Élő-mozgó műtárgyak – Amit a BioArtról tudni érdemes

A BioArt egy olyan határterület, ahol a művészeti produktum bázisát élő organizmusok adják, és az alkotófolyamat során a természettudományok különféle ágazatai összeérnek a művészeti eljárásmódokkal, elengedhetetlen részként pedig a digitális technológiák is csatlakoznak a folyamathoz. A használhatóság tekintetében virágzó kapcsolat alakult ki a design területeivel is. A természetes alapanyagokkal tervezett bármilyen használati tárgy, ruha vagy éppen bútor szorosan kapcsolódik a jövőtervezés fogalmához, amelyben a túlélésünk érdekében mindinkább vissza kell találnunk a minél egyszerűbb és autentikusabb megoldásokhoz.

A BioArt sokkal inkább egy folyamatot jelöl, mint kézzelfogható műtárgyak készítését, mégis vizuálisan is izgalmas produktumai születnek.

„Ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami" – olvashatjuk Szerb Antal Utas és holdvilágának utolsó sorában. Ugyanez igaz a BioArtra is: amíg egy műalkotáshoz felhasznált biológiai sejt él, addig vele is állandóan történik, és történni is fog valami. Mivel egy állandóan változó és alakuló művészi szituációról beszélünk, a BioArt műfaja az alkotók számára lehetővé teszi a tudományos megközelítés szabadságát, amelynek keretében élő szövetekkel és szervezetekkel dolgozhatnak. Kísérleti jellege és instabil természete miatt azonban nagy rizikót rejt a gyűjthetősége, de azért erre is látunk példát.

A BioArt alkotások a speciális igényeknek megfelelően nem klasszikus műtermekben, hanem komplex laboratóriumokban készülnek, amelyek a legkülönfélébb speciális körülményeket biztosítják ahhoz, hogy az élő organizmusokból művészi szempontból is izgalmas anyagok jöhessenek létre. Ebben a kontextusban pedig ismét fontos szerepet kapnak a digitális eljárások, amik segítenek az egyes fázisok megörökítésében, vagy akár a művészi koncepciók részét is képezhetik.

De miért olyan izgalmas a BioArt mint művészeti műfaj? A legfőbb ok az, hogy a végeredmény soha sem kiszámítható. A projektek vagy művek a kíváncsiságfaktort mindvégig megtartják, és mivel az idő múlásával a fizikai megvalósulásuk változik, újra és újra – vagy folyamatosan – érdekesek maradnak. Tulajdonképpen a penicillin felfedezése is egy példa a bioművészetre: az 1920-as években Alexander Fleming orvostudományi laboratóriumában baktériumok segítségével tájképeket és pálcikafigurákat rajzolt. Miután hazatért a vakációjáról, azzal szembesült, hogy csírafestményeit egy különleges gomba, azaz a penicillin elpusztította. Így kezdődött kutatása, mellyel forradalmasította az orvostudományt. Ebben az esetben azonban esztétikai megközelítésből még csak amatőr BioArtról beszélhetünk.

A fotóművészet területén is számos kísérletezést jegyeznek a különféle analóg technikák vegyi és természetes anyagok ötvözéséből. Ám a természet és a művészet összefonódásának nagy volumenű művészi igényű megjelenései az 1960-as, 1970-es évektől jelentősek. Ebben az időszakban valósultak meg Robert Smithson és Christo (Hriszto Javasev) land art munkái, amelyek a természetből vagy a természetbe installált művekből álltak – vagyis a művészeti és természeti nézőpontok és eljárásmódok ötvöződtek. Bár ezek az alkotások fontos mérföldkövek, még nem éltek a szó szoros értelmében. A land art fogalomköréhez kapcsolódó művészek közül hazai vonatkozásban kiemelendő Agnes Denes életműve, aki például New York kellős közepén ültetett búzamezőt 1982-ben. Az aktualitásokhoz kapcsolódva pedig fontos megemlíteni, hogy még ebben az évben megismerhetjük legemblematikusabb munkáit a debreceni MODEM egyik idei kiállításán. Nemzetközi színtéren Tallinban a Grafikai Triennálé eseményén, valamint a Velencei Biennálén is találkozhatunk Agnes Denes műveivel.

A BioArt terepén úttörőnek nevezhetjük Joe Davis munkásságát, aki már nem klasszikus értelembe vett olaj-vászon műveket, hanem gének és baktériumok által modulált műtárgyakat hoz létre. Dan Boyd genetikussal együttműködve egy különleges baktériumba kódolták a germán élet és a föld női minőségét jelentő szimbólumát, a létrejött műnek pedig a Microvenus nevet adták. Ez lett az első olyan alkotás, amely a molekuláris biológia és a művészet eljárásait ötvözte. Mindez 1986-ban történt, azóta pedig ez az irányzat töretlenül foglalkoztat művészeket, tudósokat, művész-tudósokat. Az orvostudomány és a legkülönfélébb technológiák, amelyek a mindennapi élet egyre meghatározóbb részévé válnak, sorra nyújtják az impozáns lehetőségeket a kísérletezésre, továbbá teret adnak a fantáziálásra és a jövő feltérképezésére, ami pedig már a filozófia határterületét súrolja. Ugyanis az egyik legaktuálisabb kérdés napjainkban nemcsak az, hogy miként fog az ember összhangban élni a természettel, de az is, hogy a digitális világgal milyen viszonyba kerül. Melyik lesz az uralkodó? A mesterséges intelligencia hatalma alá vonja az emberiséget? Messzire vezetnek ezek az utópisztikus kérdések, amelyekre lehetséges válaszokat a művészek is keresnek. Ha pedig már szó esett közintézményi kiállításról, amit érdemes várni, fontos mellé tenni a Ludwig Múzeum idei programtervét is, amelyben kiemelt szerepet kapnak az említett témák.

Az elmúlt évtizedekben tehát a művészek a 20. század izmusai után újabb határterületekre eveztek, melyekből természettudományos és technológiai megközelítések játékos hangulatú, kritikai szempontokat is érvényesítő kihívásokat teremtettek. Az élő szervezetekkel való kísérletezés, a DNS-molekulákba való beavatkozás számos etikai kérdést felvet. A BioArt több, mint alkímia: új élet teremtése. A kortárs művészet nagyszerűsége pedig olyankor érhető tetten, amikor a létezésünket aktuálisan befolyásoló tényezőkkel (pl. környezeti katasztrófák, társadalmi jelenségek) rezdülve, azokra reflektálva és azokra rákérdezve teremt új, művészi kompozíciókba rendezett valóságokat, vizuális élményeket és gondolati mélységeket.

A kérdésfeltevések után pedig következzék egy olyan alkotó, aki válaszokat, utakat és lehetőségeket mutat a bioművészet keretében. Anna Dumitriu brit művész főként szobrok és installációk létrehozásával foglalkozik a digitális média és a természetes anyagok kapcsolatában. Nem idegen tőle a robotika vagy éppen a fertőző betegségek kutatása sem. Kiállításaival a világ vezető múzeumaiban lehet találkozni, és közgyűjteményekben is őrzik munkáit. Portfóliója játékos, lenyűgöző és szórakoztató, sokszor pedig elgondolkodtató. Fermenting Futures című alkotása idén márciusban a bécsi Künstlerhausban volt látható. Kifejezetten aktuális az élesztővel foglalkozó témája, ha az otthoni kenyérsütés reneszánszára gondolunk. A kiállítás az élesztő biotechnológiai jelentőségét vizsgálta látványos vizuális koncepcióban. A laboratóriumokban és műtermekben készült bioműtárgyak az emberiség és az élesztő több évezredes múltja és kölcsönhatása miatt is érdekesek: az élesztő ősidők óta az emberi élet szerves részét képezi, sőt egyes tudósok szerint az evolúció kialakulását is elősegítette, mivel az élesztőnek a cukrot alkohollá erjesztő képessége vezetett az első települések kialakulásához: az embereknek a földjük közelében kellett maradniuk, hogy sört termeljenek. Napjainkban az élesztő a szintetikus biológiai kutatások középpontjában áll az élelmiszergyártás, a sör- és borkészítés, a vakcinagyártás, a műanyaggyártás és a szénmegkötés témakörében is. Az Alex Mayjel (szintén brit kortárs képzőművész, aki a digitális technológia kulturális és társadalmi hatásaival foglalkozik) közös tárlat műtárgyai egy tematikus ívet öleltek fel, amelyben a klímaváltozás, a szén-dioxid-tárolás és a globális műanyagszennyezés is szóba került.

Végül pedig érdemes szót ejteni a bioművészeti tárgyak jövőjéről, vagyis hogy miként kezelhető műtárgyként egy élő organizmusokból álló mű. Hogyan lehet konzerválni, megőrizni, bemutatni? Ezekre a kérdésekre még biztosan nincs általános, kézzel fogható válasz, de érdeklődés és törekvés igen. A Wiener Art Collection, a szerbiai Wiener Städtische biztosítótársaság kortárs művészeti gyűjteménye 2011-ben azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a szerb kortárs művészet projektjeit. Kezdeményezései a bioetika, a digitális humán tudományok és a művészet kapcsolatba állításaival bontakoznak ki. 2022 elején gyűjteményük első BioArt művészévé választották Újházi Adriennt, akinek a BIOPHILLIA című trilógiáját megvették a gyűjtemény számára. Így ez a kollekció lett a régió első nyilvános művészeti gyűjteménye, ami bioművészettel foglalkozik. A szerzeményezett mű alapját a SCOBY növényi alapú fenntartható anyaggal való kísérletezés adja. A művész a bomlás és a fenntarthatóság folyamatait vizsgálja szerves és szervetlen tinták, szerves savak, pigmentek, cukrok és növényi fúziók használatával. Kísérleteiben azzal is foglalkozik, hogy a műterem-laboratóriumában termesztett SCOBY-t új anyagokká alakítsa, melyek alternatívákat nyújthatnak például a műanyagok használatára. A BIOPHILLIA sorozat darabjai növénykolóniák már nem élő részeiből épülnek fel, ezáltal a mű megőrizhető és fenntartható múzeumi környezetben is. A műtárgyak meghatározott hőmérsékletet, fényt és tárolási feltételeket igényelnek, de ez nem különbözik túlságosan a többi törékeny műalkotás megőrzésének feltételeitől.

A fenti példák alapján látható, hogy a BioArt egy olyan művészeti ágazat, amely képes lekövetni a 21. századi emberiség folyamatosan fejlődő és átalakuló életét, valamint gondolati és vizuális szinten is megragadni azt. Az alkotók törekednek arra, hogy a befogadókkal együtt tegyenek kísérleteket az élhető jövő absztrakt világának megformálására.

Köszönjük a gyűjteményi vásárlás részleteinek közreadását Alexandra Lazarnak és Újházi Andrienn-nek.