×

Egy nemlétező világ zenéje
Beszélgetés Győrffy Ákossal
Krajcsi Karola
2014 // 09. 26

A nemrég búcsú­kon­cer­tező Baj­dázó két tagja, Győrffy Ákos és Gu­gyella Zoltán duója, a horhos zene­kar méltó tovább­vivője a „bör­zsönyi bar­kács-am­bientnek”. Az idén József Attila-díjjal kitün­tetett költő­nek pilla­nat­nyilag ez a fő kife­je­zési for­mája, vagy ahogyan ő fogal­maz: egyre inkább zené­ben és nem sza­vak­ban gon­dol­kodik.

A nemrég búcsúkoncertező Bajdázó két tagja, Győrffy Ákos és Gugyella Zoltán duója, a horhos zenekar méltó továbbvivője a „börzsönyi barkács-ambientnek”, első lemezük pedig mostantól bárki számára hozzáférhető. Az idén József Attila-díjjal kitüntetett költőnek pillanatnyilag ez a fő kifejezési formája, vagy ahogyan ő fogalmaz: egyre inkább zenében és nem szavakban gondolkodik.

Annak idején egyedül kezdted a horhost, és később társult hozzád Gugyella Zoltán.

Igen, egyedül kezdtem. Illetve nem, mert már az első felvételek rögzítésekor ott volt Zoli, az ő házi stúdiójában vettük fel a Reggeli gyakorlatokat 2012-ben, ahogy egyébként a Bajdázó-lemezeket is (a legutóbbi kivételével) nála vettük fel. Nekem otthon nincsenek meg a szükséges technikai feltételeim ahhoz, hogy zenéket tudjak rögzíteni.

Hogyan találtatok ebben újra egymásra, mi miatt ő a megfelelő partner?

A Bajdázó leállása után kézenfekvő volt, hogy valamit csinálni kell, és azt a valamit együtt kell csinálni. Bár az ő zenei érdeklődése kissé más, mint az enyém (nagy Radiohead-rajongó), nyitott ember lévén képes ráérezni az övétől távolabb eső zenei világokra is. Emellett pontos, precíz és átlátja a stúdiómunkák számomra homályos folyamatait is.

Jól érzem, hogy ezek még bensőségesebb és hipnotikusabb felvételek, mint a Bajdázó-számok?

Nem tudom, mennyivel bensőségesebbek vagy hipnotikusabbak, és olyan nagyon nem is mások talán. Vagyis persze mások, de ez a zenei világ azért vázlatosan ott volt már a legutóbbi három Bajdázó-lemezen. Ott lüktetett és úszott a dalok mögött. Engem elsősorban mindig az ambient vagy ambient-közeli műfajok érdekeltek zeneileg, a Bajdázó sajátos zenei világa is részben ebből az ambientes háttérből adódott. És hát persze, egy más világ.

Az instrumentalitás és a monotonitás jellegének elmélyülésével is más világok feltárását céloztátok meg?

Egyszer valahol azt írtam, hogy „a horhos a Bajdázó tudatalattija”, ami azon túl, hogy nagyon hatásos és bombasztikusnak tűnő kijelentés, azért mégis közel áll az igazsághoz. Ugyanis ez a zene – részben azért, mert instrumentális – többet bíz a hallgatóra, valahogy mélyebbre megy. A szöveges zene egyik veszélye, hogy előre gyártott csatornákba tereli a hallgatót. Ami jól tud működni például a népdalok esetében, de már kevésbé jól az úgynevezett „könnyű” műfajokban. A mi világunk ellentmondásosabb, bizonyos értelemben „sötétebb”, mint a Bajdázóé. 

Összefüggő mese, történet ez az album, egymáshoz kapcsolódó fejezetekkel, vagy hét különálló kis elbeszélést rögzítettetek?

Nem volt különösebb koncepció, vagyis csak annyi, hogy a lemez hét darabjából hatnak a címe Hamvas Béla Karnevál című regényéhez kapcsolódik. Nemrég olvastam újra a regényt, és mélyen megmaradtak belőle bizonyos jelenetek. A Karnevál egyébként is talán a legjobb magyar regény: emlékezetes epizódok különféle figurákkal, és aztán ezeket a helyzeteket képzeltem bele a készülő zenébe. Így kapott akusztikus körvonalakat Vidal, a könyvtáros, Baabo, az erdei ösztönlény, Karipa, a jós vagy Göncöl, a kutya.

A természetben fölvett hangokon kívül elektronikus elemekkel, effektekkel is dolgoztok: ezek a megoldások különös módon még jobban kiemelik és elmélyítik a visszaadni kívánt „természeti” élményt. Hogyan kísérleteztétek ki ezt a szintézist, az élővilág és az elektronika ilyenfajta együttélését, barátságát?

Alapvetően nem elektronikus hangokkal dolgozunk. Szintetizátort minimálisan használunk, s ami van, az is inkább egy gyerekeknek való darab. Az egész a gitárokon nyugszik. A gitárokon persze vannak effektek, de mégis, ez valójában gitárzene, igaz, nem úgy szólal meg, mintha ketten gitároznának a tábortűznél. Nekem nem célom egyébként, hogy laptoppal és egy keverőpulttal zenéljek. Műfajilag az ambient, a drone (ami hömpölyögtetett, masszív hangszőnyegeket jelent) és távolról a folk az, amiből összeáll ez a zene.

De az ambient is nagyon tág fogalom manapság. Általában köze sincs ahhoz a hangzáshoz, amit a műfaj atyja, Brian Eno dolgozott ki a hetvenes évek végén. Én „börzsönyi barkács-ambientnek” nevezem, és tényleg ez a legpontosabb definíciója. Ez a zene organikus, nincsenek benne nagy technikai trükkök. A természetben felvett hangok már-már közhelyesnek számítanak az ambient műfajban, igyekszünk is mértékkel használni az ilyesmit. A madárcsicsergés például olykor szinte idegesít (a zenében), annak ellenére, hogy a Derszu Uzala című számban végig hajnali madárcsicsergés megy. Ott valahogy nem érzem soknak, és Derszuhoz, az őserdei vadászhoz illik is egy ilyen hajnali, börzsönyi madárkoncert. Ennek a zenének viszont nem célja valamiféle természeti élmény visszaadása. A madárcsicsergés nem valami idillikus állapot utáni sóvárgás metaforája, hanem egy vadász hétköznapi, akusztikus környezetének része. Aki az erdőben él, ezt hallja.

Mennyire tudatos vagy előre elgondolt a felépítés, és milyen arányú a pillanatban keletkező zene? Többet zenéltek Zoltánnal, mint beszélgettek?  Netalán az egész anyag improvizációkból született?

Az improvizációnak nagy szerepe volt a lemez felvételei közben. Ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna előre megcsinált és begyakorolt részek. De sok minden ott dől el, felvétel közben. Például a már említett Göncöl ott született teljes egészében, de a többi „dal” felvételei közben is tág teret adtunk a rögtönzésnek. Pontosabban inkább én, mert Zoli basszusfutamai azért többnyire kötöttebbek.

A horhos a te teremtményed. Máshogyan is hat, mint az inkább „magyarzeneként” jellemzett elődje, univerzálisabb talán, ezt a szövegnélküliség is erősíti. Közelebb is áll hozzád, mint a Bajdázó?

Igen, pillanatnyilag közelebb áll. Mindaz, ami zeneileg érdekel, és mindaz, amit a zenében meg szeretnék valósítani, jelenleg a horhosban ölt testet. A horhos zenei világa valóban univerzálisabbnak hathat, mint a Bajdázó, már csak azért is, mert nem szövegcentrikus. Az univerzalitás megragadása itt nem nyelvi, hanem zenei eszközökkel történik meg. De persze nem arról van szó, hogy valami célunk lenne ezzel az univerzalitással, hogy ez tudatos szándék lenne. A zene, ha működik, magától lesz univerzális, nem mindenféle előzetes elképzelések miatt. A horhos egy nem-létező világ zenéje.

Milyen gyakorisággal és hol lehet (majd) hallani benneteket élőben? Kiadjátok az anyagot lemezen is?

A műfaj mérsékelt népszerűségéből adódóan nincs túl sok lehetőségünk a koncertezésre. De azért október 5-én játszunk az UH Demo Fesztiválon Budapesten, aztán majd valamikor Nagymaroson is a legendás Hidegroncs zenekarral. Az online elérhető zene mellett tervbe van véve egy minimális példányszámú fizikai megjelenés is. Aminek nyilván semmi értelme, csak mégis működnek az emberben még reflexek a régi világból.

Jelenleg az írás vagy a zene tölti ki jobban az életedet?

Jelenleg inkább a zene a munka és család mellett, bár az sem annyira, mint szeretném. De a zene sok mindent lefed bennem íróilag. Vagyis azon veszem észre magam, hogy egyre inkább zenében és nem szavakban gondolkodom. A zene egy lépéssel az írás előtt jár.

Bandcamp

 

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben