Több mint bosszú – Kritika Matt Reeves Batman című filmjéről

Gótikus látványorgia (Batman, Batman visszatér), önparódiába torkolló vásári mulatság (Mindörökké Batman, Batman és Robin), lélektani drámával kokettáló eposzok (A Sötét Lovag-trilógia), illetve erőkultuszt népszerűsítő epizódok (Batman Superman ellen, Az Igazság Ligája) után kiderül, van új a nap alatt. Bár a Cloverfield és A majmok bolygója: Háború rendezőjét bajosan hívhatjuk egyedi vízióval áldott lángelmének, saját Batman-feldolgozása kizárólag rá jellemző, összetéveszthetetlen stiláris megoldásokkal rendelkezik.

Mocskosak az utcák, Gotham Cityre örök éjszaka telepedik, narancsszínben ragyognak a bűnös metropolisz sikátorai, még a nappalt is nyugtalanító szürkeség borítja, miközben kibírhatatlan, nyers ökölcsapások záporoznak a bűnözők képébe – a Batman végképp rávezeti a sötét igazságosztót arra a terepre, melyen régóta járnia kellett volna. Reeves olvasatában ugyanis a Denevérember a noirok lepusztult miliőjével szembesül, Nolan pszichothriller-beütésű karakterológiája után a főszereplő zsigeri (leginkább a Frank Miller írta-rajzolta A Sötét Lovag visszatér-re emlékeztető) bestialitását érezzük. Kiábrándult belső monológjai a Taxisofőr címszereplőjének sirámaira rímelnek, a Gothamet uraló piti zsiványok, korrupt ügyészek a ’70-es évek amerikai traumadrámáinak pesszimizmusát visszhangozzák.

Jóval inkább olyan érzésünk támad, hogy egy kétszázmillióból gyártott Hetediket bámulunk, nem a következő, csillogóra glancolt Marvel-eposzt:

az új Batman nyomatékosan bűndráma, többször a puhafedeles bűnügyi sztorik juthatnak róla eszünkbe az újságosstandokon árult képregényfüzetek helyett.

Sőt, Reeves adaptációja újabb behozhatatlan előnyre tesz szert, itt ugyanis végképp nem marketingfogás Batmant a világ legjobb detektívjének titulálni. Hosszú percek jutnak bizonyítékgyűjtésre, nyomok vizsgálatára: az új szuperhősmozi hamisítatlan krimi, olyannyira, hogy a rejtvényeket küldő sorozatgyilkos, Rébusz után eredő Batman jó ideig – szó szerint – a sötétben tapogatózik. Legalább két órán át fény sem derül a tettes kilétére, nem látni az arcát, csuklyát, bőrkabátot húz, riasztó videoüzeneteket küldő démonikus alakként van jelen, leginkább miatta fordul már-már horrorba az új bőregérkaland. Szűk, zihálással, tompa üvöltésekkel felerősített plánok kísérik ténykedését, míg Batman depressziós, ritkán kommunikáló, introvertált (a Something in the Way révén Kurt Cobain-lenyomatként funkcionáló) rendfenntartó: bár Reeves végül jó és gonosz összecsapását mutatja be, sokáig két traumától sújtott, destruktív karakter gyötrő szimbiózisaként ábrázolja a főhős és Rébusz kapcsolatát.

Szintén a bűndrámai hagyományokhoz hűen a Batman füstös-piszkos nagyvárosában csak meggyötört, igát húzó kisemberek vagy hatalommal visszaélők, korrupcióban szügyig gázolók sorakoznak fel – Reeves sokkal inkább a Hosszú Halloween című Loeb–Sale-képregény eszmeiségét tartja példaértékűnek, míg a krimiszál főleg a Gotham gázlángfényben viktoriánus korból 21. századba ültetett cselekményszövésével rokon. Batman saját dühének, szülőgyilkosságból fakadó traumájának áldozata, Rébuszt a mellőzöttség terhe nyomasztja, Pingvin nagyzoló, de valójában piti bűnöző, Macskanő pedig vélhetően a kelet-európai származású, vagyonosok kitartottjává züllesztett barátnőjét keresve merül a káosz világába.

A Batman remek társadalompolitikai tükör. A népet hamis információkkal félrevezető elit ténykedése az álhírmédia megjelenése óta fájóan közeli, a korruptak ellen csőcselékként fellázadó, közösségi médiában hőbörgő, Rébusz által befolyásolt tömeg az internet toxikus zugaiból lehet ismerős. Végképp a pusztulás felé tart a minden eddiginél rosszabb Gotham City,

Batman pedig választás elé kényszerül: zabolátlan fenevadként csinál rendet (a sztoriban többnyire Bosszú gúnynéven fut), vagy reményszimbólumként tereli a lakosságot a világosság felé.

A Batman, utalva a Reeves jegyezte A majmok bolygója-részekre, egy ponton Mózesként definiálja a bajbajutottakon segítő, vörös víztömegből ártatlanokat kivezető, köpenyes szuperhőst, vagyis ha szól még valamiről az aktuális denevérkaland, az egyik centrális téma feltétlenül a dühöt leváltó, higgadt racionalitásra voksoló főhős vívódása. Míg Batman képes másokra gondolni és a nép javát szolgálni, Rébusz önző, saját haragjától fűtött pszichopata marad. A film ráadásul a maffiózók jellemábrázolására is gondot fordít, olyannyira, hogy nemcsak Carmine Falcone zsarnoksága csípi a szemünket, de rajta keresztül Reeves az apák bűneinek tematikáját is belopja a cselekménybe. Batman, Macskanő, sőt bizonyos szempontból Rébusz is családképétől fosztott (a Joker után másodszor kérdőjeleződik meg a korábban irgalmas szamaritánusként bemutatott Thomas Wayne imágója) vagy korrupt autoritások parancsolatai alatt szenvedő, de sorsuk ellen tenni igyekvő antihős.

Tematikai gazdagság ide, stíluslelemények oda, a Batman háromórás játékideje kissé indokolatlan. Noha a ’70-es évek katasztrófafilmjei előtt fejet hajtó zárlat miatt rászolgálna a tekintélyes hosszra, Reeves legalább háromszor tesz pontot a sztori végére, de szerencsére még időben hagyja legördülni a stáblistát – az utolsó pillanatokban a saját megváltószerepén tűnődő ködlovag monológja nagy reményekkel kecsegtet a folytatásokat illetően.

A film adatlapja a MAFAB-on