×

A valóság határán
Tennessee Williams: A kétszereplős darab
Gláser Diána
2012 // 03. 19

Kell-e a műnek a befe­jezés, el­vég­re az élet maga is nyitott, meg­vála­szolat­lan kérdé­sek hal­maza. Vala­hol Buda­pest rejtett zugá­ban, szoc­reál hangu­latú kultúr­ház szín­padán komoly filo­zófiai gondol­kodás­ra ne­velik a fiata­labb közön­séget Tennessee Williams „színház a szín­házban” világának külön­leges meg­terem­tésével.
Kell-e a műnek a befejezés, elvégre az élet maga is nyitott, megválaszolatlan kérdések halmaza. Valahol Budapest rejtett zugában, szocreál hangulatú kultúrház színpadán komoly filozófiai gondolkodásra nevelik a fiatalabb közönséget Tennessee Williams „színház a színházban” világának különleges megteremtésével.

Az immár ötödik éve működő KoMa (Kortárs Magyar) színtársulat alapvető szándéka az ifjúság művészetre, gondolkodásra ösztönzése. Ezt sugallja a két testvér elvont történetének interaktív színpadra vitele is. Még kezdetét sem veszi a tulajdonképpeni előadás, amikor szokatlanul teljes sötétségben kerülünk közösségbe a még meg nem jelenített fiatalok elhagyatottságával. Fokozatosan telik meg élettel a tér, betoppan Felice (Mohai Tamás), betolja a zongorát, megjelenik Clare (Lass Bea), majd rövid párbeszédük után megkezdődik a kettős játszma: előadják képzeletbeli nézőiknek A kétszereplős darabot.

Találóan határolja el a két világot a belső mű megrendezése körüli hercehurca: hova tolják a díszletet, hol vágják meg a darabot, illetve a későbbi kiszólások, többek között amikor Felice a darab vége felé elmagyarázza, hogy ő az ajtó mögött áll, de valójában a függöny mögül kukucskálva közvetíti majd gondolatait. De igazán különálló ez a két léttér? Hol húzódik a határ, hol van a kapcsolódási pont színház és valóság között? Ezt testesíti meg a kezdeti sötétség, a velünk mint nézőkkel alkotott interakció, és ezt a gondolatot közvetíti a színpadi dimenziók állandó kölcsönhatása. A díszlet nélküli, fekete függönyökkel elsötétített tér a magányos zongorával épp olyan élethelyzetre utal, mint a belső színjáték informatívabb előadása, A kétszereplős darab, amely két testvér családi tragédiáját, szüleik halálát, téves ítélkezések előli bujdosásukat, bezártságukat jeleníti meg. Fokozott félelmüket egy hajszál választja el az őrülettől, rettegnek az ajtónyitástól, a különféle hangoktól, kopogástól, de a bezártság szó puszta kimondásától is. Ezt a feszültséget feloldja időnként egy életkép, a visszaemlékezések fényjátékkal, zenélőgép mesebeli dallamával kísért szavakba öntése, a belső szín játékát is megsokszorozva ezáltal. De olykor a szabadulás gondolata is ilyen feloldó erő, a külvilág, a napraforgók, az elképzelt megoldások imitálása (például egy Grossmann nevezetű úr irodájában). A külső és belső színdarab kapcsolatát szilárdítja meg a zárójelenet: a csúcspont találóan a már-már vontatott sztorizgatásokat és túlzó szenvedéseket követően, amikor egymás ölében, kiszolgáltatottan, az élet befejezésének szándékával, sietve, még egyszer utoljára eldarálják a kétszereplős darabot. De a pisztoly nem sül el, kijátszva ezzel a csehovi elvárásokat.

A külső szereplőknek ez a lelki fordulata is szemléletesen kidolgozott, hiszen míg a belső játék tele van fénnyel, humoros mimikával, karakteres mozdulatokkal, addig a drámai csúcs maga az elhadarás: szövegrészeket ugranak át és jutnak el végül így a lány kérésére a bizonyos napraforgós részre, várva a szabadulást, az egymást felszabadító pisztolylövést. Ha korábban olykor el is lankadt a figyelem, mihelyt kilépünk a belső játékból, különleges tapasztalat részeseivé válhatunk: a két fiatal szenvedése valóban rokon az általuk eljátszott szereplők küzdelmeivel, a végső teljes sötétség azonban megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után.

A két világ párhuzama, „színház a színházban” kavalkádja mellett tehát szándékos, mégis természetesnek ható művészeti nevelés a műalkotás nyitottsága kérdésének felvetése. Erre utal az elsületlen fegyver, a külső színdarab szereplőinek ismeretlen félelme, illetve rövid szócsatájuk: kell-e a műnek befejezés, elvégre maga az élet is nyitott, lezáratlan. Elgondolkodtató, szokatlan érzés színpadi körülmények között efféle kérdés kimondása, mégsem tűnik didaktikusnak, mivel a „színház a színházban” elv elbírja az efféle instrukciókat, illetve a befejezésre eső drámai csúcspont alátámasztja az élet nyitottságának bizonyosságát az általunk megtapasztalt színpadi világ titokzatossága révén.

Tennessee Williams: A kétszereplős darab
Rendezte: Polgár Péter
KoMa Bázis, Budapest, 2012. március 3.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben