×

Találkozási pontok a jazzben
Jü: Jü Meets Møster
Theisz Gábor
2015 // 07. 09

A Jü, a magyar kísérleti jazz-rock trió tavaly ősszel jelen­tette meg egy angol lemez­kiadó­nál első nagy­leme­zét, a Jü Meets Møstert. A nem­zet­közi szín­téren számos pozitív kriti­kával illették az albu­mot, érde­mes meg­nézni hazai szem­mel is, mit is hozott létre a formá­ció egy norvég szaxo­fonos­sal együtt­működve.

A Jü, a magyar kísérleti jazz-rock trió 2012-es alapulása óta egy EP-vel büszkélkedhet számos koncert- és stúdióvideó mellett, de múlt ősszel megjelent első nagylemezük, a Jü Meets Møster. A zenekar 2014 első negyedében kollaborált a norvég Kjetil Møster szaxofonossal egy koncert erejéig. A közös munka olyannyira jól sikerült, hogy eredményét ezen a lemezen üdvözölhetjük. Az anyag az angol Rare Noise kiadónál jelent meg – emiatt nemzetközi színtéren is forgalomba került, és mára számos kedvező kritikát tudhat magáénak. Éppen ezért itt az ideje, hogy a magyar színtéren is kellő figyelmet kapjon.



A formáció mindhárom tagját más-más projektekből ismerhetjük: Mészáros Ádám gitárost a Péterfy Bori & Love Bandből, Halmos András dobost a Morningdeerből, Hock Ernőt a The Qualitonsból. Csak a nevek láttán is kijelenthetjük, hogy egy izgalmas gruppról van szó, hiszen tagjai különböző stílusok felől érkeztek.A jü kifejezés kínaiul annyit tesz: ‘áramlás’ –nem sok zenekarnál mondható el, hogy a név ennyire egyezzen a zene hallgatása közben keletkezett érzeteinkkel. A trió eddigi munkásságát legalábbis nagyon jól leírja: az ütemek és/vagy szólamok monoton folytonossága finom hangsúlyeltolódásokkal haladnak valami ismeretlen felé, amely gyakran érhet meglepetésként minket.



A Jü Meets Møster mindössze hat számot tartalmaz, de ötvenkét perc játékidővel, tehát nagyléptékű, komplex dalokkal állunk szemben. A norvég jazzista közreműködése annyira jól beleilleszkedik a zenekar világába, mintha mindig is ott lett volna a hely a számára. A Jü inkább a rock különböző ágai felől közelít a jazz felé – letisztultabb, minimalista stílussal hígít e zenei műfaj sűrűn cizellált világán, míg Møster ezt gondolja kicsit tovább, hangulatában sötétebbé teszi, zeneileg tovább tágítja a Jü belső köreit. A szaxofonszólamok változatosan és nagyon ízlésesen vannak jelen a lemezen: hallhatunk szőnyegezést hosszú visszhangos effektekkel, zakatoló ritmusokat mozaikszerű sűrítéssel, de a klasszikus értelemben vett, a fő hangnemtől el-elmászó jazzszólók is megkapják a helyüket. A lemezindító Dear Johann című szám tört, szétesést színlelő bevezetője nagyon merész, aztán az addig nélkülözött gitár és basszus emeli be a dal vázát, melyet egy egészen őrületes végig tulajdonképpen szétjátszanak – a szaxofon sivítása hátborzongatóan hathat.

Ezzel szemben a következő szám, a Bahajan már sokkal letisztultabban, nyugodtabban építkezik az igen hamar érkező cezúráig, majd a basszusgitár masszív monotóniája szolgája az alapot a többi hangszer improvizációjához. A Morze (for Ágoston Béla) viszont a maga kilenc percével némiképp embert próbáló, mert javarészt csendes, függönyszerű hangkollázsokból, felelet-válaszokból tevődik össze, amelyekből néha kilibben egy-egy dallam. Ezek után a Hassassin szinte berobban, ez a lemez talán legerősebb és legsokszínűbb száma, a keleties lüktetésű kezdés ismét egy éles vágást követően izgalmas improvizációknak nyit teret. A KJU egy rövidke zajkollázs a Morzéhoz hasonlóan, amelyet könnyen érezhetünk művészieskedő tölteléknek. A lemezt záró One című dal egy igazi monstrum, nemcsak a maga tizennégy perce, hanem a háromnegyedétől hallható iszonyatosan súlyos stone-os ritmus miatt, amelyet addig nyújtanak, míg össze nem zuhan a struktúra, és zárásképp összefüggéstelen morajok, zörejek halkulnak a teljes csendig.

Úgy gondolom, hogy mindkét tábor megtalálhatja a maga kedvencét a lemezen, a jazzkedvelők éppúgy, mint a rockzene hívei. A jazz jelenlegi megítélése a művelt középosztály privilégiumaként predesztinálja a műfajt, a koncerteken csak okosan szabad nézni, ülve hümmögni zenei zsargonokat pufogtatva. A Jü nem ilyen, megmozgatja az embert, egyszerre lehet fejet rázni és csodálni a zenei megoldásokat. Nem minden momentuma megnyerő, de többször iszonyatosan magával tud rántani. A rockzene egyszerűségéből jólesik néha kitekinteni más műfajok felé – számomra most épp a Jüre esett a választás, és nem csalódtam, mert tetszik benne a düh és a játékosság elegye, és emellett azt is megmutatja, hogy lehet kicsit hülyére venni a (zenei) intellektust.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben