×

Itt a koronás attention whore
Oliver Hirschbiegel: Diana
Ballabás Sándor Dániel
2013 // 09. 26

A 20. század egyik legnép­szerűbb és leg­izgal­masabb nőalak­járól unal­mas és rossz élet­rajzi film készült. A Szívek király­nője egy buta, ellenszenves, éretlen tinil­ány, akivel nem­hogy azono­sulni, de karak­terét meg­érteni sem lehet: film meg­tekin­tése a her­cegnő rajon­góinak és úgy álta­lában senki­nek nem aján­lott.
Egy életrajzi vagy valós eseményen alapuló film megítélését nagyban befolyásolja, hogy miként vélekedünk a középpontba állított eseményről, személyről. Én Dianáról akkor hallottam először, amikor meghalt. 1997. szeptember elsején kezdtem meg az általános iskola első osztályát, így mikor a reggeli hírek bejelentették a balesetet, mérges voltam a „Szívek királynőjére”, amiért még a családban is elrabolta az engem jogosan megillető figyelmet. Ha azóta csak Oliver Hirschbiegel filmjéből hallottam volna róla, továbbra sem lenne okom a szimpátiára.

Nehéz a felelősséget egy ember nyakába varrni, így vegyük számba, ki hogyan tehetett hozzá a végső benyomáshoz: Naomi Watts játékán érződik, hogy nem tette bele magát túlságosan a szerepbe, de ez a legkisebb baj. A forgatókönyv (vagy már talán az alapjául szolgáló regény sem) adott neki elég alapanyagot. Nem csak a szájába adott dialógok rosszak, és épül közhelyekre a jellemábrázolás (a magányos Diana melegítőnadrágba bújik, meggyújt egy gyertyát és sokáig bámul ki az ablakon). Emellett nincs fejlődése, íve a karakternek. A film elején látott „buta picsából” (tanácsadóit megkerülve interjút ad a BBC-nek, hogy a királyi családot sértegetve elnyerje magának az átlagemberek szimpátiáját) a cselekményben eltelt két év után még butább (picsa) lett, aki nagy médianyilvánosságú románcot (Dodi Fayeddel) folytat, hogy igazi szerelmét féltékennyé tegye, és így szerezze őt vissza. Szerelmét, Hasmat Khant (Naveen Andrews – a Lost Sayidja) hasonló, leginkább a forgatókönyvből eredő okokból lehetetlen valósszerű karakternek tartani.

Ha a két főszereplő iránt nincs meg a szimpátiája a nézőnek, a köztük létrejövő szerelem sem érdekel senkit. Mivel a Diana műfaját tekintve melodráma próbál lenni, ez elég komoly gond. Nem mintha amúgy a melodráma másik fontos alkotóeleme, a szerelmet megakadályozó konfliktus világosan artikulálódna a filmben. Néha megemlítik, hogy sem a királyi család, sem Khan pakisztáni rokonai nem helyeslik a viszonyt, és azt is látjuk, hogy a média kiemelt figyelme mennyire megviseli őket, azonban ezek a nehézségek nem lesznek átélhetőek. Feszültség csak egy jelenetben érezhető, ez azonban nem a készítők érdeme.

A baleset előzményét látva filmen kívüli ismereteink hatására összeugrik a gyomrunk egy pillanatra – hogy aztán maga a baleset látványát elcsalja tőlünk a film.

A Diana drámaiatlansága és unalmassága, a főszereplő ellenszenvessége nemcsak megsérti Diana emlékét, de egy unalmas és rossz filmet eredményez. A kilencvenes évekbeli tévéfilmek voltak ilyenek – ezt a hatást egyébként felerősítik a vágás megoldásai: a nagyobb dramaturgiai egységek végén látható elfeketedések után ösztönösen várnánk a reklámszünetet. Kiszaladni azonban csak a 113 perces játékidő letelte után tudunk (illik) a teremből.

Pont: 3/10

Diana
Rendező: Oliver Hirschbiegel
Színes, (plázában szinkronos, művészmoziban feliratos) angol életrajzi melodráma, 113 perc, 2013 (Pro Video Film & Distribution Kft.)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben