×

Saját horizont
Válogatás a MOME fotótanszék 33 évéből
Ványa Zsófia
2018 // 11. 03

A Capa Központ Thirtythree című kiállítása a MOME fotótanszéke eddigi bő három évtizedének változatos anyagából ad szabad válogatást. A rendezés kötetlensége és sokszínűsége igazán kreatív kiállítás-befogadásra ad módot, amire mi most kísérletet is teszünk. Szemezgessünk együtt szubjektív ajánlónk alapján (is)!

A tanszék, ahogy Kopek Gábor, az egyik alapító oktató, jelenlegi szakfelelős visszaemlékszik a kiállításhoz kiadott katalógus előszavában, 1984 orwelli évében kezdte meg működését még az Iparművészeti Egyetemen belül azzal a céllal, hogy gondolkodási modelleket, mintákat, intellektuális kereteket kínáljanak a hallgatóknak, akik majd a maguk struktúráival, vélekedéseivel, felfedezéseivel szétfeszítik ezeket a kereteket. Gábor Máté vezeti most a MOME fotográfiai képzését, a korábbi szakvezető Kopek Gábor után Miltényi Tibor, majd Szalontai Ábel volt. Számos további neves oktató jelenléte is garantálja, hogy a képzés a mai napig az alapításkor megfogalmazott célnak megfelelően, valódi gondolatokat támogató szellemi műhelyként tud létezni.

Kopeczky Réka kurátor szándékosan kerülte a szigorú kategorizálást, az időbeli, téma vagy műfaj szerinti csoportosítást. Helyette a negyvenhat kiállító művész alkotásait a Capa Központ négy termében három-három ellentétes, mégis egymást kiegészítő fogalompárral illusztrálva helyezte el. Érett-éretlen, könnyelmű-gondoskodó, megnyugtató-felkavaró, tudatos-tudattalan, látható-láthatatlan, valóság-fikció, édes-keserű, jelenlét-hiány, teljes-üres, most-akkor, természet-kultúra, kilátástalan-reményteli – olvashatjuk végtelenítve a termek falain. Az ezen ellentétpárok között húzódó vonal, egy köztes és így az egészre való teljes betekintés lehetőségét nyújtó megfigyelőpont a horizont fogalma, amely a rendezés elve is esetünkben. A fotográfiai új horizontjai a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen – ez a kiállítás alcíme, amit az alkotói pozíciók jelen állásának bemutatásán túl, egyfajta öndefinícióként is értelmezhetünk a magyar fotográfia új évezredbeli helyzetére nézve.

A sokszínű kiállításból most a hármas rendezést és az összehasonlító ellentétpárok használatát kölcsönözve mi is létrehoztuk a magunk egyéni válogatását. Három oktatót rendezünk párba három viszonylag frissen végzett egykori hallgatóval, méghozzá valamilyen, kettejük bemutatott sorozatait, műveit összekapcsoló, mégis elkülönítő szempont szerint. Bevezetünk ezzel egy újabb átfogó ellentétpárt, és fiktív elrendezésünket a kint és bent horizontján helyezzük el.

 

Tájképek kint és bent

Kudász Gábor Arion 2007 és 2010 között fotózta Waste Union című sorozatát, amelyből a lettországi temető és a romániai szeméttelep hasonló komponálású, de eltérő hangulatú és különböző társadalmi gyökereket felvillantó képeit láthatjuk a válogatásban. A realista igénnyel elkészített, mégis szimbólumként sűrűsödő tájképek fekvő elrendezésű téglái – akár felvonultatnak emberi szereplőket, akár nem – a nézőt a helyre és a témára távolról való tekintésre késztetik. Természet és kultúra együttélése, az emberi beavatkozást tüntetőleg magukon viselő tájak képei ezek, békés utópiáról szó sincs, mégis higgadtan jelzik az elmúlást és a romlást a művek. A művész a sorozat darabjait négy év alatt fotózta Svájc, Franciaország, Lettország, Horvátország, Románia és Magyarország egyes részein. Kudász a kétezres évek elején végezte fotós tanulmányait még az Iparművészeti Egyetemen. A MOME-n doktorizott, tanulmányai itteni megkezdésétől kezdve a mai napig oktató is a fotószakon.

Piti Marcell tavaly szerezte diplomáját Belső tájak – A hely szociális és pszichológiai konnotációi című sorozatával, amelynek darabjait láthatjuk a kiállításon. Az emlékezet folyamatait igyekszik feltérképezni, méghozzá úgy, hogy az egyes emlékeket lokalizálja egy saját pszichés térképen. Bizonyos helyekhez való kötődéseket vesz sorra (padlás, mező vagy akár olyan fogalmak, mint a karácsony „helyszíne”), gyakran emlékfogókként működő tárgyakkal rendezve be a tereket. Kérdése, hogy miért épp azokhoz a helyekhez kötődünk, amelyekhez, és hogy ezekre épülve hogyan alakul ki az a belső táj már gyerekkorban, amely aztán egész életünkben meghatározó lesz, és alapul fog szolgálni a világról való minden egyes értékalkotásunkkor.

 

Sérülések bőrön és lélekben

Máté Gábor a Válás. A nehezen meghozott döntés című sorozatában épp válás után vagy közben lévő emberekkel beszélgetett és fotózta le őket jellegzetes helyzetekben, környezetükben. A portrék allegóriává válnak a beállítások és a beszédes szituációk révén, amelyeknek gyakran nem is az adott ember a főszereplője, sőt, időnként teljesen üres tereket mutatnak be. A címek az egyes beszélgetésekből kiragadott részletek, mint például A második válásom után pszichodráma., Nem tudtuk elviselni, hogy megváltoztunk, és már nem vagyunk fiatalok. vagy K. szartól az űrhajóig mindenhez ért.

Máté Gábor egy korábbi, Philemon álma. Az örök házasság eszménye című sorozatából is találunk művet a válogatásban, amely sorozatot azoknak ajánlja, akik a békés, mindkét fél számára boldogságot nyújtani tudó kapcsolat mikéntjét keresik – azaz hogy miért nem válnak el bizonyos párok. Mellbevágó, hogy a kérdésre válaszul üresen álló teret, egy őszre a kertben felejtett felfújható medencét találunk a bemutatott képen.

2016-ban diplomázott a MOME-n Hodosy Enikő. Allegorikus bántássorozata az Ivisible – you címet kapta, és az emberi kapcsolatok okozta fizikai sérüléseket rögzíti. Egyfajta tanulmánynak tűnik, gyűjtésnek egy készülő nagy sérelemtablóhoz. Egynemű, általában fekete háttér előtt kizárólag a kérdéses, sérült testrészeket rögzítette eleinte, majd a sorozat kiegészült hozzáadott tárgyak ábrázolásaival, kiterjesztve a képek idő- és térbeli, valamint kulturális koordinátarendszerét. Test és lélek összefüggésében tárulnak fel a horzsolások, karmolások, zúzódások, és nemcsak a bőr felületét látjuk, hanem észleljük mögötte a lelki fájdalmat is. Asszociatív és allegorikus hatású, szűkszavúságában is gazdag tartalommal bír a sorozat.

 

Riport külső és belső szemmel

Gulyás Miklós saját meghatározása szerint az autonóm riport műfaját műveli. Budapesti tereket járva figyel fel egyes emberekre, és örökít meg furcsa, de számunkra – akik ugyanígy látjuk mindennap ezeket az utcákat és ezeket az embertípusokat – ismerős momentumokat. Öregembert repülőgépmakettel egy kapualjban; ballonkabátos férfit a temetőben laptopozva; próbababákkal piknikezőket a parkban; gazdag, öregedő nőket nevetséges kalapokban a pesti lovas derbyn; harsány színekben pompázó turistákat. A megörökítés során Gulyás figyelmes nézőként válogat, a látottakból a valóság általa jellemzőnek ítélt darabjait rögzíti a hitelesség mindenkori igényével. Ahogy ő mondja, a fotózás számára létforma, de terápia is: „A megragadás elejtés, semlegesítés is egyben, segít feldolgozni a külvilág jelenségeit.” Humoros, egyben fájdalmas szembesítés ez – így élünk, ilyenek vagyunk mi magunk is. A fotók szereplői ugyanis típusok, helyi jellegzetességekkel. Úgy ismerjük őket, hogy a személyesség ebből hiányzik: tudjuk, milyenek, de nem tudjuk, valójában kik ők. Gulyás Miklós több városban és intézetben szerzett oktatói tapasztalata után, 2003 óta jelenleg is a MOME professzora.

Koleszár Adél, aki 2013-ig tanult a MOME-n, az idei Capa-nagydíj egyik ösztöndíjasa és döntőse lett Az erőszak sebei című sorozatával. A riportfotózásnak a kiállítók között talán a legintimebb szemszögével találkozunk a képein. Közel négy éve utazott ki Mexikóvárosba, ahol még most is van fotózni- és mondanivalója: „Ösztöndíjjal jöttem fél évre, aztán megfogott a hely és a sok kérdés, amit a komplex társadalom, ország felvetett bennem, azoknak a végére akartam járni, fotózni, kutatni és megérteni, amit lehet.” A sorozat darabjai egyrészt tömegsírokat rejtő helyeket mutatnak be, és azokat a rokonokat, akik eltűnt szeretteik holttestét keresik itt. Másrészt Koleszár Adél rögzíti azokat a fájdalmas, megalázó helyzeteket – és azok fizikai eredményét is –, amelyekbe ezek az extrém módon hátrányos helyzetben lévő nők kerülnek a kormányzati bürokrácia, a drogkartellek és egyéb bűnbandák révén. Érzékeny, sokszor a fotós és az alanyai közti bizalmas viszonyról árulkodó riportfotók ezek, amelyeken keresztül érezzük a művész empátiáját és megértésre törekvését.

Thirtythree – A fotográfiai új horizontjai a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen
Capa Központ, 2018. október 8. – december 9.
A kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ együttműködésében valósul meg. A kiállítás katalógusa a berlini Hatje Cantz Verlag gondozásában jelenik meg.

Leadfotó: Gulyás Miklós

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben