„És a végén szétrobban a ház” – Dalról dalra az Ivan & the Parazol Budai Pop című lemezén

Ezt a dalt kis híján kikukáztuk, mert a feleségemnek nem tetszett, ezért majdnem meg sem mutattam Ivánnak.

Mátéval először egy cuki, pattogós dalt írtunk. Úgy volt, hogy majd csinálunk belőle valamit a többiekkel közösen, de aztán ez elmaradt. Egy balatonszárszói session alatt írtuk meg és vettük fel a Budai Pop ot, de ez ott se akart összeállni. Este a zenekar nagy része elment sörözni és a szövegen gondolkodni, mi pedig ottmaradtunk ketten Weil Andrissal, aki ennek a lemeznek a billentyűse és a producere is volt. Egyszer csak beállított egy Yamaha zongorahangot, amilyen a Pressernek is volt, és elkezdett perkusszívan játszani egy témát. Ebből a grúvból aztán meglett a szám: mindenki kitalálta, mit játsszon, és egy funkos-diszkós furcsaság kerekedett belőle, csordavokállal. A szövegét Máté írta a felnőtté válás nehézségeiről.

Harminc felé közeledve az ember számot vet, mi minden történt vele.

A dalszövegben azokat a csalódásokat írtam meg, amelyek minket értek. Nem azt mondom, hogy rossz helyen vagyunk, de van még bőven feljebb.

Tíz évvel ezelőtt sokkal naivabban gondolkoztunk az életről, azt hittük, még mindig az eredeti felállásban fogunk játszani, de rá kellett jönnünk, hogy újabb kihívások jönnek, és folyton más irányt vesz az élet. Azt szoktam mantrázni, hogy a rossz időszakokon azért kell keresztülmenni, hogy utána fel tudj építeni valami újat.

A basszusgitárosunk, Tarnai János sajnos nem tud már velünk koncertezni a betegsége miatt (ettől még tagja a zenekarnak), Beke István (Bex) billentyűstől pedig az évek óta húzódó zenei és egyéb nézetkülönbségek miatt megváltunk tavaly. Fontos klip is készült hozzá, amit Miki357 rendezett, és a Budai Pop identitását járja körül a számunkra fontos zenekarokra tett utalásokkal, a budapestiséggel és a magyar nyelvű szövegekkel.

Játék

Nagyon sokat dolgoztunk rajta, mert a verze-refrének nem akartak összeállni, viszont már a session előtt megvolt a szerkezete, Máté a szólót is összerakta. Bármennyire is mást akart játszani a lemezen, utasítottuk, hogy ezt szólózza, mert rohadt jó volt.

Ezen a lemezen megpróbáltam improvizatívabban játszani, és ezt leszámítva az összes szólót rögtönöztem. A Játék is impró volt eredetileg, azt reprodukáltam Iván kérésére. Volt egy csokor, amit mutattunk a felvételi session előtt a többieknek, és ez is szerepelt köztük angol nyelvű ötletként, de nem írtak rá semmit. Aztán Iván egyszer mutatott rá egy magyar szöveget, ami nagyon megtetszett, és rögtön meg is találtuk rá azt a grúvot, ami végigvonul a számon. Ez a dalstruktúra korábban nem volt jellemző ránk, mert a refrénnél nem csúcsosodik ki a szerzemény, nem pakolunk bele extra energiát, hanem visszahúzzuk a dinamikát. Párhuzamként a Khruangbin pszichedelikus zenekar neve merült fel – a zenészkollégáknak és Siminek is ez az egyik kedvence az albumról. Ügyesen feldobolta, nincs is változás a BPM-ben.

Tartja a mérőt az öreg, mint a cövek. A klip pedig a külsőségek levetkőzéséről szól, amit Szőke Barna, a Qualitons gitárosa rendezett.

Ha változol

Ez egy Illés-dal. Az elmúlt két évben sok változás történt az életünkben, pregnáns döntéseket kellett hoznunk a zenekar felállásával és a párkapcsolatainkkal kapcsolatban. Kicsit erről szól a Ha változol, és azt a kérdést teszi föl, hogy jobb lesz-e attól, hogy minden folyamatosan változik körülöttünk, amire a lemez azt a választ adja, hogy igen. A felfogása számomra a Nehéz az út című Illés-korongot idézi, de ez a párhuzam nem merült fel az íráskor.

Van, aki úgy szeret

Ebben a dalban elzarándokolunk a Doorshoz.

Sok kollégának ez a kedvence a Játék mellett. Talán mert van benne egy jó bemondás, amivel azonosulnak, a „van, aki úgy szeret, hogy nem túl hiteles”.

Olyan, mintha egyetlen ember ars poeticája lenne, de valójában többünké.

A szövegét ketten raktuk össze Mátéval. A megszólalása, a gitártémája nem jellemző ránk, emiatt Simivel sokáig rühelltük a számot, és próbáltuk elintézni, hogy ne kerüljön fel a lemezre, de aztán történtek olyan kiegészítések hangzásban, perkában és a pszichedelikus rockos középrészben, amitől megszerettük.

Akkor gyere

Egyszer találkoztunk Kiss Tibivel a Sziget-backstage-ben, és azt a tanácsot adta a szövegírásról, hogy a készterméket még fontos letisztázni. Meg is fogadtuk: ezt eredetileg egy szerelmes számnak írtam, aztán jött Iván a javítófilccel, és a szöveg elkezdett az ellenkezőjéről szólni.

A szeretlek helyett az utállak szót hoztuk be. A riff egy olyan dalból származik, ami még az előző lemezünkre, az Exotic Post Traumaticra született, de végül nem vettük fel. Szárszón szenvedtünk vele, angol szöveggel és más szerkezettel, de amikor behoztuk ezt az akkordot, rögtön összeállt.

Írás közben gyakran előfordul, hogy próbálsz egy ötlethez kitalálni egy gitártémát, és semmi se passzol, aztán akár évekkel később eszedbe jut valami, és egyszer csak összekattan az egész.

A refrénben van egy sidechain a cinen, amitől lesz egy erős lüktetése, a csordaéneklésben pedig van egy egyértelmű Loksi-utalás a „Miért?” résszel. Ezt egy az egyben átvettük A síneken című dalból, amit játszottunk is koncerteken Karácsony Jamesszel. Koncerteken is Simi válaszolt a kórusnak, hogy „miért?”, és ez megtetszett nekünk.

Mik ezek a hangok

Ezekben a dalokban énekelünk a zenekaron belüli problémáinkról is, ebben például a Bexszel való félreértéseinket próbáltuk kiönteni magunkból. De a szöveg nem csak rá vonatkozik. Külön-külön mindegyikünk érezte már azt a meg nem értettséget, akár egymás között, akár koncerten, amikor az ember egyszerűen nem tudja felfogni, mi a franc van. Mit keresek itt, és miért csinálom azt, amit?

Nagyon szép azt mondani, hogy sose adtuk fel, de a nehéz helyzetekben az ember mindig megkérdőjelezi, hogy most mi is van.

Erről szól a Mik ezek a hangok, és arról, hogy mit lehet erre válaszolni. A hangulatára, amikor bejön a riff, mindenki azt mondta, hogy ez olyan parazolos – ami jó, mert akkor talán van valami, ami parazolos. Weil ötlete volt a középrész, ő sok Pink Floyd-os, Yes-es, ELP-s C-részt hozott a számokba, és a Mik ezek a hangoké reflektál a Van, aki úgy szeretére.

A nevetéseket pedig Iván vette fel sunyiban.

Minden single mellé készítünk egy rövid werkfilmet, amiből kiderül, hogyan született az adott dal. Szándékosan kicsit trash, telefonos felvételeket csináltam, hogy megmutassuk, milyen is a stúdiózás. Nem valami fennkölt, komor dolog: csávók ülnek, sörözgetnek, írnak, gondolkodnak, bénáznak, aztán valami mégis megszületik.

Sötét

Ebben a dalban elindulunk az éjszakába, és egy másfajta világba csöppenünk. Ha az ember túl sok időt tölt az est sötétjében, az egy idő után kiszipolyozza és alkalmatlanná teszi arra, hogy helytálljon az élet más területein. Egy közös ismerősünkről és a mi kollektív sérelmeinkről szól.

Ezért ilyen energikus és kelti azt az érzést, mintha véres ököllel ütnéd a falat. Azon ötleteltünk, hogyan lehetne egy statikus riffet írni, ami végigkíséri a szerzeményt – erre épülnek fel a különböző layerek, és a végén szétrobban a ház.

Volt egy riffem, és elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan tehetnénk még nyakatekertebbé, és végül az lett a megoldás, hogy nem kell tekerni rajta, hanem tartsuk meg a maga egyszerűségében, és inkább lépjünk rá sorban minél több pedálra. A különböző hangszerek megjelenése folyamatosan építi a katarzis felé, és izgalmas kihívás volt az is, hogy milyen eszközökkel fokozhatjuk gitáron vagy az énekben az intenzitást.

Ennél a lemeznél figyeltünk rá, hogy aminek nyersnek kell lennie, az tényleg nyers legyen, amit viszont lehet bonyolítani, azt bonyolítsuk, mint például a Milyen kár szintisoundját, amit úgy kellett kikeverni. A Sötét maradt egyszerű, de szerintem nagyon menő, ahogy sok layeren végigvonul a suttogás, a szöveg pedig sercegéssel lett felénekelve. Koncerten is úgy játsszuk, hogy én énekelek, Weil meg suttog.

Tartozom még

A Budai Popon nyitottunk a funk- és a táncolósabb, grúvközpontú zenék felé, ezért ez egy poposabb anyag lett. A Tartozom még gitártémája is a hetvenes évek végi, nyolcvanas évek eleji Studio 54-et idézi. A szövege nem bonyolult, egy párkapcsolati válságot dolgoz fel.

Szerintem mindenki át tudja érezni, hogy jobb lett volna kimondani bizonyos dolgokat, de azok nem lettek kimondva, és ez már így marad.

Nagy kontraszt feszül a szöveg és a zene között, mert a zene olyan, mintha lemennél a dizsibe, és segget ráznál a dob-basszus lüktetésére, miközben a szöveg egy szakításról szól.

És lett végre egy dobszóló a lemezen.

Méghozzá úgy, hogy magától értetődően jön be, nincs odaerőszakolva, és koncerten is nagyon jól működik. Simi nagyon várta, hogy megrázhassa a Lauxot. Épp gitárerősítőt akartunk venni a Máténak, amikor kiderült, hogy eladó az LGT dobosának, Laux Józsefnek a régi szettje. Ez egy gyönyörű, ’76-os akril Ludwig Vistalite, ami a ’76-os Tabán-felvételen látható. Jó állapotban van, Laux csak a Mindig magasabbra albumon használta, mert utána kilépett az LGT-ből. Az olyan ikonikus hangszereket, mint Radics gitárja vagy Somló erősítője, nem érdemes turnéra vinni, de ez masszív, dupla dobszett, bírja a gyűrődést.

Fejezd be

Az alapját én írtam gitáron is, és átküldtem Máténak, aki szépen kijavította az akkordokat. Szerintem ez egy koncerten is nagyon jól működő, klasszikus lírikus szám, amin az ember el tud gondolkodni, de együtt is tudja énekelni másokkal. Sokat játszottuk már tavaly is, és a közönség rögtön énekelte. Jó érzés volt. Készült hozzá egy közösségi klip: többen küldtek videókat arról, ahogyan ők értelmezték a szöveget, ezeket vágtuk össze. Ezt szintén Miki357 rendezte.

Ezen a lemezen igyekeztünk levetkőzni a berögzült dalszerzési struktúrákat, ami először ennél a dalnál érhető tetten. Ez volt a második aNéha több, néha kevesebb után, ami elkészült, de a Néha több végül nem került fel rá. Már itt is másképp bántunk a struktúrával.

Még Bexszel vettük fel a számot, és kiküldtük Will Anspachnak, hogy keverje meg. Vele rögzítettük a Los Angeles-i EastWest Studióban azExotic Post Traumaticot, és volt olyan terv, hogy a Budai Popon is vele dolgozzunk. Spotifyon és YouTube-on a Will-féle verzió van fent a dalból, viszont a lemezre újra felvettük. A Fejezd be és a Néha kevesebb, néha több volt a teszt, de éreztük, hogy most más irányba indul a produkció, és bár Will is megcsinálta volna jól az anyagot, mi úgy éreztük, ideje visszatérnünk az alapokhoz, ezért minél egyszerűbb környezetben akartuk felvenni a dalokat. A járvány miatt amúgy sem tudtunk volna kiutazni Amerikába, és ő se jöhetett ide. Will iránymutatására az Exotic Post Traumaticnál volt szükségünk, az akkori ötleteink – hangszerelésben, szintis és gitáros megoldásokban – a Budai Popra értek be. Vicces, de Los Angelesben kellett belépnünk a Budai Pop utcájába. Végül Balatonszárszón, Simiék nyaralójában vettük fel az albumot tíz nap alatt.

Most először fordult elő, hogy nem mentünk le alkotótáborba, ahol megírjuk és kigyakoroljuk a számokat, hanem ahogy megszülettek, fel is vettük őket.

Milyen kár

Ez egy angol nyelvű ötlet volt, az első két lemez hangulatát idéző feel good rock and roll. Elkezdtük összerakni Szárszón, de borzasztó volt. A többiek azt hajtogatták, hogy ha a Tame Impala adná ki, imádnám, és álljunk bele, ennek a dalnak ilyen a hangzása. De nem ment sehogy sem. Nem stadionrock volt, hanem falunaprock, hozzánk nem illő szörnyűség.

Ezért is akartunk változtatni a szerzési módszereinken, mert ami máskor működött, az most nem feltétlenül.

Végül Sprinyó, a basszusgitárosunk mondta, hogy mollosítsunk rajta.

Ez egy szép példája a közös dalszerzésnek, mert ettől teljesen más irányt vett a szám, mi pedig ihletett állapotba kerültünk. Hirtelen mindenki magáénak érezte: kigurultak belőlünk a témák, és ott helyben a szöveg is megszületett. Egyértelmű volt, hogy ez a jó verzió, nem az előző.

A visszajelzések és a spotifyos hallgatottsága alapján ez lehet a Budai Pop egyik húzótétele, a Petőfi Rádió lejátszási toplistájára is felkerült. Van benne kraft. A hangzása nem volt ránk jellemző korábban, mégis koherens és energikus. Nagyon őszintén kiírtam magamból az érzést, amiről szól – nem is emlékszem, hogyan született a szöveg.

Előző este lementünk a partra beszélgetni és szöveget írni, amiből nem sült ki semmi használható, de egy sor beindította Ivánt: „csak álltál, és láttad, hogy…” Ennyi volt.

Ez egy semmi kis mondat, de sokszor az ilyenek ihletik meg az embert. Sokkal nehezebb csak ülni és nézelődni, hogy miről írnék: Bambi Presszó, fáj a szívem, nincs már idő, bulizni kéne… Ha valaki bedob valamit, amin elindulhatok, abból könnyebben megszületik egy szöveg. A Milyen kár is ilyen intuitívan jött, és utána olyan érzés hallgatni, mintha nem is mi csináltuk volna.