×

Kórusimprovizáció csíkosban
Interjú Tóth Árpáddal, a Csíkszerda kórusvezetőjével
Hekler Melinda
2015 // 06. 05

Egy Budapest-fan kórus, akik nem küz­denek létszám­problé­mával. Van közöt­tük pato­lógus, festő­művész, szoba­festő, pszicho­lógus, mérnök és több négy­gyer­mekes anyuka is. Ők a magyar kórus­impro­vizá­ciós kul­túra zászlós­hajója, és ők álmod­ták meg a Kórusok Éjsza­káját, amely idén június 6-án kerül megren­dezésre.
Egy Budapest-fan kórus, akik nem küzdenek létszámproblémával. Van közöttük patológus, festőművész, szobafestő, pszichológus, mérnök és több négygyermekes anyuka is. Ők a magyar kórusimprovizációs kultúra zászlóshajója, és ők álmodták meg a Kórusok Éjszakáját, amely idén június 6-án kerül megrendezésre.





A Boleyn Anna volt a legutóbbi bemutatótok. Hogy sikerült?

Valóban, a múlt hétvégén Boleyn Anna történetét énekeltük meg, és nagyon jól sikerült, több mint 1600-an meghallgatták. Ahogy ez alkalommal is, máskor is fél- vagy negyedéves projektekben működünk, koncertsorozataink egy-egy intenzív próbafolyamatot zárnak le. A munkát egy hosszabb kutatás előzi meg, igyekszem a legautentikusabb műveket megtalálni. Most sikerült ezt a Tudor-kori zenét összeállítani: elhangzott a koncerten egy 15. századból való angol népdal is, amely egy meg nem történt házasságot mesél el, de előadtunk a Bird Anthemet is, így megmutathattuk a zene eszközeivel azt a nagy, történelmi pillanatot, amikor Anglia államvallása katolikusról anglikánná vált, amely többek között Boleyn Annához is köthető. A legizgalmasabb mégis a záródal volt, amely a hagyomány szerint Anna szerzeménye. Ez egy lantdal, az O, Death Rock Me Asleep, amelyet a legenda szerint a siralomházban írt a királynő.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=0ATwZvRvOxk[/youtube]

A több mint ezerötszáz fős hallgatóság nagyon szép szám. Soknak számít ez egy kórus esetében?

Amatőr kórusnál mindenképp. Nem ismerek más ilyen együttest, akinek a koncertjére ennyien eljönnének. Sőt erre az előadásra egy hét alatt elfogynak a jegyek. Ez részben a nagy létszám miatt is van, részben pedig azért, mert olyan műfajt képviselünk, amely nagyon hiányzik az itthoni kóruspalettából.

Hiánypótló kórus tehát a Csíkszerda?

Egy kísérleti kórus vagyunk, én magam pedig hiszek a kreatív éneklésben. Ez alapvetően egy svéd ötlet, amely szerint vannak olyan pillanatok, amikor bizonyos szabályok szerint a kórus – akár még a százötven vagy százhúsz tagot számláló együttes is, mint a Csíkszerda – képesek improvizálni, és ennek eredményeként szuper dolgok születhetnek.

Énekeltünk már például olyan megharmonizált Bach-kantátarészletet, amelyben a művet újraértelmező zeneszerző különböző instrukciókat adott az énekeseknek, és ebből alakult ki aztán az új mű, amely kicsit vízhangos, nagyon szürreális hatást keltett. De említhetem Sandströmnek a Hear My Prayer, o Lord című darabját is, hátha ismeri valaki. Az eredetileg Purcell által írt műbe Sandström úgy nyúl bele bizonyos pontokon, hogy organikus plusz szólamokat komponál hozzá. Vagy Sandströmnek van az Es ist ein Ros ensprungen című műve is, amelyben visszhangokat ad az eredeti Pretorius-darabhoz. Ezek mind nagyon gyönyörűek, és a Csíkszerda ezekhez hasonló műveket interpretál.



Az improvizációk akkor valamennyire azért mégis megírt szólamok?

A szabályokat a zeneszerzők írják meg, vagy én alkotom kísérletezés alapján. Az egyik legegyszerűbb ilyen szabály, hogy éneklünk egy gregoriánt, és mindenki csak a kedvenc hangjáig énekli, majd a saját záró hangját tartja. Ilyenkor – így hívjuk – egy kóruspedál-effekt jön létre, hiszen bennragadnak a hangok, és egyfajta éteri hangzás alakul ki. De volt egy pentaton hangzású dalunk is: amikor elkezdtük, csak megadtam a tempót, és mindenki akkor lépett be, amikor akart, így létrejött egy szuperkánon. Énekeltünk már olyan művet is, amelyben volt egy akkordsor, amit zümmögtünk, lehetett improvizálni rá, és aki jelentkezett, az énekelhetett. Ez az improvizáció végül a koncertre már egyfajta kikristályosodott dallam- vagy gesztusvilágból épül fel.

Nekem a jazz jut eszembe erről...

Igen, amit mondtam, az konkrétan egy jazz improvizációs forma. De ezek a bennragadások, vagy a saját tempóban éneklés, vagy hogy minden szólamnak külön vezetője van, már a kórusimprovizáció sajátos formái.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=vgcLM-VGmjU[/youtube]

Egy kórusimprovizációval foglalkozó kórus karnagyának más feladatai vannak, mint egy hagyományos kórus vezetőjének?



Én találom ki az alapkoncepciót, a történetet, amire felfűzzük az anyagokat. Enyém a döntő szó, de sokszor kihívok embereket, hogy hallgassák meg, szerintük milyen a hangzás. A kreatív éneklés elég sajátságos dolog, kevés olyan együttes van a világon, mint a Csíkszerda. A kórusimprovizáció műfaját Gunnar Ericson svéd karnagy és zeneszerző alapította meg, viszont még ő maga sem használja ezt egész estés koncertműsor megalkotására, csak két darab közötti átvezetésre.

A „kórusosdiban” az a veszélyes, hogy az énekesek egy idő után elkezdik magukat egy gépezet alkatrészének tekinteni, például azért, mert nagyon művészkedik a karvezető, és egyre inkább kezd kicsit róla szólni az egész. Persze én is megmondok és elvárok sok mindent, de azt gondolom, hogy a Csíkszerdában egy-egy kórustag sokkal aktívabb része lehet a zenei folyamatnak, mint egy hagyományos módszereket használó kórusban. Valószínűleg ezt tükrözi a jelentkezők folyamatosan nagy száma. Az amatőr kórusok általában létszámproblémákkal küzdenek, nálunk pedig túl nagy az érdeklődés a kórus iránt. Évente egyszer jöhetnek új emberek, és akkor is kizárólag ajánlás útján kerülhetnek be – és összesen csak 50 lány és 50 fiú regisztrálhat ezen a nyitott napon. De még így is azt érzem néha, hogy nem ismerjük eléggé egymást a kórustagokkal.



Gondolom, vannak, akik gyerekkorukban már megszerették a kóruszenét, de vannak neofita énekesek is a Csíkszerdában.

Sajnos sokan felnőttként is nagyon nehezen jönnek rá, hogy tulajdonképpen az egykori énektanár néni által generált, frusztrált helyzetek miatt vannak negatív élményeik, pedig egyébként szeretnek énekelni. Én például hatéves voltam, amikor megmondta nekem a tanár néni, hogy „Árpi, nagyon aranyos vagy, de te ne énekelj soha!”

Az a lenyűgöző és egyszerre veszélyes a Kodály-módszerben, hogy csodálatosan működik, és ezért tehetségtelen tanárok is el tudnak érni egy jó szintet a munkájukban. Mindenki örül, hogy a gyerekek tisztán énekelnek, közben nem veszik észre, hogy esetleg semmi zeneiség sincs bennük. Könnyen favágás lehet az egész énekoktatás, és ezt csak nagyon későn vesszük már észre.

Hányszor próbáltok egy héten?

Heti egyszer, illetve vannak a koncertek előtt intenzív táborok, ahol éjjel-nappal énekelünk.  Igyekszem normál időkeretek között tartani a munkát, és olyan repertoárt összeállítani, hogy az működni tudjon. Egyébként minden művet kotta nélkül éneklünk.

Ez azért is fontos, mert néha éneklés közben a kórustagok is mozgásban vannak, különféle formációkba rendeződnek.



Jól látod, nem színészkedés megy, hanem hiszünk abban, hogy a hang egyfajta térbeli művészet, és ennek megfelelően néha a közönség mögül, felülről, alulról szólalunk meg. Valahol egy teljesen buta dolog, hogy azt gondoljuk, a színpadon kell szólnia a zenének, hiszen máshogy halljuk, ha máshonnan szól.

Régen a karzatról szólt a zene a templomokban

Régen a velencei iskola tudósai már ráébredtek, hogy más lesz a zene, ha jobbról és balról vagy mindenhonnan, egyszerre szól. Gabrielivel egy időben indult el a hátsó kórusos elrendezés a templomokban, és a romantikában is még onnan szóltak a művek. De az angol kórusok több száz éves hagyományát is említhetném, ahol az egymással szemben álló kétsoros kórusforma az uralkodó. Az, hogy a zene térbeli művészet, egy nagyon régi ötlet, csak gyakran el tudunk róla felejtkezni.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=81bYZGG3PxM[/youtube]



Mit jelent még számotokra a kóruszenélés újradefiniálása?

A már említett kreatív éneklés az egyik legfontosabb eleme ennek, de nagyon lényeges a helyszínválasztás is. Például nem feltétlenül koncerttermekben adjuk elő a műveket, hanem lépcsőházakban, parkolóházakban. A Boleyn Anna sétálós koncert volt, koncertteremben kezdtük, és egy viszonylag sötét alagsorban fejeztük be.

Milyen akusztikája van egy parkolóháznak?

Ha kikapcsoljuk a ventillátort, akkor nagyon jó.



Belépőjegyek helyett adományok felajánlására van nálatok lehetőség. Mi ennek az oka?



Nem szeretünk belépőjegyet szedni, ugyanis a közönségünk fele a kórustagok hozzátartozói közül kerül ki. Nem tartanám helyesnek, hogy amikor egy kórustagunk, aki bébiszittert szerez a próbák idejére, elhozza a gyerekeit a koncertre, hogy meghallgassák az anyukájuk távol töltött szerda estéinek az eredményét, még komoly pénzeket is fizessen. Több négygyerekes anyuka is van a kórusban egyébként. Ők nagyban hozzájárulnak a kórus munkafegyelméhez, mert az anyuka, aki heti egyszer éjszakába nyúlóan távol van otthonról, nem locsi-fecsizik próba közben, hanem énekelni akar.

Szerintem a minket több szinten jellemző sokszínűség tükröződik a koncertjegyet helyettesítő regisztrációban is: különböző hátterekkel jövünk, és kérjük, hogy aki tud, az adományozzon. Sajnos ma Magyarországon az is egy létező jelenség, hogy a kultúrafogyasztó társadalom egy része tényleg nem fizetőképes. De a Csíkszerdában még a tábor is ilyen: ha nem tudsz fizetni, a kórus kifizeti helyetted. És így jól megvagyunk, azt kell hogy mondjam.



Már közvetlenül a regisztáció után kapcsolatba léptek a jövendőbeli közönségetekkel. Miért van erre szükség?

A kedves nézőnek regisztráció után kiküldünk egy szövegkönyvet. Verdi operáit még így mutatták be, és mi szeretnénk emlékeztetni a hallgatóságot: amikor itt vannak, akkor már a zenét kell hallgatni, és nem a történetet megérteni. A lényeg az, ahogyan a cselekmény ki van bontva a zenében, és ez már az értelmezés egy másik szintje. Volt egy csodálatos koncertünk, ahol az egyik ír balladát megtanítottuk előre a közönségnek, és amikor vonultunk, énekelték velünk. Törekszünk arra is, hogy bevonjuk a közönséget a zenélésbe.

A magyar kórusirodalom viszonylag gyors ütemben, folyamatosan bővül. Vannak olyan zeneszerzők, akik már kifejezetten nektek, a kórusimprovizációs lehetőségeket kihasználva alkotnak?



Akadnak, akik nekünk írnak, de egyelőre még nem jellemző. Talán majd rá fognak jönni, hogy lehet aleatórikus műveket is írni, amelyekben végső soron az történik, amit a zeneszerzők elképzelnek. De Magyarországon inkább a klasszikusabb vonal dominál. Tóth Péter írt már nekünk egy Íratlan evangéliumok című darabot, és kifejezetten ő kért meg minket, hogy improvizáljunk rá. Sőt önhatalmúlag már olyat is csináltunk, hogy Horváth Márton Levente darabjaiba építettünk be improvizációs elemeket, és később megmutattuk a szerzőnek – tetszett neki.

Tizenegy éves a kórus, amely Halastó néven indult. Honnan való a Halastó név, és miért lettetek később Csíkszerda?



Fontos volt, hogy ne hagyományos elnevezés legyen, ne latin vagy olasz kifejezés szerepeljen benne, és ne is egy zeneszerzőről kapjuk a nevünket. A Halastóra úgy asszociáltunk, hogy „élünk, mint hal a vízben”. Aztán Halas Dóri alapítótársammal kettéváltunk, övé lett a Soharóza kórus, miénk a Csíkszerda, mert szerdánként próbálunk, és csíkosban lépünk fel. Ha pedig a közönségünk tagjai csíkosban jönnek a koncertre, Negrót kapnak tőlünk ajándékba. Ha a villamoson meglátunk valakit csíkosban, azt mondjuk róla, hogy „látens csíkszerdás”.



Mit várhatunk idén a Kórusok Éjszakáján?



Ezt a rendezvényt teljes egészében a Csíkszerda szervezi. Nincs önálló költségvetésünk, de idén már 42 kórus vesz rajta részt, és arról a térbeliségről és újraértelmezésről szól, amiről már korábban beszéltem. Nagyon fontos, hogy mi nem tudnánk egy koncerttermet kibérelni erre a rendezvényre, de nem is akarunk, mert az a kóruszene számunkra az udvarokon, a tereken, a belső kertekben van otthon a városban. Szerintünk nagyon fontos kihasználni a város előnyeit, hogy ilyen szép helyeken járhatunk, együtt énekelhetünk. Nagyon szeretjük Budapestet, igazi Budapest-fanok vagyunk, a nagyvárosi lét fekszik nekünk. Azt gondolom, hogy amikor kevesebb fiatal van egy helyen, csak egyfajta mainstream alakul ki – itt pedig igazi sokszínűség van, mindenki kedvére válogathat. A nagyvárosi létnek óriási előnye, hogy könnyebben lehetsz önmagad.

A Kórusok Éjszakáján a Boleyn Annából fogunk részleteket előadni – éppen azon dolgozunk, hogy szabadtéren is jól működjön.



Mi az álmod, mit szeretnél elérni, mondjuk az elkövetkezendő öt évben?

Szeretnék egy kóruscsaládot alapítani: jövőre csinálni egy kamarakórust, ahol mindenki tud kottát olvasni, majd egy gyerekkórust is. Jó lenne, ha eljátszanánk újra a régebbi repertoárunk darabjait, de már egy kisebb létszámú kórussal. Ezen kívül örülnék, ha majd lenne egy termünk, ahol otthon lehetünk, és ahová koncerteket is szervezhetünk.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben