×

Lejárt a metaversek kora
Lehóczky Ágnes: Palimpszeszt
Benedek Leila
2015 // 07. 03

Lehóczky Ágnes költő, műfordító két nyelven is alkot. Három angol nyelvű verses­kötete (a Buda­pest to Babel 2009-ben, a Re­mem­ber című 2012-ben, a Carillon­neur pedig tavaly) jelent meg, és idén (a 2000-es Iksze­dik stáció és a 2002-es Meda­lion után) a har­madik magyar nyelvű kötet, a Palimp­szeszt is elké­szült a Magyar Napló gondo­zásában.
Lehóczky Ágnes költő, műfordító két nyelven is alkot. Három angol nyelvű verseskötete (a Budapest to Babel 2009-ben, a Remember című 2012-ben, a Carillonneur pedig tavaly) jelent meg, és idén (a 2000-es Ikszedik stáció és a 2002-es Medalion után) a harmadik magyar nyelvű kötet, a Palimpszeszt is elkészült a Magyar Napló gondozásában. Lehóczky Ágnes emellett irodalomtudományos munkát is végez: 2011-ben Nemes Nagy Ágnesről írt monográfiáját (Poetry, the Geometry of the Living Substance címmel) a Cambridge Scholars Publishing jelentette meg.

Ha jobban belegondolunk, Lehóczky Ágnes nem csak két nyelvet, rögtön hármat vagy inkább négyet birtokol: szépirodalmat ír magyarul és angolul, de a két nyelv tudományos, metanyelvén is megszólal. Nem egészen meglepő tehát, hogy költészetét – és különösen a Palimpszeszt című kötetet – a nyelv és az írás problémái határozzák meg, a versek leginkább önmagukkal mint nyelvvel, írással, irodalommal, mint az emlékezés anyagával foglalkoznak.

Palimpsestus a neve annak a papirusztekercsnek, pergamenkódexnek, melyről az első vagy a mindenkori felső írást letörölték abból a célból, hogy új szöveggel írják tele azt. Az eljárás főleg a középkorban vált népszerűvé, amikor az ókori klasszikusok műveit eltüntették, hogy evangéliumokat írhassanak rájuk. Az újkorban pedig éppen az vált érdekessé, mi van a papirusztekercsek legalsó rétegein: a felső szövegréteget eltávolítva találtak rá filológusok például Cicero néhány művére is. A palimpszeszt fogalmát ma – főleg az irodalomtudományban – szimbólumként használjuk, hiszen ezek a többszörösen használt papirusztekercsek szépen leképezik a jelen irodalmának problémáit, a strukturalizmus és az intertextualitás szemléletmódját. A papiruszon található egymásra rakódott rétegek olyanok, mint Gadamer elképzelése szerint az irodalom egésze, amely nem más, mint szövegek egymásutánja. Az intertextualitás pedig ennek megfelelően úgy képzelhető el, mint a kódex egy régebbi rétegének kikaparása a legfelső rétegből.

„Mi más az emberi elme, mint egy természetes, óriási palimpsest? (...) Képek, gondolatok, érzések borították el örökké tartó rétegekben, oly gyengéden, oly finoman, mint ha fény hull egy felületre. Úgy tetszett, minden újabb réteg elfedi az alatta lévőket örökre. S mégis: valójában egy sem tűnt el” olvasható a kötet mottójaként Thomas De Quincey A palimpsest című írásának egy részlete. És valóban: Lehóczky Ágnes kötete is ugyanezekből az egymásra tapadt emlékfoszlányokból, egymásra írt szavakból áll össze. A kötetben előrehaladva azt érezhetjük, mintha ez a költői nyelv korlátozott szókészletből gazdálkodna, mintha minden vers a korábbi versek szavaiból állna össze, a korábbi versekből lenne kikaparva. Ezt a gesztust példázza ez a pár sor is: „S így hasonlóságokat másolunk. Egy nap mi is album leszünk, egymilliárd arc freskója egy plafonon. Történetek kőben elmesélve” (Egy mennyezet alagsorában).

A legtöbbször prózaszerűen tördelt szabadversek a kozmosz, a múlt, a hagyomány, az írás, a betűk, a szavak, a tükrök, az ikonok csapdájába ejtik az olvasót. A bonyolult, néha egymástól távoli képeket összeillesztő asszociációk sok esetben semmiféle kapaszkodót nem nyújtanak: „Úgy értem, emlékezni olyan, mint amikor cédrusokból koporsót faragunk, és egyetlen szót karcolunk a gyalult fába. Újra meg újra. Bevésődött koporsószögek. Szemhéjra vertikálisan tetovált instrukciók, melyek csak a mozdulatlan jelen szögéből értelmezhetők. Spirálisan. Mint azok a semmibe tekergő templomtornyok, amelyek, mint mondtad, befejezetlenek, mint a múlt (...)” (A pergamen). És ha ez nem lenne elég, néhány vers még formailag is hiányos: a Repülőtéri palimpszeszt vagy a Beszélgetés a költőnő baglyával című vers szavai között óriási szóközök, üres helyek tátonganak, mintha hiányzó, kikapart vagy éppen kikaparhatatlan papiruszdarabkák volnának.

Amit biztosan tudni lehet, hogy a kötet versről versre megismétli Gadamert: „Nem mondasz ezzel a történettel semmi újat. Valójában csak újrahasznosítasz. Antikváriumok katalógusait. Bár nem biztos, hogy bárkinek is hasznára lesz majd ez az írás. Ugyanis írás meg radírozás a semmivel egyenlő” szól A jegyzetfüzet kőzettana című vers néhány sora; illetve sejthető az is, hogy az írás és az emlékezet problémájának nyomvonalán a város, a kor, az előző kor is hangsúlyos réteg Lehóczky poétikájában. A versekben a város is mint palimpszeszt jelenik meg, amelyen az idő, a múlt és a jelen képezik az egymásra rakódott rétegeket.

A Palimpszeszt című kötet mindezeken túl csupa bizonytalanság. A nehezen érthető, bonyolult asszociációs hálóban mozgó versek egy sor irodalomelméleti fogalmat is számonkérnek az olvasón. A palimpszeszt fogalmának ismerete mellett az egyik vers egy másik irodalomtudományos terminus ismeretét feltételezi, ahogy azt a címe (Mise an abmye) is jelzi. Olyan ez a kötet, mintha kizárólagosan annak a szakmának szólna, amely képes dekódolni a vissza-visszatérő kusza motívumhálót és a jó pár intertextuális utalást. Az olvasók köre tehát elég korlátozott, a verseket leginkább egy irodalomelméleti szeminárium beugratós feladványaiként tudnám elképzelni az egyetemen. Elemezhetőek, bogozhatóak a Palimpszeszt szövegei, a versolvasás élményét nem nyújtják az olvasónak. És bár a kötet néha kibillen ebből a száraz, akadozós metanyelvből, és a néha megjelenő kreatív szójátékokkal, mint a posztmodern – posztmortem, metropolisz – nekropolisz, még el is menne ez a(z Esterházy szavával élve) „szóbuzera”, mégsem születik belőle semmi egyéb, mint amit eddig is tudtunk Gadamertől például. Lehóczky Ágnes kötete tehát leginkább egy nagy dadaista kalapkölteményhez hasonlít, pedig egyértelműen nem az. Látható, hogy komoly munka áll a versek rétegzésében, hogy a kötet maga is palimpszeszt hivatott volna lenni, a vállalkozás azonban kudarcba fulladt összetettségével, bonyolultságával. Pedig azt gondoltuk, már lejárt a metaversek kora.

Lehóczky Ágnes: Palimpszeszt, Magyar Napló, 2015.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben