×

Sóhajok filmje
Todd Haynes: Carol
Szabó Adrienn
2016 // 02. 16

A Carol minden ízé­ben finom, precíz alko­tás, szinte meg­fogha­tatlan, mint a tárgya is: a szere­lem első látásra élmé­nyét pró­bálja meg­ra­gadni. Ehhez ké­pest szinte mel­lékes, hogy Todd Haynes filmje az ’50-es évek Ame­riká­jában ját­szódó lesz­bikus sze­relmi tör­ténet.
Nem újdonság, hogy Todd Haynes szívesen merít inspirációt az ’50-es évek hollywoodjának melodrámáiból, leginkább Douglas Sirk hatása érhető tetten munkásságán. A Carol történetének alapjául ugyan Patricia Highsmith regénye szolgál, de a rendező nyíltan tanújelét adja egy klasszikus angol melodráma, David Lean Késői találkozás című filmje iránti rajongásának is, megidézve azt a flashbackkel keretezett szerkezetben. Mondhatni snittről snittre kopírozza a nyitánybeli éttermi jelenetet, mellyel rögtön bevon minket a film szövetébe.



A két főszereplő nőalak, Carol és Therese sorsdöntő találkozásának megértését, átélhetőségét építi fel a fabula, amely tulajdonképpen másodlagos, mert a drámai konfliktus a formanyelvi eszközök révén bomlik ki. Míg Lean noir-elemekkel tűzdelt drámájában a hősnő narrációjaból közvetlenül szerzünk tudomást az eseményekről, addig a Carolban a sejtetések hálózata, a keretezések, a nézésirányok, a tükröződő felületeken a testek be- és kivonulása, visszacsillanása válik fontossá, feszültséggel ruházva fel a történetmesélést. A zenével megtámogatott apró mozzanatokból, véletlenekből kibomló atmoszféra kitűnő alkotássá emeli a Carolt.

Haynes páratlan érzékkel tárja föl a korlátozó társadalmi normák béklyóitól szenvedő szereplők sorsát. A Távol a mennyországtól hőseihez hasonlóan a szerelmi beteljesülés útjába konvencionális alapelvek ütköznek. Carol (Cate Blanchett) szemszögéből egy szétmálló házasság viszontagságait követjük, míg Therese (Rooney Mara) sorsán keresztül a szellemi függetlenség és a szakmai kiteljesedés útját járjuk végig. Megismerkedésük banális véletlen – csakúgy, mint a Késő találkozás párjának esetében –, amely elindítja őket a felszabadulásuk felé. Lean filmje konzervatívabb szemléletű, a házasság szentsége mellett voksol, a főszereplőknek már „későre jár”, nincs idejük és erejük felborítani családi szentélyüket. Ezzel szemben Carol és Therese szerelmének kibontakozása túl korai, még kihívásokkal kell megütközniük. A film javára szolgál, hogy nem a tolerancia eszményét tűzte zászlajára, mint azt korábban Ang Lee tette a Túl a barátságon cowboyjainak szerelmi kálváriájával. Haynes még csak nem is a női egyenjogúságot emeli ki, amit már a ’30-as években játszódó minisorozatában (Mildred Pierce) pedzegetett, hanem egy finom lelki és társadalmi átmeneti állapotot ragad meg, egy általános megfagyottságérzetet. Olyan helyzetet ábrázol, amelyben a paranoia elfedése áll a kirekesztés hátterében.



A történet eredeti szerzője, Patricia Highsmith leginkább krimiíróként ismert, de ezúttal nagy fordulatokra, csavarokra senki ne számítson. A moziban játszódó jelenetben Billy Wilder Alkony sugárútját nézik a fiatalok, az írópalánta pedig megjegyzi, hogy most arra koncentrál, milyen viszonyban áll egymással az, amit a szereplők mondanak, és amit tesznek. A Carol tulajdonképpen a hallgatások, a sóhajok mozija, a drámai konfliktusok redukálásával a túlzó hatás elmarad, a visszafogott párbeszédek nem a történet kommentálását szolgálják, hanem a szereplők aktuális hangulatát tükrözik. A harmadik főszereplő pedig a kamera, amely Edward Lachman operatőri munkája révén önálló elbeszélővé avanzsál. A visszacsillanó felületek ünnepélyessége ellentétben áll azzal az ürességgel, távolisággal, titokzatossággal, amit a szobabelsőkben ülő, ágy szélén fekvő alakok közvetítenek. Amit a vásznon látunk, olyan, mintha a nagy amerikai festő, Edward Hopper ecsetje filmkameraként kezdene működni. A színészi játék és a zene mellett nem lehet eleget dicsérni a díszleteket és a már több Haynes-filmben foglalkoztatott Sandy Powell jelmeztervezőt.

A Carol méltó követője a megidézett klasszikusoknak. Kissé igazságtalan, hogy ez a sóhajeszűren finom alkotás még csak jelölést sem kapott a legjobb film kategóriában az idei Oscar-versenyben, de szoríthatunk neki az operatőri, színészi és jelmeztervezői elismerés mellett a legjobb adaptált forgatókönyv (Phyllis Nagy) és a legjobb filmzenei díj kategóriákban is.



Pont: 9/10

Carol

Színes, magyarul beszélő, angol−amerikai romantikus dráma, 118 perc, 2015

Rendező: Todd Haynes
Forgatókönyvíró: Patricia Highsmith, Phyllis Nagy
Operatőr: Edward Lachman
Zene: Carter Burwell
Szereplők: Cate Blanchett (Carol Aird), Rooney Mara (Therese Belivet), Kyle Chandler (Harge Aird), Sarah Paulson (Abby Gerhard), Cory Michael Smith (Tommy), Jake Lacy (Richard)
Bemutató: 2016. február 11. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft. )

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben