Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

„Kis társulat a miénk, és a cimboraságnál jóval többről szól” – Interjú Mucsi Zoltánnal

2019.09.03 — Szerző: Jónás Ágnes

Idén 10 éves a Nézőművészeti Kft., amelynek tucatnál is több produkciója fut olyan népszerű helyszíneken, mint a Centrál Színház, a B32 vagy a Karinthy Színház, fő bázisuk pedig a Szkéné Színház, ahol szeptember 17-től valóságos nézőművészetis „maratonban” lehet része a közönségnek. A jubileum alkalmából a független színházi műhely egyik oszlopos tagjával, alapítójával, Mucsi Zoltánnal beszélgettünk.

Mucsi Zoltán
Fotó: Mészáros Csaba

A Nézőművészeti Kft. alapemberei és egyben alapítói közt rajtad kívül ott van még Katona László, Scherer Péter, Kovács Krisztián és Gyulay Eszter.

Igen, de gyakran hívunk vendégművészeket is, ha módunk van rá. Például Molnár Gusztávot, Thuróczy Szabolcsot, Simkó Katalint vagy Parti Nórát… Nálunk megaprodukciónak számít, ha három szereplőnél több színész van egy előadásban. Olyan, mintha filmes viszonylatban a Ben-Hurt forgatnánk.

Milyen tervek és álmok vezéreltek benneteket a független színházi műhely megalapításakor?

A Krétakör megszűnése után jött egy talajtalan időszak az életünkben, s arra gondoltunk, megpróbálunk a magunk urai lenni. Kíváncsiak voltunk, vajon tudunk-e önállóan olyasmit csinálni, ami érdekelheti a nézőket, ami érdeklődésre tart számot. Eltelt tíz év, és úgy tűnik, hogy sikerült ilyet csinálni. Az előadásaink nagy része sikerrel fut. Nem mellesleg fontos részét képezik a társulat életének a tantermi előadásaink is, amiket főként Scherer Péter rendez.

Csak, hogy tudd: Scherer Péter nemrégiben azt mondta nekem, hogy kifejezetten azért hozta létre – igen, ő, többedmagával – a Nézőművészeti Kft.-t, hogy beindíthassa a te karrieredet, s hozzásegítsen a hírnévhez.

Nyilván Pepe abban a korban van már, amikor cserbenhagyja az emlékezete, tehát erre a kijelentésére jobb, ha nem is reagálok.

Mire utal a Nézőművészeti Kft. elnevezés?

Amikor a Nézőművészeti Főiskola című előadást próbáltuk (Pepével és Katona Lászlóval), konstatáltuk, hogy csak Lacinak van színészi végzettsége, ezért Pepével kitaláltuk, hogy akkor mi csak amolyan nézőművészetisek leszünk. Ez a név aztán valahogy ráragadt a társulatra.

Mi jellemzi a munkamódszereteket? Főleg improvizáltok?

Ezt előadása válogatja. A Don Quijotéban természetesen adott a szöveg, sokkal kevesebb lehetőség van improvizálni, mint például A gondnokban vagy A fajok eredetében. Két-három hétig bedobáljuk a közösbe az ötleteinket, majd elkezdünk improvizálni, ezt követően már formát öltenek az egyes jelenetek, melyeket később még csiszolgatunk. A többi, nem saját fejlesztésű előadásra úgymond hagyományosan készülünk: olvasópróbával kezdünk, majd egy kis idegbajjal folytatjuk, aztán következik az elemző próba, a rendelkező próbák és így tovább…

Az első mérföldkő a Nézőművészeti Kft. életében az előbb már említett, Árkosi Árpád rendezte Nézőművészeti Főiskola című előadásotok volt.

Igen, több mint kétszázhetvenötször játszottuk már országszerte a 2003-as bemutató óta.

A fajok eredet ét pedig, amely Tasnádi István író és Dömötör Tamás rendező közreműködésével készült, 2010-ben mutattátok be a Sirályban . A z előadás a vergődő, feltörekvő embert jeleníti meg a maga kisszerűségében, a társulattól megszokott sajátos humorral. Milyen volt a fogadtatása?

Akkoriban nem úgy tűnt, hogy hosszú életű lesz. Rengeteg energia elment az ötletelésre, az improvizációkra, sürgetett bennünket az idő, és nem lettünk kész a bemutatóra. Az évek során aztán kialakult a darab végleges formája, és büszkék vagyunk, hogy idén január 9-én százötvenedik alkalommal játszottuk (Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs és jómagam) a Szkéné Színházban. Azóta már túl vagyunk a kétszázadik előadáson is.

Említetted előbb a Don Quijoté t. Hat-hétszáz oldalas kalandregény az alapja, óriási mennyiségű szövegfolyammal kell megbirkóznotok, még úgy is, hogy Rába Roland rendező több részt szelektálni kényszerült.

Ha az eredeti művet vittük volna színre, akkor durván 280 órás lenne az előadásunk. Egy Rába Roland szűrőjén átengedett Don Quijote született, azokból a részekből rakta össze a szövegkönyvet, amik a közös beszélgetések során mindenki számára izgalmasak, jó játéklehetőséget rejtők voltak. Felmerült, hogy csinálunk egy második részt is, de időhiány miatt ez egyelőre függőben maradt.

Don Quijote
Fotó: Mészáros Csaba

A szövegtanulás könnyen megy neked?

A korral jár, hogy egyre nehezebben tanulok szöveget, vagyis mondjuk inkább úgy, hogy nehezebben veszem rá magam. Hirtelen meg kell igazítanom a falon egy képet, fel kell hívnom valakit – mindig van valami, amivel próbálom elodázni a dolgot.

Elárulod, hogy mitől szerethető számodra a közös munka a nézőművészetis kollégákkal?

Olyanok alkotják ezt a kis csapatot, akik emberileg közel állnak hozzám. Szakmailag dolgosak, és jól lehet velük vitatkozni. Nálunk a struktúra nem annyira merev, mint egy kőszínházban. A költségvetésünkre igazán nem panaszkodhatunk, minden évben 200 előadás fölött játszunk, a nézettségünk kilencvennyolc százalékos.

Egy merevebb struktúra, konkrétan kőszínházi társulati lét lehetőségén nem szoktál gondolkodni?

Nem. Vannak és voltak kirándulásaim kőszínházakba – például játszottam a Madách Színházban is, októbertől a József Attila Színház A király beszéde előadásában tűnök fel –, de ha leszerződnék, akkor teljesen fel kellene adnom a Nézőművészetit, amit nagyon nem akarok. Egy hónapban húsz–huszonnyolc alkalommal játszom, ebbe már sok minden nem vagy csak komoly logisztikával fér bele.

Szellemi műhelyeteknek a Szkéné az egyik „törzshelye”. Könnyebb ilyen kis térben játszani, ahol azonnal érzékelhető a nézők reakciója?

Az esszencia mindenütt ugyanaz. Nagyon szeretem azt a fajta intimitást, közelséget, amit a Szkéné ad. Az elmúlt huszonöt évben nemigen játszottam nagyszínpadon (kivéve Debrecenben és Szolnokon), de feltételezem, hogy nem halnék meg „nagypályán” sem.

Úgy tudni, a Szkéné Színház minifesztivált szervez a jubileum alkalmából.

Igen, szeptember 17-től több napon át kizárólag nézőművészetis előadásokat láthat a közönség: A fajok eredetével kezdünk, másnap Don Quijote, a Nehéz következik, aztán A lány, aki hozott lélekből dolgozott, majd EztRád extrákkal, azaz meglepetésvendégekkel (ez a Színházak Éjszakája programsorozatnak is a része) és végül A halottember. Az előadásokat közönségtalálkozók követik, minden alkalommal a Kft. egyik tagjára fókuszálva: kicsit emlékezünk a magunk mögött hagyott évtizedre nézőkkel, barátokkal, kollégákkal.

EztRád
Fotó: Mészáros Csaba

Apropó barátok: az átlagemberek közt is megy a mindennapi gáncsoskodás, irigykedés, de talán a ti szakmátokban hatványozottabban van jelen az ilyesmi, hiszen a jegyeladás, a népszerűség a tét. Lehetséges a ti köreitekben őszinte barátságokat kialakítani?

Szerintem mindenütt lehetséges. A szolnoki Szigligeti Színházban töltött tizenöt év alatt nagyon sok emberrel dolgoztam, néhányan közülük igencsak közel kerültek a szívemhez, de aztán más-más helyekre sodort minket az élet, a folyamatos kapcsolattartás szinte lehetetlen lett, viszont ha nagy ritkán találkozunk, őszintén tudunk örülni egymásnak. A nézőművészetis kollégákkal megesik, hogy nem értünk mindenben egyet, vitáink is vannak, nem mindent látunk ugyanúgy, de szerintem fontos, hogy ne erőszakosan meggyőzni akarjuk egymást, hanem eljussunk egy olyan pontra, ahol egyikünknek sem fájó kompromisszumot kötni. Egy nehezebb próbaidőszak során jobban egymásnak feszülünk, tudjuk azonban, hogy emögött semmiféle rosszindulat nincs, és nem esik nehezünkre felülemelkedni a próbákon elhangzottakon. Kis társulat a miénk, és a cimboraságnál jóval többről szól.

A népszerűséggel hogy álltok? Téged például zavar, ha felismernek, vagy ha odaszaladnak hozzád egy szelfire?

Nem mondom, hogy mindig van kedvem fotózkodni, de tisztában vagyok azzal, hogy ez is a szakmám része. Örülök, ha valakinek tetszik, amit csinálok. Mindig azzal a reménnyel megyek neki az előadásoknak, hogy talán érdeklődésre tart majd számot és elgondolkodtat, megérinti a nézőket, és egy kicsit kibillenti őket a komfortzónájukból.


További cikkek