×

A pillantások dinamikája
Steve McQueen: A szégyentelen
Almási Ramóna
2012 // 03. 19

Nézni valakit, egyre csak nézni, meg­igézni, fe­szült­té tenni, boldog­gá és fel­ajzot­tá. Pilla­natok alatt alkot­ni, közben pedig vissza­gon­dolni. Sóhaj­tani megannyi nagyot. Rend­hagyó állapo­tából kihoz­ni az el­szédült vágya­kat. Figye­lemmel kísér, reak­ciókra vár eme csodás brandoni szempár.
Nézni valakit, egyre csak nézni, megigézni, feszültté tenni, boldoggá és felajzottá. Pillanatok alatt alkotni, közben pedig visszagondolni. Sóhajtani megannyi nagyot. Rendhagyó állapotából kihozni az elszédült vágyakat. Figyelemmel kísér, reakciókra vár eme csodás brandoni szempár.

Michael Fassbender (Akvárium; Veszélyes vágy) éhségét, mely Steve McQueen első nagyjátékfilmjéből fakadt, második közös filmjükben már csillapítani képes. Mindezt egyszerűen teheti, akár egy ebéd elfogyasztását. Interneten rendel, a falat házhoz jön, melyért aztán készpénzben fizet, természetesen ágyban fogyaszt, és lassan, ha kérhetjük, nehogy megfeküdje a gyomrot.

Már a kezdeti képsorok is serkentően hatnak, a főszereplő ugyanis próbál minket bevonni létezésébe, akárcsak a kamera, ahogy bejárja annak buborékát. Lételeme mezsgyéjén járhatunk, és elveszhetünk ott, akár arcának homályos premier plánján. Mindez engedélyezett. A visszagondolásai nem az elmúlt nyárról szólnak vagy a gyerekkoráról, leginkább az aznap estékről vagy a tegnap éjszakákról.

A drámai momentumok szembetűnőek, gondolok itt Brandon húgának, Sissynek (Carey Mulligan – Ne engedj el; Drive) végső kifakadására, elhagyatott végakaratára. Mégis kevésbé sokkolóak ezek a képek, mint a film teljes egésze. Steve McQueen olyat mutat, ami mindenki számára egyértelmű, mégis kevésbé felfokozott változataival találkozunk mindennapi életünkben, mint egy ténylegesen beteg, szexre mindig éhes ember. Majdnem minden filmen találkozunk szexuális aktusok, szerelmi légyottok totáljaival, mindezek egy történet egészéhez adnak bizonyos töltetet. A szégyentelen azonban más, ebben a filmben nem töltelékként hat egy-egy aktus, ez adja a film kompozíciójának középpontját, a többi csupán a semleges háttér marad.

A film gyújtópontjában tehát az egész teret átfogó szexualitás áll, a második helyen a két testvér „kapcsolata”, amennyiben beszélhetnénk itt olyanról, hogy kapcsolat. Brandon hozzáállása passzív, többször haragos a viselkedése, nehezére esik bensőbb kontaktust ápolnia húgával. Erős karakter, mégis képes megtörni, mikor Sissy New York, New York című dalát hallja. A lány arcát ekkor több percen keresztül figyelhetjük premier plánban. Ez a jelenet meghatározóan hosszabb, a metróban eltöltött pillanatokéval egyenrangú, ahol akkor még csak Brandon arcát láthattuk. A két testvér valós énjével találkozhatunk ezekben a percekben. Már-már azt érezhetjük, hogy túl sok, mégis inkább feszültebbé válunk tőlük, nem hagynak teret az unalomnak. A film egyes részei tehát meglehetősen hosszúak, mégis élvezhetőek. A harmadik helyre kettejük szégyene csúszott, melyet aztán egymás szemére is vetnek. E szégyen az, mely a szexualitás mellett a film egészét hatalmába keríti. Sissy sokszor unatkozott kiskorában – már itt is jelét láthatjuk annak, hogy nem foglalkozott vele bátyja –, így unalmas órái „mélyenszántó” nyomokat hagytak testén, melyet aztán felnőtt korára sem sikerült felednie. Brandon, az éhes vad, szégyenétől, miután szembesítették vele, percek alatt képes megválni, mindezt villámgyors plán váltások kísérik, és fekete nejlon zsákok díszítik. Sokszor látjuk a két testvért együtt egy képen, szégyenük miatt mégis hátat fordítanak, nem néznek szembe velünk és szembe magukkal, problémájukkal.

A nehézségektől elzárkózó Brandon életében az izoláció szimbóluma a redőny hangjában/képében jelentkezik. A redőny egyfajta keretként hat, sötétben tartja, majd világosban, akár a számítógépe, mely szintén rámába foglalja a mocskos dolgokat, melyeket szeret. A város (New York) is rég magába szippantotta a férfit. Mikor futni, menekülni akar, a tenger elállja útját, nem engedi tovább, nem tud kilépni korlátai szorításából. Újra és újra megtörténik vele mindaz, amitől céltalannak érezheti hasonlóan folyó napjait, melyet az iroda, a buli és a szex körkörössége tartott életben.

Vajon Brandon miért nem képes tartós kapcsolatot ápolni? Miért lesz sikertelen egy érzelmi töltetben gazdagabb aktusa? Miért válik nyitottabbá ezt követően egy idegen személy jelenlétében? Számára nehéz a kötődés, már gyermekkorában sem tudhatta, milyen közel lenni valakihez.

Harry Escottnak, a zeneszerzőnek köszönhető a lehengerlő, mégis bűnös, letargikus mélységből fakadó borzongató magasztosság, amely magával ragad – bármeddig is tart, szeretnénk, ha tovább tartana. A film operatőre, Sean Bobbitt, akivel McQueen már az Éhség idején is együtt dolgozott, hatásos, néhol homályba úszó képekkel operál, zaklatott vonalvezetéssel bír egy-egy momentumnál. Sok helyütt hosszan követi szereplőjét, illetve megadja a lehetőségét annak, hogy azt érezhessük, mi is ott ülünk, és együtt támasztjuk a bárpultot Brandonnal. Arcok közelijével halmoz el, hogy tisztán lássuk a fájdalom és öröm gesztusait.

Ismétlésekről csak a naponta lejátszott menetek beszélnek. A folytonosságot egy-egy visszaemlékezés törheti meg, a film azonban ott ér véget, ahol kezdődött, a vége, igaz, nyitott marad, mégis változást hoz aznap.

A Szégyentelen (Shame)
Rendezte Steve McQueen
Színes, feliratos, angol filmdráma, 2011.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben