×

Újra elrabolva
Olivier Megaton: Elrabolva 2.
Szegheő Csaba
2012 // 11. 11

Az Elrabolva 2. izgal­mas és igényes akció­thriller, aminek egyet­len hibája, hogy nem tudott meg­újulni az első rész­hez képest; minden­esetre ez a másfél órás adre­nalin-fröccs bizto­san kedvet csinál ahhoz, hogy újra­nézzük a műfa­jában eta­lon első részt.
Az Elrabolva című film néhány alig észrevehető pillanat alatt az újkori filmtörténet egyik alapkövévé vált. Az akcióthriller műfaján belül etalonnak számító alkotás pörgős durvaságával és átélhetővé tett történetével olyan húrokat pendít meg a nézőben, amelyekről sokan talán úgy gondolhattuk, nem is léteznek bennünk. A sikeren felbuzdulva az alkotók idén megrajzolták a történet folytatását is, melyben visszatér Liam Neeson emblematikus figurája, hogy újra rendet teremtsen egy felborult világban. A történet és az eszköztár igen hasonló az első részben látottakhoz, ám ez egy percig sem megy az élmény rovására – nagyobb problémát jelenthet ugyanakkor, hogy az a bizonyos alapmotiváció, ami fantasztikussá tette a 2008-as filmet, szinte érintetlen formában (és az ismétlés miatt vérszegényebben) jelenik meg a folytatásban.

Ennek helyszíne történetesen Törökország. Bryan Mills (Liam Neeson) ezen a vad-keleti hangulatúra festett helyen látja vendégül mindennél jobban szeretett családját, hogy főnixmadárhoz hasonlóan újraszülethessen a rég elveszettnek gondolt családi idill. Amikor azonban a legfényesebben lobognak a madárka tollai, a lángnyelveket vérvörösre festik a múlt sötét árnyai: Bryan korábban (az első részben) kegyetlen eszközökkel számolt fel egy bűnbandát, hogy lányát kiszabadítsa az albán emberrablók és leánykereskedők karmai közül. És a banda életben maradt tagjai most bizony bosszúra szomjazva ütnek rajta a családon. Bryannek ezúttal feleségét (Famke Janssen) kell kiszabadítania, miközben lányát (Maggie Grace) is biztonságba kell helyeznie.

A film akciójeleneteire egyetlen hangnyi panaszunk sem lehet, mind mennyiségükben, mind minőségükben elkápráztathatják a pörgős filmek szerelmeseit. Az események elején a suspense még inkább albán terroristák képében ejti rabul figyelmünket (látjuk és érezzük a közelgő baj vészjósló jeleit, de nem tehetünk ellene semmit), később azonban robban a bomba, és kezdetét veszi a direkt akció. Mintha egy gomolygó hangyabolyt látnánk: folyamatosan történik valami izgalmas, egy percre sem áll meg az adrenalingőzös kavalkád, a vérnyomásunkra pedig jobb, ha nem pillantanak aggódó lelkű kardiológusok.

Bryan Mills a tőle elvárható profi higgadtsággal és pontossággal kezeli a pisztolyt, és percenként terít le egyetlen skúlóval különféle borostás arcú, közel-keleti marconákat. Hősünk akkor sem esik kétségbe, hogyha csak az ökleire vagy egy vasrúdra számíthat a harcban, a filmben rendre visszatérnek az életközelire koreografált és kellően durva (bár helyenként zavaróan sok snittel dolgozó) verekedős jelenetek. Amikor Bryan nem küzd, akkor rohan, ezt is legtöbbször négy keréken: az autós üldözések szolgáltatják a film talán legemlékezetesebb akciójeleneteit. A szűk sikátorokban rendre füstölgő gumikkal csúszik keresztbe a sárga Mercedes taxi, romokban hagyva a fél belvárost, miközben az utána puffogtatott pisztolygolyók mintha csak a nézők fülei mellett süvítenének el. Minden pörög, rohan és robban, a néző pedig joggal örül ennek.

Ha önmagában az akciójelenetek képi világát nézzük, a második rész nem marad el az elsőtől. Ugyanolyan igényesen, kreatívan és változatosan forgatták le őket az alkotók, így elvileg minden adott ahhoz, hogy megismétlődjön a 2008-as csoda – és mégis, az első film valahogy hangosabbat szólt. Akármennyire akcióközpontú ugyanis mindkét film, nem nehéz megtalálni azt az összetevőt, ami az első részt felejthetetlenné, a másodikat pedig csak minősítésűvé teszi – ez a komponens pedig nem más, mint a történet mögött meghúzódó és az események velejét adó alapmotiváció. Az Elrabolva című film elején Bryan egy átlagos édesapa benyomását kelti, aki körül érződik ugyan valamilyen vibrálás, de alapvetően akár a szomszéd esztergályos is lehetne. Amikor azonban elrabolják élete értelmét, a kislányát, minden megváltozik – egyszerű emberből kíméletlen hőssé alakul át, aki képes megtenni azt, amit mi vagy a szomszéd esztergályos nem tudna. Az első film a mindenkiben ott lapuló, szeretteit féltő ősi ösztönre épít, és az apa figura átalakulásával minden képkocka egyfajta hősi vágybeteljesítés a néző számára („bárcsak én is képes lennék minderre”). Ettől válnak átélhetővé a legkegyetlenebb jelenetek is, ezért szorítunk minden idegszálunkkal Bryan Millsnek, ami a folytatásból (ha nem is teljesen, de) hiányzik. Utóbbi így minden vérben gazdag jelenete ellenére valahol vérszegényebbnek, tét nélkülibbnek tűnik a nagy előd után.

Az Elrabolva 2. tehát egy izgalmas és igényes akcióthriller, aminek egyetlen hibája, hogy nem tudott megújulni az első részhez képest. Igaz ugyan, hogy a filmet átlengi a hiányérzet szürkés fellege, de ettől függetlenül érdemes megnéznie annak, aki kapható egy tömény, másfél órányi adrenalin-fröccsre, de az is biztos, hogy a folytatástól kedvet kapunk majd a fantasztikus első rész újranézéséhez.

Elrabolva 2. (Taken 2)
Rendezte: Olivier Megaton
Színes, feliratos, angolul beszélő amerikai akcióthriller, 2012.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben