• A hiányzó rokon – Kritika Borbély Szilárd Kafka fia című esszéregényéről

    2022.02.01 — Szerző: Artzt Tímea

    Borbély Szilárd halála után megjelent regénye német fordításban 2017-ben került az irodalmi vérkeringésbe. A Jelenkor Kiadó életműsorozatának és Nagy Boglárka szerkesztőnek köszönhetően 2021 óta magyarul is olvasható a Kafka fia.

  • Borbély Szilárd  Kép forrása
    Borbély Szilárd
    Kép forrása

    A Kafka fia különleges cím, de vajon ki lehet a jelöltje? Franz Kafka nem létező fia, akivel Max Brod táplálta a Kafka-kultuszt? Vagy Hermann Kafka fia, maga Franz? Netán Borbély Szilárd (1963–2014), aki Franz Kafka szellemi rokona? Vajon kiterjeszthető-e ez a birtokos szerkezet az Ószövetség népére és az írástudók egészére? Az összetett utaláshálót felidéző cím egy művészregényé, amelyben az olvasó minimum két szerző életrajzának, lelki alkatának és alkotómunkájának a nyomait kutathatja.

    A Borbély számítógépén töredékesen fennmaradt esszéregény első olvasatra úgy hat, mintha a szerzőnek már nem lett volna ideje egésszé formálni a kötetet, amelyen 2002 és 2013 között dolgozott. Ha összevetjük a könyv végén közölt szinopszist (Borbély Szilárd: Kafka fia, esszéregény [tervezet]) magának a regénynek a szövegével, amelyet a szerző 2010-ben nyújtott be az NKA alkotói pályázatára, akkor azt látjuk, hogy a több mint harminc vállalási pont nagy része nem jelenik meg a kötetben. A Függelékből viszont az is kiderül, hogy Borbély 2002 és 2010 között vissza-visszatért a műhöz, és a gépén talált szövegfájl utolsó mentése 2013. december 9-i.

    Három év telt el a szinopszis leadását követően, és ennyi idő alatt igen sokat változhatott a koncepció.

    Borbély Szilárd  Kép forrása
    Borbély Szilárd
    Kép forrása

    A Kafka fia egy öntükröző, önfeltáró, alteregójátékokkal gazdagított regény, amely a „felejtésről szól tehát. Vagyis róla, a könyv szerzőjéről, aki nem azonos velem, vagyis az ikertestvéremről” (Az Olvasóhoz). Ez az idézet a regény egyik jellemző eljárását is megmutatja, mely szerint bármit is jelent ki az én-elbeszélő, rögtön elmozdítja, visszavonja, kiegészíti azt – játszik velünk. A Borbély-regény első fejezete (Az Olvasóhoz) éppen annyira félrevezető, mint az Esti Kornél utolsóként kreált Első fejezete, amely számos elmélet átgondolására ad módot – Esti és az elsődleges elbeszélő kapcsolatát illetően az ikertestvértől az alteregón át a képzelt barátig és a fiatalkor énjének ábrázolásáig sok minden szóba jöhet. Franz Kafka alakja hasonló keretet ad, mint amilyen Esti Kornél volt Kosztolányi számára.

    Kosztolányi és Krúdy kevéssé körvonalazott hasonmásokkal dolgozik, és Borbély elbeszélője is úgy rajzolja meg elsődleges alakmását (Franz Kafkát), hogy közben nem választja szét személyiségük és gondolkodásmódjuk azonosságait, illetve különbözőségeit. Sétáló alakokat követ, Franz és Hermann Kafkát, ezáltal nyomozás jellege lesz a szövegnek: „Kafkát látjuk, Franz Kafkát, amint halad át a Grober Ringen. A kockakövek raszterén rajzolódik ki az árnyéka […] Langaléta alakja imbolyog a szélben […] Olyan vékony, hogy csak a csontokat tudja a szemlélődő a kabát alá elképzelni” (Egy borús nap). Itt azonban nem áll meg az alakmásgyár: Borbély regényében nemcsak a Kafkák, de üldözőik is duplikálódnak. A főként impresszionista eszközökkel véghez vitt szellemidézés során feltűnik az apa, Hermann Kafka is, aki hazavárja fiát (A hivatalnok).

    Borbély Szilárd  Fotó: Bach Máté
    Borbély Szilárd
    Fotó: Bach Máté

    A Kafka-család férfitagjainak követésével apák és fiúk kapcsolatát gondolhatja végig az olvasó, amelyhez Franz Kafka önéletrajzi írásai és levelei alapján közelít a regény. Borbély értelmezésében se Franz, se Hermann nem tud megfelelni a másik elvárásainak, ezért jelenik meg kapcsolatukban a szeretet ellenére a megértés kudarca, a közeledés helyett a távolodás, illetve az ezekből fakadó szégyen és bűntudat. A folytonosságot, a családtörténethez való kapcsolódást a nagyapában találja meg Franz, azon belül is a köztük lévő hasonlóságok felismerésében.

    A cím bizonyos értelemben tehát hiányalakzat, hiszen Franz Kafka fia éppen az a hiányzó láncszem, amely miatt nemcsak a családregény szakad meg, hanem annak lehetősége is, hogy Hermann megtalálja unokájában a maga folytonosságát.

    Az elbeszélő által megrajzolt kapcsolati háló szerint az apa – a családnak jólétet biztosító sikeres üzletember – a fia fölé magasodik, míg a polgári értelemben életképtelen fiú egyetlen előnye a szellemi értékteremtés, a mélység, az írás tisztasága. Ez utóbbi különbségtétel erkölcsi tekintetben a fiú javára írható, ami akár fölénnyé is válhatna, de az elbeszélő lépésről lépésre emeli Franz mellé a kereskedő apa karakterét. Amikor a textilekkel és a szavakkal való kereskedés is élethivatássá nemesül, akkor Franz emelvényét lerombolják az apja szavai: „És mivel soha nem lehetsz azzá, akivé válnod kellene, ezért egész életed értelmetlen. Mindezért engem teszel felelőssé. Pedig rajtam élősködsz, az írásaid is rólam szólnak” (Drága Fiam).

    Franz Kafka Átváltozás című elbeszélésében a bogárrá változott fiún élősködött az egész család, Borbély viszont megfordítja a képletet: „Hermann a társadalom egy építőeleme volt, egy megbízható pillér. Ellentétben Franzcal, aki inkább az ív volt, amely a két pillért összeköti.” Franz tehát egyfajta kapocs, azonban ez az „ív” átmenetiséget is jelent, és mint ilyen, leginkább a kallódás, a sodródás tapasztalatával rokonítható: „Minden alak, akivel írás közben találkoztam mint írásaim szereplőjével, tévelygett abban a semmiben, amelyből megpróbáltam őket kivezetni. Kudarcot vallottam, mert senkinek sem tudtam kiutat mutatni, legkevésbé magamnak […] annyit toporogtam a hóban, hogy a magam mögött hagyott nyomok végül nem segítettek nekem sem” (Kafka negyvenedik születésnapja).

    Franz Kafka  Kép forrása
    Franz Kafka
    Kép forrása

    A szöveget át- meg átszövik a Franz Kafka megjelenéséhez és szellemi tisztaságához rendelt motívumok: hófehér csontjai, szárnyaló kabátja, a tüdejét elborító víz, a híd, amelyről gyakran letekint a mélybe. Az írás során Franz nemcsak jeleket hagy a fehér papíron, hanem fel is számolja azokat: „Számomra csupán akkor van értelme a szavaknak, ha megvédhetnek az élettől, ha történetekké tudom őket összefűzni […], amelyek eltüntetik az én saját nyomaimat, amelyek a szavak között utánam ott maradhatnának” (Kafka a rabbinál). Az írás tehát önfelszámolás, a személyesség eltüntetése, maga a felejtés, tapasztalataink felülírása, meghamisítása.

    Ezért is olyan érdekes, hogy Borbély esszéi között mítoszátiratokra bukkanhatunk. A szfinx rejtélye még egyszerűen megfejthető parafrázis, amelyben az elbeszélő kitölti az Oidipusz-mítosz üres helyeit. Lélektani realizmussal rekonstruálja, hogy mi történt a hármas úton, hogyan győzte le a Dagadtlábú önuralmát a hőség, a fáradtság, az éhség. Ezek a körülmények éppoly fontosak, mint Camus Közönyének gyilkosságjelenetében. Ám Borbély ezen túl is észreveszi a párhuzamokat: „Senki másnak nem volt ehhez hasonló orra. Talán ez az orr volt az oka annak is, hogy a férfi pökhendi megjegyzései olyan hirtelen és megmagyarázhatatlan dühöt, gyilkos indulatot váltottak ki a Dagadtlábúból, aki […] makacsul hallgatott.”

    A társadalmi pozícióról és apa-fiú rejtett kapcsolatáról is szól a kötet legrejtélyesebb szövege, a Nabukodonozor hallgatása.

    A babiloni király képtelen szembenézni a mulandósággal, így hát lemond szerelméről és birodalma kormányzásáról, mindenkitől elzárkózva él palotája belső udvarán. A példázat legizgatóbb kérdése, hogy mi mozdíthatja ki ebből az állapotból az állati szintre süllyedt, apatikus királyt, akiről egy félkegyelmű gondoskodik. A szolga a király törvénytelen fia. Nappal a királyhoz hasonlóan tétlenkedik, másolja annak viselkedését, de éjszaka elvégzi a teendőit. Az évek során hasonlóvá, sőt felcserélhetővé válnak. A király úgy tesz, mintha félkegyelmű lenne, a szolga pedig urát másolja. A némaságból való kiemelkedést mégis az hozza meg, amikor a négykézlábra ereszkedett uralkodó mellett a szolga lábra kap.

    Ennek a történetnek ikerdarabja már a Kafka-korpuszba vezet. Az Utazás Leitmeritzbe című fejezetben hasonmás-hivatalnokok követik K.-t, aki vonatra száll: „De ők a másodosztályon utaznak. Ez megnyugtatja. Hogy van köztük különbség, ha másban nem, legalább a fizetési osztályuk eltér egymástól.” A kiváltságok feladása veszélyeket hordoz, miként az elzárkózás és a némaság is, mert van az a pont, ahonnan nincs visszaút.

    bb

    A kötetben többnyire egyes szám harmadik személyű narrációval találkozunk. Olykor kiemelkedik egy egyes szám első személyű írói hang vagy egy általános mi, ami olyan hatást kelt, mintha az íróval együtt szemlélné az olvasó az ábrázolás tárgyát, azaz Kafkát, ami a hasonmásokra épülő karakterkezelés miatt akár az önszemlélés eszköze is lehet. A legtragikusabb sorok mégis a leveleket megelőző Hermann feljegyzéseiből bukkannak elő: „Az apa a fiú sírja. A fiú az apa élete. Az apa a fiú halála.” Ebben az (ál)szillogizmusban felcserélhetők a szereplők. A fiú éppúgy lehet az apa sírja és halála, mint az élete. Nincs egyensúlyi állapot, mintha létük egymás ellenében történne.

    Borbély Szilárd regénye tehát töredékességében is egy rendkívül tudatosan szerkesztett építmény. A sétálgató elbeszélő önkényessége látszólagos – a regény motívumhálója olyan mélyszerkezeti és felszíni mintázatokat mutat, amelyek mítoszokat és kultuszokat kötnek össze.

    Borbély Szilárd: Kafka fia

    Jelenkor, 2021

    Borbély Szilárd: Kafka fia

  • További cikkek