színházban most egyformán kapkodás volt. Ráadásul idén belefutottam a szabadúszók rémálmába: mire kiderült, hogy az egyik helyen várnak felújítani egy régi előadást, már elvállaltam egy új próbafolyamatot az őszre. Ebben a működési formában – sok szabadúszó színésszel végre összehozva – egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egyik napról a másikra felforgassak egy megbeszélt projektet. Tehát most egyszerre leszek két helyen. Tanulható képesség, de hosszú távon nem sok jó származik belőle. És a legrosszabb, hogy ilyenkor a produkcióknak okozok bonyodalmat, vagyis más embereknek alkalmazkodniuk kell az én bonyodalmamhoz – ettől borsódzik a hátam.

    Egyre több színésznek... Ez tendencia. Csak elképzelésünk van arról, milyen logisztikai munka folyik a háttérben az intézmények részéről, ahol egy előadásban négy-öt szabadúszó dolgozik.

    Magunknak kell megszabnunk a határainkat – ebben segít a priorizálás és a színészegyeztető. Ha létezik foglalkozás a világon, ami előtt kivétel nélkül emelhetjük a kalapunkat, akkor ez az. Feladatuk az időpontegyeztetés, a színészek elfoglaltságlabirintusainak kibogozása és összehangolása. Mi csak elővesszük a naptárat, és elküldjük, mikor jó és mikor nem, utána ezzel tudnak dolgozni. A PopUp Produkciónál volt rá példa, hogy négyen négy különböző helyre jártunk forgatni a társulatból, és ehhez kellett igazítani a próbákat. De a priorizálásban segítséget jelentenek a szerződések. A szabadúszók ideiglenes megállapodásokkal működnek. Legyen szó filmes szerepről, színháziról vagy az egyre többünket foglalkoztató influenszeri feladatokról, a papíron ott áll feketén-fehéren, hogy hol milyen kötelezettségeink vannak, azok meddig szólnak, és mit írnak felül, így amikor végletekig bonyolódik az egyeztetés, a színész erre támaszkodhat. Ez egyike az abszolút korlátoknak. Mellette másik erős védőbástya, amolyan varázsszó a főpróbahét. Amikor premier előtt feszített tempóban kizárólagosan az adott előadásra koncentrálunk, akkor nem etikus, ha más munkaadó kiszakít ebből a folyamatból. Ugyanakkor mivel a szakmában ezzel mindenki tisztában van, ettől a vészhelyzettől nem – vagy csak nagyon ritkán – kell tartanunk.

    Döbrösi Laura  Fotó: Várfi István
    Döbrösi Laura
    Fotó: Várfi István

    Mi alapján priorizálsz?

    Minden projektnek megvan a maga sérthetetlensége. A filmes szerepeknél például fontos a honorárium: ott akár egyetlen munkanappal kiemelkedő pénzt lehet keresni, egy előadás díjának három-négyszeresét. Ezt a színházak is jól tudják, ezért általában tiszteletben tartják, ha egy színészüknek forgatási lehetősége adódik, és „kiengedik”, hiszen nem akarják anyagilag megrövidíteni.

    A már kitűzött előadások azonban mindig prioritást élveznek: amikor elkészült a végleges program, és kiment a közönség elé, szinte lehetetlen, hogy egy művész a forgatás miatt felrúgja a műsort.

    Mindenki az alkalmazkodóképességre és a kiszámíthatóságra törekszik – néhány év alatt a szabadúszó szépen beleszokik ebbe az ambivalens, feszes, de közben instabil létbe. Ennek ellenére olykor nagy bonyodalmakkal találkozunk, és ameddig azon gondolkodunk, hogyan oldjuk meg, nem felejthetjük el az emberi oldalt sem: valahol megborul a nap, ezért kések, ami mindenkinek kellemetlen. Kínos napi tízszer visszahívni a színészegyeztetőt, mert megint nem vettem észre valami ütközést. Fontos a bocsánatkérés és a hála, ha az emberek megértik, hogy néha át kell szerveznem egy megbeszélt időpontot. Viszont amikor valaki két rohanás közt elmulasztja ezeket a gesztusokat, könnyen megbélyegzik: „Tessék, egy újabb hisztérika, aki nem foglalkozik másokkal.” Vagy: „Itt van ez a színész, azt hiszi, minden körülötte forog.” Ezek nehéz kommunikációs helyzetek, mert nem könnyű feszülten minden irányba diplomatikusnak maradni. Mégis rendkívül fontos, hogy tudjuk: nem élhetünk vissza mások jóindulatával, sem pedig idejével. Még a legjobb barátainkéval sem!

    Négy éve az Aranyélet című sorozatban játszott karakteredért kopaszra borotváltad a fejed. Sokan azt hitték, paróka, ahogy más produkciókban szokás, de te megtetted, amit csak kevesen mernek. Mit jelentett számodra az első merész vállalkozásod?

    Nem állítom, hogy nem voltak hátrányai. Utána két évig hiába jártam castingokra, nem kaptam szerepet, helyette olyan előadásokban játszottam, ahol nem jelentett gondot, hogy rövid a hajam. A Tündér Lalában fejdíszt viseltem, az Időfutárban és a modern Rómeó és Júliában pedig jól jött a vagány frizura. Ezeken kívül egy honkongi filmben kaptam akkor egy pár napos szerepet, ott egy punktaréjt ragasztottak a kopasz fejemre. A személyiségemnek mindenesetre jót tett: megtanultam konty meg lokni nélkül is nőnek érezni magam. Olyan volt, mintha ledobtam volna egy nagy maszkot: a „szép hajú színésznő” helyett ott álltam „csupaszon”. A külvilág másképp lát, mint ahogy mi saját magunkat, és szerintem ezzel sikerült közelebb hozni egymáshoz ezt a két nézőpontot. Sokat tanultam ebben az időszakban. Aztán megnőtt a hajam, és azóta megint kapok filmszerepeket.

    Döbrösi Laura a Lollipop Factory fotózásán  Kép forrása: Lollipop Factory
    Döbrösi Laura a Lollipop Factory fotózásán
    Kép forrása: Lollipop Factory

    Sok castingra hívnak?

    Hívnak, nem panaszkodhatom. Szerencsém van, amiért a filmesek tudják, hogy vagyok, ráérek, és szívből szeretek dolgozni. Mondhatnánk, hogy persze így könnyű, hogy mindig hívnak, de éppen elég ideje vagyok a pályán, és éppen eleget tettem azért, hogy ennyien ismerjenek. Cserébe viszonylag kevés szerepből válogathatok.

    Felismerem és elismerem a fizikai határaimat, hogy alacsony, vékony, törékeny külsejű nő vagyok.

    Most még szép, fiatal lányokat játszom, majd néhány évtized múlva megkapom az öregnéni-szerepet. Nem tudom, fognak-e valaha más karaktert rám osztani a két korosztály között, például édesanyát vagy gonosz mostohát. Azért viszont hálás vagyok, hogy eddig sokféle műfajban kipróbálhattam magamat.

    Sosem motoszkált benned a társulati elköteleződés?

    Soha életemben nem volt főállású bejelentett munkahelyem. A színészbéreket nem tudom pontosan, de látom és hallom, hogy nincsenek könnyű helyzetben a társulati tagok. Persze nem kizárólag ez tart vissza a lehorgonyzástól – nekem a szabadúszás való. Így szeretem az életem, ami néha hektikus, máskor viszont hosszan békés. Mindig nyílnak benne új ajtók, és addig ismeretlen feladatokban is kipróbálhatom magam. Sosem csináltam csak egyféle dolgot. Az Aranyélet forgatásai alatt az ELTE-re jártam, és amint koncentráltan foglalkozhattam a témámmal – az első karanténban –, megírtam a szakdolgozatomat a műanyagok környezetszennyező hatásáról. Mellette aktív szervezője vagyok a Zengető közösségnek, akikkel nyaranta fesztivált szervezünk, és idén ősztől a Konnektor Inkubátorházban lett egy bázisunk, ott lesznek az évközi programjaink. Minderre azért jut energiám, mert én szervezem a teendőimet, és nem egy intézmény rendelkezik az időm felett.

    Miért volt szükség a diplomára?

    Nem volt rá szükség, de ott volt félbehagyva három éve, hát befejeztem. Persze azt sem állítom, hogy a járványhelyzet okozta leállás nem ijesztett meg. A végén hozzá kellett nyúlnom a megtakarításomhoz, és hálás lehetek, hogy nekem egyáltalán van olyan. El is kezdtem tanulni egy teljesen új dolgot idén, amiből remélem, tavaszra már lesz egy kis vállalkozás. Ez inkább szerelemből indult, de

    nem titkolt célom, hogy kevésbé legyek kiszolgáltatva az előadóművészi pályának.

    Elképzelhető, hogy egyszer elfáradok, és szívesen váltanék egy nyugodtabb életre – ez az új projekt egy első lépés ebbe az irányba. Talán kevesen tudják, de a színpadon játszó színész adrenalinszintje megegyezik egy frontvonalban álló katonáéval, és valójában nem könnyű estéről estére ezen a hőfokon égni.

    Döbrösi Laura az „Egykutya” című előadásban
    Döbrösi Laura az „Egykutya” című előadásban

    Hol teszel mégis erre kísérletet legközelebb?

    Jelenleg futó kedvencem az Egykutya című előadásunk a Popup Produkcióval, de hamarosan újra játsszuk az Így viszik át című, imádott darabunkat is. Mellette az Everybody című előadás a legújabb munkám, a Turbina Kulturális Központban lesz a bemutatója november 17-én az Artificial Moon nevű társulattal. Nagyon érdekes koncepcióra épül: többen játsszuk ugyanazokat a szerepeket, és a közönség előtt sorsoljuk ki, hogy aznap éppen ki melyiket – vagyis itt nem csak egy szerepet kell megtanulnunk, ráadásul mindegyiket angolul. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy közben több helyen próbálok egyszerre. Nemrég az is előfordult, hogy egy nap négy különböző szöveggel dolgoztam – azt hittem, kiég az agyam. De nem akarok panaszkodni, hiszen mindegyik szerepemet imádom, és tűkön ülök, hogy végre játszhassam őket!

    bb


  • További cikkek