×

Neo-expresszionista múltba tekintés
Georg Baselitz a Magyar Nemzeti Galériában
Fülöp Luca
2017 // 06. 14

Georg Baselitz német festő, grafikus és szobrász több mint ötvenévnyi munkássága elevenedik meg a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás címe – Újrajátszott múlt – nemcsak a tárlat retrospektív jellegére utal, hanem a válogatás vezérfonalára is, amely a múló időt helyezi a középpontba.

Az Újrajátszott múlt című kiállításra belépve azonnal grandiózus festmények fogadják a látogatót. A galéria sötét falai között bátor színek bújnak meg, amelyeket a művész láthatóan határozott ecsetvonásokkal vitt fel a vászonra, így hozva létre olyan dinamikus képeket, amelyek pillanatok alatt bűvkörükbe kerítik a szemlélőt. Ugyanebben a teremben az olajfestmények mellett rögtön ízelítőt kapunk a művész szobrászatából is: a Sing Sang Zero című, nagyjából kétszeres emberi nagyságú bronzszobor tárul elénk. Ez az első szobor, amit megismerhetünk, és címe máris magában hordozza mindazt az összetett gondolkodásmódot, amely Baselitz munkásságára jellemző – egyfajta ars poetica ez. Két arctalan, nemtelen figura karol egymásba, amelyek ráadásul koromfeketék, ezzel barátságtalan, már-már ijesztő hatást keltve a nézőben. A feszültség oldódik, amikor megtudjuk, hogy a két karakter valójában Baselitz és felesége, a cím pedig az idő múló jellegére utal, az angol létige alakjaival eljátszva. Az olyan motívumokkal, mint az arcnélküliség, a nemtelenség, az ijesztő érzések és az idő megjelenítése újra és újra találkozunk, ahogyan végigsétálunk a kiállításon.

Baselitz önéletrajzát olvasva elmondhatjuk róla, hogy sosem volt konvenciókövető alkotó. Éppen ezért pályája kezdetén még nem gondolta volna, hogy idővel elismert művészként emlegetik majd. Az avantgárdra jellemző kísérletezőkedv a kezdetektől felfedezhető nála, és ennek köszönheti, hogy fokozatosan kialakultak művészetének ismertetőjegyei, amelyek csak rá jellemző védjegyekké is váltak. Ilyen például az emberi alakok fejjel lefelé való megjelenítése. Baselitz a térstruktúrát megváltoztatta meg – megmutatva, hogy nem kell korlátok közé szorítani a festészetet. Ezzel a technikával reflektál az absztrakció eredettörténetére, valamint az absztrakció és a figuratív festészet viszonyát is fel kívánja térképezni. Nemcsak a festészet műfajában sikerül ez neki, hanem grafikái többségénél is, amelyekkel a kiállítás következő szintjén találkozhatunk. Az élénk színek – a sötét vonalak mintegy kompenzálásaként – itt is műalkotásról műalkotásra megjelennek. A tökéletes hatás érdekében a művész nemcsak ceruzával dolgozik, hanem akvarellfestékkel is: előszeretettel használja a vegyes technikát.

Művei tárgyának gyakran választ erotikus, tabudöntögető témákat. Jó példa erre a Kárba veszett a nagy éjszaka című alkotás: vékony, laza vonásokkal rajzolt és Hitlerre emlékeztető férfit látunk, amint kifejezéstelen arccal a nemi szervét fogja, a háttérben koponyával. Baselitz sosem jelöl ki képei számára egyetlen nyilvánvaló olvasatot, viszont sokszor azonnal feltárulnak az összefüggések az egyszerű ábrázolásmódnak köszönhetően. Nem áll távol tőle a szarkazmus sem: ezen a művén is egyértelműen kap egy vicces élt a kielégületlen férfi karaktere. Az ilyen kis trükökkel az alkotó lazítja az alapvetően negatív érzéseket, amelyeket munkáinak nagy része hordoz.

Az emberi alakok mellett Baselitz szeret a zenéből (például a Wagner lovat fest a hóba című festménynél), a történelemből és gyermekkori emlékeiből is ihletet meríteni, amik szintén az idő kérdéséhez vezetnek, amely egész pályája során foglalkoztatja. Előszeretettel nyúl a német nép történelméhez, és hozza párhuzamba saját művészi útjával. Ebben a témában kiemelkedő a német birodalmi sast ábrázoló – tőle megszokott módon hatalmas méretű – festmény, amely a szürke, a fekete és a fehér színek használatával utal a történelem sötét foltjaira. Láthatunk a kiállításon – leginkább téli – tájképeket is, amelyek a művész gyermekkori emlékeinek manifesztálódásai. Bár szobraiból csak nagyon kis ízelítőt kapunk, a kiállítás vége felé színpompás művek között ismét találkozhatunk egy Baselitzre jellemző alkotással. Többször is formázott meg emberi fejeket különböző anyagokból, primitív, agresszív formákat hozva létre. Népművészeti faragványoknak tekinthetjük ezeket, amelyeket afrikai szobrok inspiráltak.

Baselitz vallja, hogy minden kép a művész reflexiója önmagáról és mindenről, ami mögötte és körülötte térben és időben meghúzódik – ezzel egyébként Picasso gondolatára rezonál.

Munkásságában központi kérdés, hogy hogyan lehet alakokat deformálni, határokat elmosni, a képek keretét eltűntetni – mintegy szétfeszítve ezzel a tradícionális paradigmákat.

A Magyar Nemzeti Galéria ezzel a válogatással egy igazán dinamikus, vitalitással telt kiállítást hozott létre, különösen magas színvonalon – ezt az érzést a tárlat egyetlen pontjánál sem veszítjük el. A tereket nem zsúfolták túl, a tematikusan berendezett termek könnyen átláthatóvá és megismerhetővé teszik Baselitz művészetét, gondolkodásmódját, lelkivilágát. Méltó módon áll be a városban jelenleg futó absztrakt és avantgárd művészetre koncentráló kiállítások (Pécsi Műhely 1968–1980 és Marinko Sudac gyűjteménye, Ludwig Múzem; Különutak, Kiscelli Múzeum) sorába.

Georg Basellitz: Újrajátszott múlt
Magyar Nemzeti Galéria, 2017. április 1 – július 2.

Megosztás:

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben