×

Emberi tündérek
Máté Angi: Az emlékfoltozók
Bátai Blanka
2013 // 04. 14

Mi történik, ha a felhők egymás­nak döccennek? Vagy ha olyan ősz köszönt be, hogy már a hideg is csak kötött szvet­terben ül a kerí­tésre? Miért némul el a patak, amikor a tündér­rigó­lányok éppen meg akarják menteni? Máté Angi elme­séli, Rofusz Kinga lefesti – nemcsak a gyere­keknek.
Az utóbbi években divatossá vált szándékoltan furcsa, urambocsá, erőltetett szóösszetételekből alkotott könyvcímeket és reklámszlogeneket alkalmazni. Különösen a könyvpiac kevésbé fajsúlyos termékei esetében jellemző, hogy a szerzők és kiadók egy-egy figyelemfelkeltő címválasztással igyekeznek feljavítani az egyébként nem feltétlenül nívós kiadványaik kereskedelmi mutatóit. Ha valakiben Az emlékfoltozók fülszövegét böngészve, a „faodúbarna” és a „limonádéhajú” szavakhoz érve kellemetlen érzések kezdenének felbuzogni, azt ezen a ponton szeretném megnyugtatni, hogy Máté Angi és Rofusz Kinga tündérrigólányai nem a Lélekbonbon vagy az Angyalműhely negédes dimenzióiból pottyantak ide. Jogosan vetődik fel a kérdés: akkor honnan?

Már a fejezetcímeket olvasva (Amikor bámulták a vágtázó csodákat, Amikor egymás álmát álmodták, Amikor énekeltek a mályvák) is sejthető, hogy a huszonkét rövid történetből álló kötet sajátos világában a hétköznapi a szürreálissal elegyedik. Ebben a közegben érvényüket vesztik az anyagi világ szokványos szabályai, lehetségessé válnak olyan káprázatos dolgok, mint az erdő megszelídítése, a fordítva álmodás, de még az emlékek megfoltozása is. Főhőseink küldetése ugyanis nem kevesebb, minthogy a hozzájuk forduló feledékeny lények pókháló finomságú, likacsos emlékkendőire visszaöltögessék a hiányzó darabkákat. Ha az élet úgy hozza, hét nap és hét éjjel menetelnek repkedő énekhangokat, hangyabolyt és az utca porát gyűjtögetni, hogy segíthessenek azokon, akik valamilyen oknál fogva képtelenek az emlékezésre. És ha estére kimerülnek – mert a munkájuk bizony szörnyen fárasztó tud lenni –, megisszák a mézes tejüket, fogat mosnak, és miután ágyba bújtak, az igazak álmát alusszák, akár a hétköznapi lányok. Na jó, néha talán nem pontosan úgy… És olykor-olykor az is megesik, hogy a szabadidejükben nem emlékek után kutatnak, hanem a Holdat csiklandozzák horgászbottal, esetleg táncoló pillangók lábnyomaival mintázott anyagból varrnak maguknak pörgős szoknyát. Máskor pedig, ha okuk van rá, szinte vigasztalhatatlanul búsak.

Gyermekeknek szánt irodalmi alkotások esetében megkerülhetetlen kérdés, hogy az adott mű mennyiben járul hozzá a személyiségfejlődéshez, a figyelem időleges lekötésén és a puszta szórakoztatáson túl van-e pedagógiai értéke, hordoz-e bármilyen, hosszabb távon hasznosítható tanulságot. Az emlékfoltozók tematikájában és a kivitelezést illetően is kielégíti a hagyományos meseszemlélet ezen igényeit. Erényei közül az egyik, hogy számos, gyerekeknek szánt könyvvel ellentétben bátran és szívbe markoló őszinteséggel szól olyan érzékeny témákról is, mint a bánat vagy a gyász. A fájdalom ignorálása, rejtegetése és elbagatellizálása helyett merész nyíltsággal, de a didaxist gondosan elkerülve mondja ki, hogy van az a veszteség, amit lehetetlen feledni (Amikor kinyitották a tengert). Ugyanakkor megmutatja azt is, hogy idővel a legkilátástalanabb, legbénítóbb szomorúságból is lehetséges a felgyógyulás (Amikor erdőt szelídítettek). Ugyanilyen finomsággal és értően közelít a társtalanság és az egymásra utaltság témájához is: ha nélkülözniük kell egymás társaságát, barátságát, de legfőképp szeretetét, a tündérrigólányok boldogtalanná válnak. A könyv azt sem titkolja az olvasói elől, hogy a magány néha elkerülhetetlen, és az életben adódhatnak olyan terhek, amelyeket egyedül kell cipelnünk. Az emlékfoltozók nemcsak tartalmában, de nyelvében is különleges, a szerző egyedi fordulatai, bájos, többnyire hangutánzó szóalkotásai („zunnyogva”, „suppantva”, „klakkognak”, „fuvintásnyi”) játékosságot lopnak a lírai hangvételű szövegbe.

A kötet egy másik, elvitathatatlan érdeme, hogy a meséktől általában elvárt erkölcsi tanulságoknak sincs híján. A főhősei nem egysíkúak, árnyalt személyiségüknél fogva pedig nem lehetnek tévedhetetlenek. Így előfordulhat, hogy a legtisztább szándékaik ellenére is rosszat tesznek, például elnémítják a patakot, vagy elcsennek valami szépet a szomszéd kertjéből, s olyankor viselniük kell tetteik következményeit. Ám éppen ez az esendőség teszi őket szerethetővé, és – bármennyire is tündériek – mélységesen emberivé. Ha tévedéseiken felül tudnak emelkedni, ha belátják a hibáikat, a jó természetesen elnyeri méltó jutalmát, és helyre áll a világ rendje. Fontos megjegyezni azt is, hogy a bensőséges hangvételű, varázslatos elemekben bővelkedő fejezetek mindegyike felvethet a felnőttek és a gyerekek számára is elgondolkodtató, azaz jó eséllyel beszélgetésindító kérdéseket, s mivel a történetek egytől egyig továbbgondolhatóak, kiválóan alkalmasak arra, hogy aktívan segítsék a gyermeki fantázia kibontakoztatását és fejlődését is.

Külön öröm, hogy Az emlékfoltozókat kézbe venni, lapozgatni önmagában is fantasztikus élmény: a nagy alakú, keményfedeles, rendkívül szép kivitelezésű kötetet, ahogy az már a Kapitány és Narancshal esetében is volt, az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga magával ragadó, szürrealitással kacérkodó képei teszik teljessé. A Máté Angi által megálmodott titokzatos, ám mégis meghitt mesevilággal tökéletes összhangban lévő, barnás-vöröses színvilágú akrilfestményeken megelevenednek a tündérrigólányok légies könnyedségű figurái és történetei.

Máté Angi: Az emlékfoltozók, Magvető, Budapest, 2012.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben