Attrakció!

A Csatahajó című film vérbeli attrakciós mozi, ami látványelemeivel percenként passzírozza nézőjét a székébe. A vászon minden négyzetcentijéről számítógépes effektektől megelevenedett vizuális úthengerek robbannak elő és dübörögnek keresztül rajtunk, mi pedig akkor járunk a legjobban, ha önként megadjuk magunkat az élvezetnek. Ez nem feltétlenül olyan könnyű feladat, mint elsőre tűnhet, hiszen a hasonló jellegű filmekhez sokan fenntartásokkal viszonyulnak, puszta látványcirkusznak ítélve azokat. Igazuk is van meg nem is.

A film története szerint a NASA földszerű bolygót fedez fel a távoli űrben, és jeleket küld, hogy felvegye a kapcsolatot az ottani civilizációval. A válasz nemsokára meg is érkezik, mégpedig földönkívüli űrhajók formájában – az idegenek meglátogatnak minket, szándékaik pedig nem kifejezetten békések. Csata alakul ki az emberek és az űrlények között, a helyszín pedig az óceán. A helyzet úgy alakul, hogy az emberiség seregét egy fiatal, tapasztalatlan és meglehetősen felelőtlen fiatalember, Alex Hopper (Taylor Kitsch) vezeti, akinek az ütközet közben kell felnőnie a világ megmentésének igencsak súlyos feladatához.

A film látványvilága pazar. A vásznat többnyire számítógépes technológiával megalkotott harci gépezetek uralják, emberkéz építette csatahajók és különböző lőfegyverek szegülnek szembe a földönkívüli technológiát képviselő űrhajókkal és háborús eszközökkel. Rakéták robbannak, és korábban sohasem látott idegen fegyverek pusztítanak, tengeri rombolók szelik a hullámokat, miközben ellenséges űrhajók aknákkal sorozzák őket, gépfegyverekből kicsapódó skulók kopognak űrlények harci páncélzatán, tűzgolyók festik vörösre az éjszakai óceánt, és egész hegyoldalakat tarolnak le robbanótöltetek. A képi világ tehát intenzív és ötletes, mindezt pedig hasonló igényességgel megalkotott hangaláfestés teszi igazán erőteljessé.

Igen ám, de hol a történet? – merülhet fel a kérdés, és nem is minden alap nélkül, hiszen a vizuális kovácsüllő valóban akkora súllyal zuhan a tudatunkra, hogy időnként meg is feledkezhetünk a sztori puszta létéről is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a film ne bírna korrektül kidolgozott forgatókönyvvel! Az elmesélt történetnek van eleje, közepe és vége, felvet célokat, azok elé problémákat gördít, amiket majd logikusan meg is old, mindezt pedig jól körülírható és érdemben fejlődő karakterek tolmácsolásában teszi, tisztán kitapintható értékrendek mentén. A látványelemekkel felturbózott csatajelenetek mind érthetően és motiváltan ékelődnek a sztoriba, a néző mindig tudatában van annak, mi és miért történik a vásznon.

Nehezen védhető (ám gyakran hallott) túlzás lenne tehát azt állítani, hogy az olyan látványfilmek, mint amilyen a Csatahajó is, egyáltalán nem bírnak igazi történettel. Közelebb lehet a valósághoz az a meglátás, mely szerint ez a történet üres és sekélyes, hiszen valóban súlytalanabbnak érezzük, mint példának okáért A keresztapa, A remény rabjai, A király beszéde, vagy a Harcosok klubja történeteit. Érdemes ugyanakkor óvatosan bánni a következtetésekkel – mindez valóban azt jelentené, hogy az attrakciós filmek kevésbé értékes alkotások?

Véleményem szerint abszolút nem. Érdemes szem előtt tartani, hogy egy látványelemet kitalálni és megvalósítani ugyanolyan kreatív alkotómunka, mint egy történetet megírni és filmre dolgozni. Egy jó attrakciós jelenet mögött ötletek egész sora húzódik meg, ügyes megalkotásukat pedig nem véletlenül jutalmazza az Akadémia ugyanúgy Oscar-díjjal, mint a jól sikerült forgatókönyveket. A néző természetesen magának dönti el, hogy számára a látvány vagy a történet a fontosabb, ugyanakkor fantasztikus élményektől megfosztjuk magunkat, ha alkalmatlan elvárásokkal ülünk le megnézni egy filmet. Aki a Csatahajóban filozófiai szálat és társadalmi mondanivalót keres, ugyanúgy csalódni fog, mint aki az Amerikai szépség című filmben a lehengerlő vizuális megoldásokat kutatja – a két alkotás más célokat tűzött ki maga elé, így természetes, hogy azokat más eszközökkel is igyekszik elérni.

Nem állítom, hogy a Csatahajó hibátlan alkotás. Helyenként feleslegesen szentel időt karakterábrázolásra (mint a főhős menyasszonya és a mellette feltűnő háborús sérült esetében); gyakran mereven ragaszkodik kevésbé érdekfeszítő témák kidolgozásához (a film hosszú perceket áldoz annak kifejtésére, hogy a vízkiszorítás elemzésével hogyan lehet helyettesíteni a radartechnikát); a csatajelenetek is hiteltelenek olykor (fémpáncélban mozgó, két és fél méter magas űrlényektől kiosztott tonnás pofonoktól sem lesz különösebb bajuk a főhősöknek); és sok a kifejtetlen gondolat (az űrlények néha csak ellenséges szándék láttán tüzelnek, máskor őrizetlen helikoptereket is szétrombolnak – miért?). Meggyőződésem szerint ezek a hibák ugyanakkor sokkal kevésbé lehetnek felelősek egy esetleges rossz filmélményért, mint az, ha valaki merev előítéletekkel vagy rossz elvárásokkal ül le megnézni a filmet. Uccu neki, merjünk szórakozni!

Csatahajó (Battleship)
Rendezte: Peter Berg
Színes, angolul beszélő, feliratos akciófilm, 2012.