×

A szőke doktornő és a szabadság
Christian Petzold: Barbara
Szövényi-Lux Balázs
2012 // 10. 24

Legnagyobb erős­sége a rend­kívül hiteles és töké­letesen átél­hető atmosz­férája, mely szinte beszip­pantja a nézőt. Nem kell idősnek, kommu­nizmust átélő­nek lennünk ahhoz, hogy fel­fogjuk annak a világnak az ember­telen­ségét, a hideg­ségét: a képek és a hangok remek egy­sége tökéle­tesen tolmá­csolja azt.
Barbarával alapvetően nincsen semmi gond. Tapasztalt doktornő, megbízhatóan végzi a dolgát, ért a gyerekek nyelvén, ha kell határozott, máskor meg gyengéd. Talán a legnagyobb hibája, hogy túlzottan elegáns, a megszokottnál jóval szebb, valódi nő, így szinte lehetetlen észrevétlennek maradnia a kisebb városka szegényes lakói előtt. Pedig épp erre lenne a legnagyobb szüksége, ugyanis Kelet-Németországban vagyunk a nyolcvanas években, és az ifjú doktornő minden vágya, hogy Nyugatra szökhessen, ahol élete párja és az a bizonyos fényes jövő várja. Addig csak nagyon ritkán és titokban tudnak találkozni, és a férfi különféle tervekkel, küldeményekkel igyekszik segíteni a veszélyes terv megvalósulását. Csakhogy a korházban dolgozik egy orvoskolléga, olyan mackós jólélek, aki magányát a szőke doktornővel próbálja feloldani. Bontakozik hát a szerelem vagy valami hasonló, és a nő egyre kényelmetlenebbül érzi magát...

Van egy olyan különös filmtípus, mely sosem válik igazi kedvencé, nem emlegetjük fel évtizedek múlva, nem rendelkezik emblematikus szituációkkal, mégis megérdemli a figyelmünket. Ezek azok az alkotások, melyek valamilyen aktuálisan fontos, feltáratlan vagy kibeszéletlen témát húznak elő, és igyekeznek azt elgondolkodtatóan, sokszínűen átadni. Christian Petzold munkája is ezek közé sorolható – ezt vehetjük ugyanúgy dicséretnek, mint kritikának is. Mert ha keveset kockáztatunk, nagyobb az esély a sikerre is. Mert ha az elődök által kikövezett úton haladunk, konvencionális megoldásokkal operálunk, akkor lehetünk jók, egész sikeresek is, de igazán nagyot nem vagy csak kivételes esetben alkothatunk. Nem is lett igazán nagy vagy különleges filmélmény az aktuális megfigyelős, diktatúrás történet, de az biztos, hogy igényes és tartalmas munka.

Legnagyobb erőssége a rendkívül hiteles és tökéletesen átélhető atmoszférája, mely szinte beszippantja a nézőt. Nem kell idősnek, kommunizmust átélőnek lennünk ahhoz, hogy felfogjuk annak a világnak az embertelenségét, a hidegségét: a képek és a hangok remek egysége tökéletesen tolmácsolja azt. A megkopott színek, a repedezett falak, az ordítóan szocreál berendezések, a szürke arcok mindjárt el is mesélik, miért is kell elmenekülni, miért hagyna hátra mindent Barbara. Christian Petzold nem is rángat minket sehova, lassan csordogáló filmjében hagyja elmerülni a nézőt, de szerencsére egy pillanatra sem engedi, hogy unatkozzunk, vagy mással foglalkozzunk. Igaz, rendesen igénybe veszi figyelmünket, mert nem történik semmi igazán megrázó vagy izgalmas – legalábbis a felszínen. A mélyben azonban nagyon súlyos és szomorú események zajlanak (boldogság és boldogtalanság örök harca), és emiatt érett, gondolkodó nézőkre hangszerelte filmjét. Nem lesznek ügynökös üldözések, ne számítsunk romantikus könnyekre és hatalmas érzelmekre sem, helyette csendeket, zörejeket és dicséretes színészi játékot kapunk.

Barbara szerepében Nina Hoss elegánsan, gyanúsan mintaszerűen játszik, kihívó tekintetével gyorsan eléri, hogy drukkoljuk neki. A lényeg igazából erős jelenléte, finom gesztusai, melyekkel minden percben hatásosan dolgozik, és könnyen maga mellé állítja a nézőt. Bár nem az a kedves, sugárzó típus, a végére meg tudjuk szeretni. Nála jóval esendőbb, és ezért talán emberibb karakter a mellette dolgozó doktor. Ronald Zehrfeld alakítása nem ad okot panaszra, hiteles a boldogságot megkörnyékező magányos szerepében, és ő felel a legtöbb érzelmes pillanatért. Visszafogottsága mindenképp dicséretre méltó.

Nincs igazán nagy pillanat, kissé egyhangú az alkotás, és hiányoznak a nagy mozikra jellemző szólamok, de talán ez nem is baj. Így is fontos és értékes darab kerül a szemünk elé, mely nem igazán a mozgóképes megoldásai, inkább a mondanivalója miatt lesz érdekes. Nem ítélkezik, nem okoskodik, csak mutat. És már ezért is jelentős az ebben az évben Berlinben díjazott darab. Aztán, hogy az idő múltával mi lesz vele, az már más kérdés. Minden esetre történészeknek, gondolkodó felnőtteknek és egyetemistáknak kifejezetten ajánlott.

A képek forrása: port.hu

Barbara
Rendezte: Christian Petzold
Színes, feliratos, német filmdráma, 2012.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben