Működik-e a magyar balcanicore?

A 2000-es évek közepén új stílust teremtett a svájci Eluveitie folk metalja, amely a korábbi tendenciákkal ellentétben nem a heavy, klasszikus death vagy black metalt vegyítette népzenei elemekkel, hanem a svédországi Göteborg városából indult dallamos death metal eszköztárát frissítette fel a helvét kelta tradíciók hangzásvilágával. Első két lemezük 2006-ból és 2008-ból hozta is a várható sikert és elismerést, azonban azóta megjelent albumaik egyre kétesebb minőséget mutatnak. Bár az általuk megalapozott „New Wave Of Folk Metal” egyre népszerűbb, a zene és az új követők mind kifejezetten egysíkú, felejthető lemezeket tettek le az asztalra – így a „balkanicore” névvel fémjelzett Niburta is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iijKLHCQw5o[/youtube]

Lássuk, mit is kapunk a majdnem 45 perces bemutatkozó albumtól, ami Scream From The East címmel jelent meg, s amelyhez adott volt egy zenekar, melynek tagjai elkötelezett érdeklődést mutatnak a balkáni szláv néprajz, tradíciók és zene iránt. Ezzel alapvetően nincs is semmi baj, hiszen rengeteg olyan csapatot ismerünk a világ minden tájáról, akik nem saját hazájuk hagyományaival foglalatoskodnak. Különleges változata ez a múlt és jelen romantikus összekötésének, ami nagy divatnak örvend Európában és Amerikában egyaránt. A probléma ott üti inkább fel a fejét, ha a folk metalban a folk színvonalasabb képet mutat, mint a metal.Ha pedig az arányok felborulnak, ez esetben a népzene irányába és javára, akkor már hasztalan a fémes támogatás, sokkal értékesebb lenne a tisztán hagyományos vonallal foglalkozni.

A hangszeres gárda népi vonala előtt emelem a kalapomat, ugyanis nemcsak hogy rengeteg különféle hangszert használnak együtt, de igen magas színvonalon teszik ezt. Hasonló módon a csapat egyik csodája Horváth Martina Veronika énekesnő, aki egymaga is „elvihetné” a torkán a produkciót. Az album csúcspontjait is az ő közös munkájuk adja, mint a kezdő, szláv egyházi dallamokra épített The Descent, vagy az egyértelműen legkiemelkedőbb Forebears’ Dance, ami tulajdonképpen egy új hullámos folkzenekar képét mutatja számunkra – kár, hogy a végén muszájból beúsznak a gitárok.

A metalos oldal tehát a fentiekkel szemben szinte feleslegesnek tűnik. A gitárok majdnem végig csak kísérő ritmushangszerek a vezető népzenei szólam mellett (ez alól kivétel a kifejezetten színvonalas klippel rendelkező Awakening, ahol némi dallamot is megvillantanak, bár ott sem sokat), ami miatt fenntartani egy nyolcfős bandát talán luxus. A dobos teljesítménye viszont szintén dicsérendő, remekül kiegészíti témáival a népi részeket.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=gNUErr-3pS8[/youtube]

Hormai Balázs, aki a keményebb férfi éneket képviseli a csapatban, talán még a gitárosoknál is feleslegesebb témákkal fárasztja a hallgatóságot. Közhelyes és unalmas hörgésekkel van jelen, amivel a legtöbb értékelhető dalt teljesen tönkre is teszi (pl. Masala, vagy a már említett Awakening), de  az „urak” amúgy is állandóan arra emlékeztetik a hallgatót, hogy itt igazából kemény core-os metal zenével áll szemben. Pedig rengeteg értéket rejtene az album, a különféle nyelvek használata (köztük a magyar is felcsendül), illetve a már magasztalt népi motívumok mennyisége és minősége miatt, de sajnos a fránya metalkodás porba dönti a lemez összképét.

Pontszám: 4/10